hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pártszolgálatért elmarasztalt tévé

2004. 08. 02.
Pártszolgálatáért – szankció nélkül ugyan, de – elmarasztalta az ORTT panaszbizottsága a Hír Tv Szerintem cím? műsorát. 

Az eljáró tanács szerint június 27-én, vasárnap a Szerintem cím? műsor nyíltan egy párt szolgálatába állt. Az X-Press hírügynökség információi szerint a testület megállapította: Kerényi Imre műsorvezető több olyan kijelentést tett, amelyek túlmentek a publicisztika és a szatíra keretein. Ezzel megsértette a médiatörvényt, amely kimondja, a "műsorszámok összessége, illetőleg ezek bármely tartalom vagy m?faj szerinti csoportja nem állhat párt vagy politikai mozgalom, illetve ezek nézeteinek szolgálatában". A grémium szerint jogszabálysértő volt, az illusztrációként használt képekkel és irodalmi idézetekkel kizárólag baloldali politikusokat és a kormánykoalíciót minősítette. 

A panaszbizottság által hivatkozott párt kimondatlanul a Fidesz volt. Az egykori színházigazgató például azt mondta, "úgy kell politizálni, mintha Dávid Ibolya nem is létezne". A miniszterelnököt Kerényi többször is "mutogatós Medgyessynek" nevezte, a kormányfő azonban nem szólalhatott meg az adásban, szemben riválisával, Orbán Viktorral, aki saját hangon minősíthette utódját. 

A panaszbizottság nem hozta nyilvánosságra, amúgy egybehangzóan meghozott, elmarasztaló döntését, ami ellen a Hír Tv nem fellebbezett, így az ügy nem kerülhet a másodfokon eljáró médiahatóság elé, tehát semmiféle anyagi vagy adásszünettel járó szankcióra nem kell számítania a médiumnak. (MTI)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!