hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Visszaható hatállyal

2005. 09. 20.
megsemmisített egyes, a tizenharmadik havi fizetésre vonatkozó rendelkezéseket az Alkotmánybíróság. A testület szerint alkotmányellenes az a megkülönböztetés, amely a foglalkoztatottakat a fennálló jogviszonyuk alapján megillető juttatást ahhoz a feltételhez köti, hogy a jogviszony meghatározott napon – január 1-jén – fennáll-e. A korábbi gyakorlattól eltérően ugyanis a 2004 februárjában életbe lépett változtatás nyomán a közszférában nem tizenharmadik, hanem "nulladik" havi illetményt fizettek volna.

Ez alapján azok lettek volna jogosultak a pluszfizetésre, akik 2005. január
elsején is alkalmazásban álltak. A taláros testület viszont kimondta: a módosítás
érdemtelenül hátrányos helyzetbe hozta az év közben nyugdíjba vonulókat,
a 2004. második felében felmentett közalkalmazottakat pedig jogtalanul zárta
ki e körből. Az ellenzéki pártok mellett több szakszervezet is örömének
adott hangot a döntés kapcsán. Szakértők szerint ez akár több tíz milliárd
forinttal is megterhelheti a büdzsét. (Hetek)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!