hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Új ritmus, régi dallam
Elnökváltás a Fiatal Baloldalnál

2005. 09. 20.
Kiegyezés után rendeződni látszanak a viszonyok az MSZP ifjúsági szervezetében, a fib-ben. Információink szerint a rendteremtésben Gyurcsány Ferenc is szerepet vállalt. Az októberi tisztújításon várhatóan Komássy Ákost választják a Fib elnökének a tisztségéről lemondott Szitka Péter helyett.



Előttem az utódom. Szitka Péter és Komássy Ákos Fotó: MTI

"Miután Szitka Péter felkérést kapott a kazincbarcikai polgármester-jelöltségre, illetve a párt kampánystábjában való munkára, nem vállalta tovább a Fib-elnökséget. Ez a hivatalos, sajtónak szánt verzió" – mondta egy fib-es informátorunk, aki sejtetni engedte, hogy a váltás hátterében más tényezők is szerepet játszanak, ám részleteket nem kívánt közölni. Annyi bizonyos, hogy az elmúlt hétvégén rendezett tatai Fib-táborban Szitka Péter bejelentette, lemond az elnöki tisztségről. A tisztújításra október elsején, Miskolcon kerül sor, a legesélyesebb jelölt Komássy Ákos, akit korábban Szitka ellenfeleként tartottak számon.

Egyes forrásokból úgy tudni, hogy a tavaly ősszel megválasztott és azóta a szervezeten belül is sokat bírált Szitka távozását maga Gyurcsány Ferenc is szorgalmazta – a megegyezés alapját pedig a felajánlott tisztségek jelentették (a Fib várhatóan még az országos listára is ajánlani fogja a leköszönt elnököt). A fiatal politikus többek szerint nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: gazdaságilag ugyan "rendbe rakta" a Fiatal Baloldalt, ám új lendületet már nem tudott neki adni. Ez egyébként látszik a tatai tábor programjából is: a hajnalig tartó diszkó és más bulizási lehetőségek mellett egy szűk délután jutott a politikai eszmecserére a három nap alatt. A tagszervezet-alapítási botrányoktól, pénzügyi nehézségektől és belső hatalmi harcoktól tépázott ifjúsági szervezet az egyik helyi vezető szerint politikailag nem eléggé aktív, gyakran inkább a pozícióharcok kötik le az energiáikat. "Legyünk őszinték: a Fib-en felkapaszkodva a párton belül is értékes posztokat lehet megcsípni. Gondoljunk csak Újhelyi István korábbi Fib-elnökre, aki jelenleg az MSZP alelnöke" – magyarázta informátorunk. Szerinte egyes kérdésekben akár a kormánnyal szemben is meg lehetne fogalmazni kritikákat, "de ehhez a vezetőink nem eléggé bátrak".

"Tempóváltásra van szükség a Fiatal Baloldalban" – nyilatkozta lapunknak Komássy Ákos, a szervezet elnökaspiránsa. Ő éppen azt hangsúlyozza, hogy adott esetben akár MSZP-vel szembeni álláspontot is képviselhetnének, de az biztos, hogy politikailag aktívabbak lesznek a jövőben. "Ez egy lázadó fiatalokból álló szervezet, meg kell mutatnunk ezt az arcunkat. Ezért a jövőben többet leszünk az utcákon, hallatjuk a hangunkat, és igyekszünk újra megszólítani a fiatalokat" – mondta. Szitka távozását nem eltávolításként, hanem "előléptetésként" értelmezi. "Köztünk nem ellenségeskedés, hanem egy egészséges versenyhelyzet volt. A többi csak találgatás" – fogalmazott Komássy Ákos.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!