Kereső toggle

A professzorok rendet tennének

Korlátozott demokrácia

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nem szeretnék olyan országban élni, melyről a Szent István-terv cím? könyv vizionál. "2002. szeptember 21-én Orbán Viktor meglátogatta a Professzorok Batthyány Körét, ahol is felvetette: a kör összeállíthatna egy írásművet. Legyen ez a m? iránytű, zsinórmérték a magyar emberek, a magyar politika számára – mondta. És ideiglenesen a Szent István-terv címet adta neki. A méltó feladatot a kör lelkesen elvállalta." Alig több mint két és fél év elteltével megszületett a könyv. Nettó 140 oldal. Ha hozzátesszük, hogy nem kevesebb, mint 43 szerző jegyzi, megnyugodhatunk: professzoraink nem rokkantak bele az alkotás keservébe. Fejenként mintegy három gépelt oldallal járultak hozzá a nemzet felemelkedéséhez. 

A nagyobb baj persze a tartalommal van. Erős küzdeni tudást igényel, hogy ne bóbiskoljunk el az olvasás során. Türelmesen kell bánni a szöveggel, ha nem akarunk elsiklani az unalmas blokkokba szinte észrevétlenül belesimuló gyöngyszemek mellett. Kedvencem a 99. oldalon található: "Jelzésszer? felelősségre vonási eljárásokkal kell megmutatni, hogy a törvényes rend megszilárdult." A professzorok tehát rendet akarnak, ebbéli óhajuk még két ízben feltűnik a könyv hasábjain. 

A Szent István-terv patchwork-re emlékeztet: egymás mellé ragasztott részek szerkesztetlen összessége. Ennek az az egyik hátulütője, hogy szinte minden fejezetből meg kell tudnunk: az adott terület válságának oka a kommunizmusban gyökerezik: "Az eladósodás és az egyensúlyhiány lassan olyan méreteket ölt, mint a kommunizmus bukása körül." "Egyedül a kommunista diktatúra bűneit nem lehet még a múlt kihűlt emlékei közé sorolni."

"A kommunizmust a szovjet megszállók védőpajzsa alatt gyakorolt terror segítette hatalomra." "A kommunista rendszer okozta torz fejlődés után a rendszerváltás megrázkódtatása különösen erősen sújtotta a cigányságot." "Negyven év kommunizmus után a kizökkent időt helyre kellett volna zökkenteni az oktatásügyben is." "A kommunizmus idején a kisebb településeket évtizedekig kizsigerelték." "A felsőoktatást a kommunizmusban mesterségesen szűk keresztmetszetűre szabták, és ideológiai béklyóba verték." 43 professzortól azért többet vártam volna. 

A patchwork-szer? összeállítás további hibája, hogy sok az átfedés, ugyanazokkal a tényekkel 3-4-szer is találkozik az olvasó. Kivéve a holokausztot: azt öt sorban elintézik.

A Szent István-terv címével ellentétben jórészt nem terv, hanem történelemidézés és diagnózis. Egy tönkretett ország – a kommunisták voltak! – kórisméje. Magyarország ugyanis mély válságban van. Nagyon, nagyon-nagyon mély válságban. Mondják a professzorok. Amivel lehet egyet érteni, és lehet vitatkozni is, azonban ismét meg kell állapítanom: 43 tudós elmétől ennél azért többet vártam. Megoldásokat. Ha már ilyen nagy a baj. Konkrétumok helyett azonban olyan mondatokat kapunk, mint például: "Összehangolt nemzeti programot kell kialakítani." "A magyar vidékpolitika fő célja az lehet, hogy a falvakban a hagyományokra épülő polgári életvitel honosodjék meg." "A cigányság számára a legjobb beruházás a tanulás." "A közoktatásnak az életben általánosan szükséges ismereteket, műveltséget kell adnia, biztos igazodási pontokkal." "Ahhoz, hogy a célok megvalósulhassanak, a gazdaságnak magához kell térnie." Továbbá:"A gazdaság tartós fellendítéséhez jó kormányzásra van szükség." Ki hitte volna? Egy gimnazista mindenesetre megbukna, ha ilyen szöveggel állna ki felelni. 

A könyv több ellentmondást is tartalmaz: felrója a költségvetés súlyos eladósodását, ugyanakkor forszírozza a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók bérének további emelését. Megállapítja, hogy Magyarországon még nem alakult ki a gazdaságilag erős középosztály, ugyanakkor felszólít, hogy az ország támogassa a külhoni magyarság középosztályának megteremtését. "A válság fő oka az információrobbanás és az egész Földet beszövő gazdasági, hatalmi, információs hálózat: a globalizáció" – olvasható a könyv elején, míg egy másik fejezetben az egységesülő Európát méltatják: "Az új szegény tagok számára mindig olyan feltételeket teremtettek, amelyek megalapozták felemelkedésüket. A régi tagoknak legfeljebb távlati érdekük volt ez vagy csak eszmei érdekük, s mégis megtettek."

A professzorok figyelme a vallásra is kiterjed néhány sor erejéig: "A kereszténység vállalása stabilizál" – állapítják meg, majd ismét egy elnagyolt mondat következik: "Magyarországon ma leginkább kisebb településeken hat ez az erő, de lassan újra gyökeret ver a nagyobb városokban is." A szerzőkre való tekintettel akár tudományos igény? kérdések is megfogalmazódhatnának ekkor: mi az, hogy "kisebb", mit értenek az "erő", és a "hatás" alatt, hogy értik, hogy "lassan", és ki által, mi módon "ver gyökeret" és minél "nagyobb" városokban?

Amire viszont egzakt választ kap az olvasó, az a bajokat okozó kommunista múlt tettestársának kiléte: a liberalizmus. "A konzervativizmus a rend és a rájuk épülő közösségek, intézmények védelmére kel a liberalizmussal szemben", amely tény a szerzők szerint azért életbe vágó fontosságú, mert mint fogalmaznak, "Magyarország népét a korlátlan szabad verseny a testi és szellemi nyomorba taszítja." 

A professzorok szerint ráadásul az a képtelen helyzet alakult ki, hogy a baloldaliak és a liberálisok "szidalmazzák a nemzetet, rávetítik az antiszemitizmus, a rasszizmus rémképét, vádolják a Horthy-rendszer restaurációjának szándékával, a gyűlölködés bélyegét sütik rá újra és újra."

A médiában a rendszerváltás óta kialakult helyzetet jól ragadja meg a vonatkozó fejezet: a szabadság örve alatt jókora adag szenny és hazugság árad a társadalomra. A problémát azonban sajátos módon kezelnék: "A média egészét szigorú erkölcsi felügyelet alá kellene helyezni. Meg kellene egyezni egy etikai minimumban, amely kötelező lenne mind az írott, mind az elektronikus sajtóban. A felügyelő testületeknek törvényi hatalmat kell adni a vétségek megtorlására." Ha megvalósulna a terv, a Fidesz-sajtó két zászlóshajóját, a Magyar Nemzetet és a Demokratát be kellene tiltani. Ez tehát elhamarkodott ötlet. 

Végül térjünk vissza a fentebb már említett gyöngyszemekre! Örömteli, hogy a kötet szerzői megoldást találtak a hazát sújtó népességcsökkenésre: "A kibontakozás érdekében tehát fontos a családok termékenységi rátájának növelése" – írják, a konkrét cselekvési program tekintetében azonban ezúttal is adósak maradnak a professzorok.

Olvasson tovább: