hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Könnyítve szigorított teherviselés
Adóvita a parlamentben

2005. 09. 27.
Több pénz marad az adófizetők zsebében, ha a parlament elfogadja a kormány hétfőn beterjesztett ötéves adócsökkentési programját – ígéri Veres János. A pénzügyminiszter kincstári optimizmusát azonban sem az ellenzék, sem a szakemberek jelentős része nem osztja.



A gazdasági miniszter tandembiciklizik. Belehúznak Fotó: Vörös Szilárd

Akár ezermilliárd forintos adómegtakarítást is jelenthet a héten ismertetett program az adófizetők számára az elkövetkezendő években – mondta Veres János pénzügyminiszter. A legnagyobb érdeklődésre számot tartó személyi jövedelemadó-csökkenés a tervek szerint lépésenként menne végbe. Elsőként 2006-tól a felső sávba esők a mostani 38 százalék helyett 36 százalékkal adóznának, emellett az alsó sáv fokozatosan kiszélesedne: míg idén 1,5 millió, addig 2010-től már a 3 millió forint alatti éves jövedelemmel rendelkezők is csak jövedelmük 18 százalékát fizetnék be szja-ként. 

Szintén ebben az adócsomagban kerül a parlament elé az áfa csökkentésére tett javaslat: az üzemanyagok esetében októbertől, a többi árunál januártól 25-ről 20 százalékra mérséklődne a forgalmi adó felső kulcsa. Bár ezzel együtt is térségünk egyik legmagasabb áfakulcsa marad a miénk. 

A méltányosabb közteherviselés érdekében a kormány – szintén ennek a programnak a részeként – új adónemet is be kíván vezetni: a luxusadót. Ennek értelmében a nagy érték? lakóingatlanok tulajdonosai az ingatlanuk 100 millió forint számított értékét meghaladó rész 0,5 százalékát lesznek kötelesek a helyi önkormányzat kasszájába befizetni évről évre. 

Az ellenzék azonban támadja a tervbe vett változásokat – a lapunk által megszólaltatott szakember szerint – nem minden alap nélkül. 

A Heteknek nyilatkozó adószakértő üdvözölte ugyan a különféle adónemek tervezett csökkentését, ám szerinte ez még mindig nem elegendő a kellő adófegyelem megalapozásához. "Az intézkedéseknek valószínűleg tényleges hatásuk sem igen lesz" – mondta, mert egyrészt a kormány nem csak ad, hanem a másik kezével már el is vesz, másrészről pedig könnyen elképzelhető, hogy például az áfacsökkentésből eredő haszon nem jut el az emberekig, hanem a kereskedők fölözik le. 

Az egyik legtöbbet támadott változtatás, a gyerekek után járó kedvezmények átrendezését is hibás lépésnek tartja a szakember. A megszűnő adókedvezményt és gyermekvédelmi támogatást felváltó emelt összeg? családi pótlék nem elérhető mindenki számára, és kétséges az is, hogy a beígért kétszeres emelésből végül mennyi fog megvalósulni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!