hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Orbán kontra ÉS
Tokaji borcsaták

2005. 04. 26.
"Ha bárki azt meri állítani, hogy én valaha is törvénytelenséget követtem volna el miniszterelnökként, vagy ilyesmire készültem volna, az egész egyszerűen hazudik, és ha ilyet mond vagy ír valaki, akkor elégtételt is kell majd kérnem" – fogalmazott Orbán Viktor egy hétvégi politikai műsorban az ÉS-ben megjelent riportsorozattal kapcsolatban. A lap azt állítja, hogy a birtokában lévő dokumentumok szerint Orbán miniszterelnökként, hatalmával visszaélve, segítette a részben felesége tulajdonában lévő céget.

Az Élet és Irodalomban megjelent cikksorozat szerint Orbán Viktor miniszterelnökként többször részt vett a – részben a felesége, Lévai Anikó tulajdonában lévő – Szárhegy-dűlő–Sárazsadány–Tokajhegyalja Kft. taggyűlésén, ahol a tulajdonosokkal egyebek között az állami kézben lévő Tokaj Kereskedőház Rt. "kimazsolázásáról" tárgyaltak. Orbán – politikai botránytól tartva – arra az álláspontra helyezkedett, hogy ez majd csak 2002 után – a Fidesz remélt választási győzelme esetén – lesz esedékes. A riportsorozat szerint a jegyzőkönyvekből az is kiderül, hogy Orbán kormányzati befolyásával visszaélve juttatta támogatásokhoz a részben családi tulajdonú gazdasági társaságot. Ezzel kapcsolatban még miniszterelnökként azt javasolta: "Ne nyerjünk annyit, amennyit kértünk, ne mi kapjuk a legtöbbet." A cég 41,5 millió forint támogatáshoz jutott.

Orbán Viktor az MTV Szólás Szabadsága cím? műsorában az ÉS-t "kampánylapnak" titulálva tudatos lejáratásról beszélt a cikk kapcsán. Leszögezte, hogy nem vett részt "semmilyen taggyűlésen", viszont az ÉS által citált kijelentésekről elismerte, hogy azokat mondta vagy mondhatta, illetve "biztosan mondta". Elismerte többek között, hogy önmérsékletre intette a feleségét az állami támogatások kapcsán, hiszen – mint hangsúlyozta – egy miniszterelnök és a felesége mindig kevesebbet tehet meg, mint amihez joguk van. Ennek kapcsán megjegyezte: úgy érzi, hibázott, felesége ennyit sem engedhetett volna meg magának. Az ÉS által idézett jegyzőkönyvek egyik "legérdekesebb" része – a szintén résztulajdonos – Szász Attilla ügyvéd kijelentése volt, miszerint "dolgozom a Hegyalja-törvényen": vagyis egy állami törvényt a miniszterelnök feleségének üzlettársa készített elő. Orbán ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy "a Hegyalja-törvény az egy nagyon fontos törvény, azon szerintem sok embernek kell dolgoznia". A volt miniszterelnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem szerepelt a terveik között a Tokaj Kereskedőház Rt. privatizációja. Korábbi kijelentéseivel ellentétben továbbá azt mondta, hogy egyelőre nem perel, azt tartja helyesnek, ha először az érintett cég "rendezi a dolgot", ő maga ezt követően dönt majd a további jogi lépésekről.

Az interjút követően a szocialisták "az őszinteség felé tett lépésnek" minősítették az elhangzottakat, Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője ugyanakkor lapunknak úgy fogalmazott, hogy Orbán lényegében ugyanazt mondta, amit korábban, vagyis hogy nem vett részt semmiféle taggyűlésen. Arra a kérdésre, hogy ez esetben az elismert kijelentések hol hangoztak el, Révész
annyit válaszolt, hogy nem tud mást mondani, mint ami az interjúban elhangzott: "Korrupció nem történt, közpénz nem tűnt el, ellenben a kormányváltás után a szocialisták részben privatizálták a kereskedőházat, majd visszavásárolták, amin 90 millió forintot veszített az állam. Kissé erőltetett dolog 2005-ben arról vitatkozni, hogy egy 2000. évi, vitatott eredet? és hitel? jegyzőkönyv szerint mi történt volna 2003-ban" – foglalta össze pártja álláspontját a szóvivő, aki úgy véli: egyre többen jönnek rá, hogy egy minden alapot nélkülöző lejárató kampány zajlik Orbán ellen.

Kovács Zoltán, az ÉS főszerkesztője szerint azt, hogy miről érdemes vitázni, nem a politikusok, hanem a közvélemény dönti el. A hétvégi interjúval kapcsolatban Kovács lapunknak így fogalmazott: "A műsorvezető több olyan jegyzőkönyvi részletet is idézett az Élet és Irodalomból, amelyek Orbán Viktor kijelentéseit tartalmazzák, és ezek elhangzását Orbán a műsorban elismerte. Ehhez képest nem kaptunk választ arra, hogy ezeket a gondolatokat csupán feleségének szánta-e, illetve ha csak kettejük között hangzott volna el, akkor ki foglalhatta jegyzőkönyvbe a házastársak közti beszélgetést." A főszerkesztő szerint Orbán nyilatkozata minőségileg más, mint amelyeket korábban a Fidesz képviselői mondtak, illetve amit a kft. ügyvezetőjének helyreigazítási kérelme tartalmaz. A Szárhegy-dűlő–Sárazsadány–Tokajhegyalja Kft. helyreigazítási kérelme egyébként arra vonatkozott, hogy a lap által jelzett időpontokban taggyűlést nem tartottak.

"Beismerésnek semmiképpen sem tekinthető Orbán Viktor nyilatkozata, ám tagadása kevésbé volt kategorikus, mint korábban. Most is visszautasította, hogy részt vett volna a kft. taggyűlésein, de annyival mégis továbbment, hogy nem minősítette légből kapott hazugságoknak az ÉS állításait" – mondta a Heteknek Debreczeni József politológus. Szerinte az elhangzottak alapján több, mint valószínű, hogy valóban voltak olyan találkozók – még ha ezek nem is voltak hivatalosak –, ahol a lap által idézett kijelentések elhangoztak. "Elképzelhető, hogy az esetleges sajtóperben az érintett cég vagy Orbán Viktor a bányaügyhöz hasonlóan azt a stratégiát követi majd, hogy a cikk tartalma helyett olyan részletkérdéseket vitatnak, hogy ezek a megbeszélések jogilag taggyűlésnek tekinthetők-e" – véli a politológus. Úgy látja, hogy a Fidesz nehezen tudja kezelni a kialakult helyzetet, amit az jelez, hogy miután a párt folyamatosan perrel fenyegetőzött, mégis a kft. nyújtott be helyreigazítási kérelmet a morálisan és politikailag is első számú érintettnek számító Orbán helyett. 

Debreczeni József utalt arra, hogy a Medián felmérése szerint a megkérdezettek 58 százaléka valószínűnek tartja, hogy Orbán részt vett ilyen taggyűléseken, 60 százalékuk szerint ez összeegyeztethetetlen akkori miniszterelnöki státusával. Márciusban 8 százalékot esett Orbán népszerűsége, mint ahogy a Fidesz támogatottsága is csökkent. "Az ügy, amely a választásokat eldöntő bizonytalan szavazókra gyakorolhatott igazán nagy hatást, megállította a Fidesz utóbbi hónapokban tapasztalt előretörését. Ugyanakkor a választásokig ez a hatás várhatóan le fog csengeni" – vélekedett Debreczeni József.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!