hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kincstári magyarázat
Vezetőcserék a titkosszolgálatoknál

2004. 07. 19.
Vélhetően csak szakmai és nem politikai okai vannak a héten végrehajtott titkosszolgálati vezetőcseréknek. A "vélhetően" szót azért kell alkalmaznunk, mert érdemi indoklást nem hallottunk. Tehát az is lehet, hogy az ellenzéki politikusoknak van igazuk, akik pártharcot sejtenek a vezetőcserék hátterében. Az illetékesek mentségére annyit elmondhatunk, hogy ezen a "szakterületen" amúgy sem szokták túlmagyarázni a történéseket. 



Tóth András államtitkár, Zsohár István és Czukor József Fotó: Somorjai L.

Medgyessy Péter miniszterelnök július 16-ai hatállyal menesztette Czukor Józsefet, az Információs Hivatal (IH) főigazgatóját, utódjául a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatóját, Zsohár Istvánt javasolta. "A polgári titkosszolgálatokat érintő személyi változások indoka a megváltozott nemzetközi környezetből fakadó új biztonsági kihívásokra való felkészülés, valamint az európai uniós tagságunkból következő hazai és nemzetközi együttműködés erősítése" – kommentálta az eseményt Gál J. Zoltán kormányszóvivő hivatalos kommünikéjében. 

Az igen szűkszavú, konkrétumok nélküli kincstári indoklás tág teret ad a találgatásoknak, mely felvetésünkkel Tóth Károly szocialista képviselő, a nemzetbiztonsági bizottság alelnöke is egyetértett. "Én azonban nem vagyok Gál J. Zoltán" – tette hozzá kissé viccesen a képviselő. 

A leváltott főigazgató, Czukor József ezután a külszolgálatban dolgozik (azaz diplomata lesz), helyére pedig – a parlamenti meghallgatás után – az NBH eddigi főigazgatója, Zsohár István kerül. Az NBH főigazgatói székét Zsohár helyettese, Galambos Lajos foglalná el. 

A vezetőcserével kapcsolatban kormányzati forrásból lapunkat úgy informálták, hogy "a változtatások mögött nem politikai, hanem kifejezetten szakmai okok szerepelnek. Zsohárt inkább elismeri a szakma". Biztosítani kell, hogy hazánk továbbra is terrormentes ország maradjon, meg kell felelni az EU-integrációs követelményeknek, valamint a térségben lakó magyarok sorsát is fokozott figyelemmel kísérnék. Czukor József pedig – mint "tapasztalt diplomata" – diplomáciai területre tér vissza, és kamatoztatja tudását – fogalmaztak számunkra.

"Furcsának és szokatlannak tartom a vezetőváltás ilyen módját egy parlamenti ciklus közepén, ezért ez egy hirtelen felindulásból elkövetett főigazgató-cserének tűnik számomra – fogalmazott lapunknak Demeter Ervin fideszes országgyűlési képviselő, az Orbán-kormány titkosszolgálatokat felügyelő minisztere. – Attól tartunk, hogy a szocialisták EP-képviselői választási vereségét követő belső pártharcok áldozatává válhatnak a nemzetbiztonsági szolgálatok. Zsohár István ugyanis sokkal inkább a feltétel nélküli politikai lojalitásával, mint szakmai hozzáértésével tűnt ki az elmúlt két év során. Az általa vezetett NBH munkáját a féléves-éves beszámolók alkalmával sok kritika érte a nemzetbiztonsági bizottság ülésein." 

Ami a kommünikében említett, EU-val kapcsolatos szakmai kihívásokat illeti, Demeter Ervin így reagált: "Azt, hogy a váltásra az uniós tagságból következő együttműködés erősítése érdekében lett szükség, nem értjük. Úgy tűnik, mintha az eddigi főigazgató nem működött volna eléggé együtt, és ezért lett volna szükségessé új ember jelölése. Továbbá, ha megnézzük, melyik főigazgató milyen nemzetbiztonsági miliőben végezte tanulmányait, akkor azt találjuk, hogy az IH jelenlegi főigazgatója, Czukor József hazai közgazdasági egyetemet végzett, a jelölt – Zsohár István – pedig Moszkvában szerezte diplomáját. Egy ezer szálon a Szovjetunió-Oroszországhoz kötődő személy mitől fogja jobban végezni az EU- együttműködésből fakadó feladatokat, különösen egy olyan közegben, ahol ismerik egymást az emberek?" Demeter szerint mindez – mármint a moszkvai múlt – inkább jelent nehézséget, mint előnyt. 

Tóth Károly szocialista képviselő, a nemzetbiztonsági bizottság alelnöke szerint a szolgálatok élén 1994 óta minden parlamenti ciklusban olyan emberek álltak, akik lojálisak voltak az éppen aktuális kormányhoz. "Arra hivatkozni, hogy az egyik ember lojálisabb, mint a másik, számomra értelmezhetetlen. A szolgálatok élén olyan emberek állnak, akik mindig is ezen a területen dolgoztak, a mindenkori kormánytól kapott feladatokat végrehajtják, más lojalitás itt nem létezik. Czukor úr tisztességesen végezte a munkáját, azonban a feladat jellege megváltozott, ebből következik a változtatás" – mondta lapunknak az alelnök, majd Zsohár István moszkvai megbízatásával kapcsolatban kifejtette: "Moszkvában végzett, de a moszkvai összekötőnek akkor még Kövér László fideszes titokminiszter bízta meg, és ezt a polgári titkosszolgálatok élén álló Demeter Ervin erősítette meg. Hogy valakit azért tegyenek felelőssé, mert ellátta azt a munkát, amivel megbízták, nonszensznek tűnik." Tóth Károly arra is felhívta a figyelmet, hogy a terrorveszély növekedésével (iraki, spanyolországi terrorakciók, merényletek stb.) létrehoztak egy, a kormány mellett működő munkacsoportot, amelynek Zsohár István a vezetője. Ez szakmai elismerést és tapasztalatszerzést is jelentett a számára.

Arra a – hazai sajtóban felvetett – kérdésre, hogy a Kulcsár-ügynek van-e valamilyen köze az említett változtatásokhoz, Tóth Károly így felelt: "Czukor úrnak semmilyen köze sincs a Kulcsár-ügyhöz, sőt, nem is lehet, mert az IH-nek nem feladata a Magyarországon történő információgyűjtés. Az IH külföldről szerez információkat. Emlékezzünk vissza, hogy amikor egyszer nem így tett – a Nyírfa-ügyre gondolok – mekkora botrány lett belőle. A Magyarországon történő információszerzés egyértelműen az NBH feladata" – igyekezett cáfolni Tóth Károly az úgynevezett Kulcsár-szálról szóló elméletet.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!