Kereső toggle

Kiss Péter kancelláriaminiszter a Száz lépés programról

Rizikós, de igazán baloldali

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

– Komolyan gondolták, hogy a száz lépés programjával vágnak neki a következő választási évnek?

– Tény, hogy rizikós, de egy igazán baloldali elképzelést akarunk megvalósítani. Ez a program az emberek hétköznapjairól szól, arról, hogy aki erőfeszítéseket tesz, jobban boldogulhasson. Hogy aki ki akarja kerülni a szabályokat, kiskapukat keres, ne kapjon támogatást. Ne a többség fizessen az ügyeskedők helyett, hanem arányos legyen a közteherviselés. Ezt már mindenki belátja, aki saját magán érzi az elmúlt 15 év kínját-baját. Ha egy társasházban ketten nem fizetnek közös költséget, akkor a többieknek kell fizetni helyettük is. 

Ez történik a társadalombiztosításban is a feketefoglalkoztatás révén. Ezért szól a gazdaság kifehérítéséről a száz lépés programja. 

– Az ellenzék azt mondja, hogy ezek csupán tyúklépések, már nem tudja magát hitelessé tenni az önök pártja…

– Mondhatják, de az igazság az, hogy egyidejű, egy irányba ható, egymást erősítő lépésekről van szó. Mindegyiknek az a konkrét célja, hogy többen dolgozhassanak, és jobban élhessenek az emberek. Akkor is, ha a munkaügyekről beszélünk, akkor is, ha az egészségügyben a biztosítási jogviszonyról, akkor is, amikor a családi támogatásban nem a gazdagnak, hanem a rászorulónak akarunk többet adni. Úgy akarjuk átrendezni az adókat, a járulékokat, hogy versenyképes legyen az ország: aki tud, akar és mer versenyezni, találja meg az elképzelését. Ez mind arról szól, hogy olyan ügyek kerüljenek a politika középpontjába, amelyekről otthon a vacsoránál beszélgetünk.

– A napokban az apósom egy családi vacsorán éppen ezzel kapcsolatban mondta: nevetséges, hogy Gyurcsány a pincérekről akarja lehúzni az inget és a gatyát… 

– Nem erről van szó. Csupán azt szeretnénk, hogy a pincérek ne a minimálbérük után kapják meg a nyugdíjukat. Úgy, hogy ne kelljen csalniuk, másrészt pedig a vendég, aki bemegy az üzletbe, pontosan tudja, milyen szolgáltatásért kell fizetnie. Nyugat-Európában ez így működik már jó ideje. Mi is úgy tervezzük, hogy minden vendéglátó-ipari egység, étterem, bolt maga döntheti el, hogy él-e ezzel a lehetőséggel, vagy sem. Ha igen, akkor rá kell írnia az étlapra, hogy a szervízdíj 0 és 15 százalék között van. Ha 0, akkor nem élt vele. Ha 10 százalék, akkor azt a számlára rá kell írni, és erre az összegre az a pincér jogosult, aki az ellátást biztosította. Neki viszont olyan kedvezményt akarunk adni, hogy az adó ne vigye el ezt az összeget. A munkaelgondolás egyébként az, hogy lényegében csak egészségbiztosítási járulékot fizetnének, személyi jövedelemadót nem.

– Úgy fogalmazott az előbb, baloldali program a száz lépés. Két évvel ezelőtt Németországban ezt a "kifehérítési" akciót a szociáldemokraták már megpróbálták, de nem vezetett sikerre. Önöket nem riasztja ennek a tudata?

– Úgy látom, hogy a németországi szociáldemokraták éppen ennek a programnak az eredményeképpen felfelé jönnek. A legutóbbi választások azt a meglepő eredményt mutatták, hogy az emberek díjazzák, ha nem kifizetni akarják őket, hanem közös táncra hívják őket, úgymond: találjuk együtt ki az országot. Ismétlem, van rizikója, hiszen egy nagy változás nyilván több érdeket sért, de nem a többség érdekét. A többség érdekének éppen a mi általunk vázolt változás felel meg. Az elmúlt 15 év kormányai mindig ugyanazzal a recepttel próbálkoztak a választások előtt, megpróbálták az utolsó évben lelassítani a folyamatokat, megfizetni a választókat. Mire jutottak? Melyik kormányt választották újra? Egyiket sem.

– Nincs értelme osztogatni?

– Politikailag sincs értelme, másrészt az ország szempontjából – ha egy kicsit is becsületes a politika, most ebben a helyzetben, amikor nagyon fontos, hogy milyen startpozíciót foglalunk el a szomszédokkal való versenyben – nem is tehetjük meg. Tudom, hogy a politikát az emberek maguk sem a morál mezejének tartják, ahol mindig azt várják, hogy ki mit akar tenni a nemzetért, de ténykérdés, hogy ilyen jövő küszöbéhez nagyon ritkán ér egy nemzet. Talán utoljára a 19-20. század fordulóján volt hasonló sanszunk, amikor nagyon gyors fejlődéssel néhány ponton Európa élvonalába kerültünk. 

– Újabb reformkort vizionál?

– Remélem, a száz lépéssel kéznyújtásnyira hozhatjuk a jövőt. Ugyanúgy, ahogy a Horn-kormány idején bátor lépésekkel Magyarország a térség országainak élére ugrott. Akkor egy negatív csomaggal, most egy pozitív csomaggal lehet ezt végrehajtani.

– Eléggé verejtékes munka lesz ezt megértetni a népekkel…

– Ez a feladatunk. Nem lehet elmenekülni a nehéz döntések elől. A Második Nemzeti Fejlesztési Terv bevezető lépései ezek, amelynek során az elkövetkező években tizenötezer-milliárd forintot költhetünk fejlesztésre. Ez elég komoly tét, nem gondolja? 

– Feltétlen egyetértek, de ehhez pártok feletti nemzeti konszenzus kell. Esetleg egyezkednek a
kulisszák mögött a Fidesszel?

– A nemzeti konszenzus nem azon múlik, hogy két párt egyetért-e vagy sem. Megegyezni az emberekkel kell. Ha úgy vetődik fel a fejlesztés kérdése, hogy mire van szüksége egy adott településnek, akkor ott már nem lehet olyan, hogy Fideszes vagy MSZP-s érdeket szolgál az a fejlesztés. Olyan országot szeretnénk, ahol nem a homlokzatok kifestésére megy el a pénz, nem főtereket építünk önmagában, hanem megteremtjük a tartós fejlődés feltételeit.

Olvasson tovább: