hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Per és vizsgálat az érettségi miatt
Fidesz: titkolózik a minisztérium

2005. 06. 28.
Bírósághoz fordul a Fidesz az érettségivel és a felvételivel összefüggő adatok eltitkolása miatt. Az ellenzék szerint a minisztérium a szülők kérése ellenére titkolja, hogy hány korábban érettségizett, idén emelt szint? vizsgát tevő diák felvételizik egy-egy egyetemi, főiskolai szakra. A minisztérium szerint a kért adatok nyilvánosak. Eközben a miniszterelnök felkérte a Központi Ellenőrzési Hivatalt, hogy egy hónapon belül vizsgálja meg, igényel-e valamilyen korrekciót az érettségi vizsgák előkészítése, illetve lebonyolítása.



Az érettségibotrány emlékezetes képe. Lett következménye Fotó: Archív

Bírósághoz fordul a Fidesz az érettségivel és a felvételivel összefüggő adatok eltitkolása miatt – jelentette be, az ellenzéki párt két szakpolitikusa, Sió László és Pánczél Károly. Pánczél Károly azt mondta: a minisztérium a szülők kérése ellenére titkolja, hogy hány korábban érettségizett, idén emelt szint? vizsgát tevő diák felvételizik egy-egy egyetemi, főiskolai szakra. Szerinte ezt a listát Magyar Bálint miniszter azért nem hozza nyilvánosságra, mert könnyen kiderülhetne, hogy egyes szakokra csak irreálisan magas, 140 pont feletti eredménnyel lehet bejutni, pedig az adatok ismeretében a felvételizőknek még lenne lehetőségük a jelentkezésük módosítására.

Az Oktatási Minisztérium (OM) reagálásában felidézte, hogy a Városmajori Szülői Szervezet levelére válaszul az OM május 25-én közölte: azok az adatok, amelyeket a jelentkezőkkel kapcsolatban kérnek, megtalálhatóak az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda honlapján
(www.felvi.hu).

Ezen a weboldalon szakonkénti lebontásban megtalálható, hogy 2005-ben mennyi az adott szakra leadott jelentkezések száma, ebből mennyien fejezik be középiskolai tanulmányukat az idén, és mennyien jelentkeztek az adott szakra az első helyen. A tárca Péterfalvi Attila adatvédelmi ombudsmannal egyetértve a felvételi döntést követően nyilvánosságra hozza, hogyan alakult a felvettek között a régen és újonnan érettségizők aránya – áll az OM közleményében.

Némethi Gábor, a petíció egyik aláírója közölte: az általuk kért adatok – elsősorban az adott szakokra jelentkező azon korábban érettségizettek száma, akik emelt szint? érettségi(ke)t tettek – nincsenek fent nyilvános elérés? internetes oldalon, ezért kérték őket a minisztériumtól.

"Örömmel vesszük a régi-új arány nyilvánosságra hozatalát, bár fontos, hogy ne a döntést követően, hanem azzal egyidejűleg történjék" – közölte Némethi. Ők változatlanul kérik azt, hogy a felvételi ponthatár, valamint az idén és korábban érettségizett felvettek száma mellett és azzal egyidejűleg hozzák nyilvánosságra azon korábban érettségizett és az adott szakra felvételt nyert diákok létszámát, akik úgy érték el a felvételi ponthatárt, hogy korábbi érettségi eredményük beszámításával és az idei emelt szint? érettségin való részvétellel szerezték meg pontjaikat.

Eközben kiderült az is, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán felkérte a Központi Ellenőrzési Hivatalt, hogy egy hónapon belül folytasson le vizsgálatot annak tisztázása érdekében, igényel-e valamilyen korrekciót az érettségi vizsgák előkészítése, illetve lebonyolítása. 

"A kormány döntése, amelyben felkérte a KEHI-t, hogy indítson vizsgálatot az érettségi ügyében, annak elismerése, hogy nagy valószínűséggel kormányzati mulasztás vezetett az idei érettségi- felvételibotrányhoz. Jobb későn, mint soha: itt volt az ideje, hogy az ügy bagatellizálása, illetve a másokra mutogatás helyett a kormány végre önvizsgálatot kezdeményezzen" – reagált Sió László a bejelentésre. (MTI–Hetek)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!