Kereső toggle

Vér és csődület

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A neonácikat határozott fellépéssel kell elutasítani – mondta a Heteknek Molnár Péter, aki az ELTE-n tanít, és a rendszerváltás után először a Fidesz színeiben, majd az SZDSZ-ben politizált. Országgyűlési képviselőként, mint a kulturális és sajtóbizottság tagja, 1990-től 1998-ig médiajoggal, sajtójoggal, szólásszabadság-jogi ügyekkel foglalkozott. Ezután két évet az Egyesült Államok neves egyetemein töltött kutatói ösztöndíjjal, melynek tapasztalatait Gondolatbátorság cím? könyvében is összegzi. 



"Nem vagyunk nácik" – mondta a konferanszié. Hátán a kódszám (88=H. H.) közismert náci köszöntést takar Fotó: S. L.

– A szólásszabadsághoz való jog nyilván nem jelent korlátlan jogot. Ha az ember mégis nyilvánosság elé kerül, akkor hol, illetve hogyan lehet kijelölni a szólásszabadság határait?

– Az Alkotmánybíróság 1992-ben fogalmazta meg azt az alapvetést, mely szerint a véleménynyilvánítás szabadsága nem függ a gondolat igazság- vagy értéktartalmától, illetve hamisságától vagy értéktelenségétől. Ebből az következik, hogy a hamis, vagy annak tűnő, értéktelen vagy annak tűnő, vagy akár az egyenesen visszataszító nézetek kifejtése is lehetséges, szabad, és ennek a szabadságnak csak külső korlátai vannak.

– Ez konkrétan mit jelent?

– Azt, hogy a vélemény tartalma alapján nem tiltható valamely gondolat kifejtése. A tiltást csak a véleménynyilvánítás külső következményei indokolhatják. Ilyen eset az, amikor egy gyűlölködő hangvétel? cikk megjelenése vagy egy gyűlölködő demonstráció olyan veszélyhelyzetet eredményez, hogy már nincs mód az erőteljes és egyértelm? társadalmi elutasításra, amely a helyére tenné a gyűlölködőket. Az ilyen helyzetekben azonnal vagy közvetlenül olyan kár következhet be – egyéni jogok sérelme, emberek életének veszélyeztetése –, amit az államnak a büntetőjog eszközeivel kell elhárítania.

– Ezt a határt hogyan lehet egyértelműen megállapítani?

– Ez egy olyan érzékeny határ, melyet nehéz megállapítani, de az a fontos, hogy a hatóságok – a rendőrség, az ügyészség, a bíróságok – azt a jogi tesztet, amely az eset öszszes körülményeinek vizsgálatára épül, tárgyszerűen alkalmazzák. Szerintem akkor megítélhető, hogy olyan helyzetről van-e szó, amelynek veszélyessége indokolja a tiltást, vagy sem.



Molnár Péter Fotó: S. L.

– Az ok és okozat között azonban sokszor nem egyértelm? az összefüggés az időbeli eltérés miatt. Mint ahogy a tavaszi vetésnek is idő kell, hogy kikeljen, úgy a gyűlöletbeszéd is hosszú távon érvényesülhet.

– Az a dilemma, hogy a gyűlölködő beszédet betiltsuk-e vagy sem, szerintem a szólásszabadság legnehezebb kérdése. Komoly érvek szólnak amellett, hogy ha a gyűlölködő nézetek azonnal nem is vezetnek egyéni jogok sérelméhez, közvetett hatással elvezethetnek ahhoz, és ezért be kell tiltani őket. Szerintem a tiltás csak látszólag hatékonyabb eszköz e veszély elkerülésére, kivéve, ha a gyűlöletbeszéd olyan közvetlen veszélyt okoz, amely indokolja a büntetőjog alkalmazását. A kérdést számtalanszor végiggondoltam már és, arra jutottam, hogy célravezetőbb, ha nem tiltjuk be ilyen nézetek kifejtését, ezzel elképzelhetően "mártírt" csinálva a gyűlölködőkből. A betiltás azzal a következménnyel is járhat, hogy egy csomó egyéb vé-leménynyilvánítás is korlátozást szenvedhet a tiltás érdekében létrehozott szabályozás alkalmazásával. Például az avantgárd művészeti produkciók vagy szarkasztikus írások is a betiltott művek sorsára juthatnak. Az a legfontosabb, hogy nagyon egyértelműen elutasítsuk a gyűlölködést. Ennek elengedhetetlen része az, hogy az állam mindenkori vezetői és a nemzetközi közösség is elemi, morális kötelességüknek érezzék a gyűlölködés minden egyes alkalommal történő elítélését. Emellett a büntetőjogon kívül más jogi eszközök is rendelkezésre állnak: a közszolgálati rádióban elhangzó Vasárnapi újság például rendszeresen gyűlölködő hangvételével sérti a rádió-televízió törvényt. Ennek a kiküszöbölésére nem a Büntető Törvénykönyvet kell szigorítani, hanem a rádió-televízió törvényt kell betartatni. 

– A "rossz" gondolattal szemben a "jó" gondolattal kell harcolni?

– Igen. A Vér és Becsület Kulturális Egyesület hétvégi tüntetésére válaszként szervezett ellentüntetés jó példa arra, hogy egy erőteljes tiltakozás hathatós válasz lehet a gyűlölködésre. A rasszistákat, neonácikat határozott fellépéssel kell elutasítani, ezért én nem értek egyet azoknak a véleményével, akik szerint helytelen volt az ellentüntetés hangvétele. Az Alkotmánybíróság határozatából idézve: "Aki tehát gyalázkodik, magát bélyegzi meg, és lesz a közvélemény szemében »gyalázkodó«. A gyalázkodásra bírálat kell hogy feleljen." Az ellentüntetők nem mást tettek, mint bírálattal felelnek a gyalázkodóknak.

– A Vér és Becsület tagjai a bekiabálásokat minősítették provokációnak. Ön szerint a szóban forgó esetben ki volt a provokátor?

– Az, hogy kemény bírálatot fogalmaznak meg ellentüntetők egy nyilvánvalóan fasiszta egyesület tüntetőivel szemben, neonácinak nevezik őket, és azt mondják, hogy "mi vagyunk a magyarok", ezt akár provokációnak is nevezhetjük, de ebben az értelemben minden kritika, minden kritikus tartalmú vélemény provokáció – hiszen provokálja azokat, akiket bírál. Vitára provokálja, sőt vélhetően haragra gerjeszti őket. Igen, a keményen megfogalmazott bírálat provokatív hatású, de hát pont ez a célja: hogy a másikat ráébressze a tévedésére, a raszszisták esetében arra, hogy milyen visszataszító az, amit csinálnak. A jobb sorsra érdemes, véletlenül közéjük keveredett embereknek is felhívja a figyelmét arra, hogy tévúton járnak. Teljesen helyénvaló, ha egy ellentüntetés keményen fogalmazva is bírál egy rasszista demonstrációt. Az ellentüntetés is csak akkor ütközött volna a gyülekezési szabadság korlátaiba, ha nem békésen, hanem erőszakosan próbált volna fellépni a fasiszta tüntetőkkel szemben – ilyesmi pedig a Kossuth téren nem történt. 

– A Vér és Becsület Egyesület tagjainak öltözködése, a demonstráció külsőségei is üzenetet hordoznak – bizonyára nem véletlen, hogy a fotósok többsége is köréjük gyűlt. Erről mi a véleménye?

– A szólásszabadság nemcsak a beszéd útján kifejtett gondolatokra vonatkozik, hanem a kommunikációs eszköztárunkba a szimbolikus beszéd számtalan változata is beletartozik. Ugyanaz a náci, fasiszta csoport egyetlen szó elmondása nélkül is megtarthatott volna egy agresszív, rasszista tüntetést, pusztán jelképeik használata által. 1999-ben New Yorkban szemtanúja voltam egy Klu Klux Klan demonstrációnak, amelynek tagjai meglehetősen nagy fegyelmezettséggel tüntettek. Ez azonban nem tette elfogadhatóvá rasszista és diszkriminatív nézeteiket. A szimbolikus beszédre viszszatérve, a magyar Országgyűlés által hozott törvény az önkényuralmi jelképek betiltásáról szerintem pótcselekvés volt a gyűlölködéssel szembeni kellően határozott politikai fellépés helyett, és nem áll összhangban az Alkotmánybíróság említett álláspontjával. A gyülekezési szabadság alapján a Vér és Becsület Kulturális Egyesület tagjai is kifejthetik rasszista nézeteiket, azonban szembe kell nézniük azzal, hogy amit csinálnak, arra remélhetőleg meglesz a válasz a társadalom elsöprő többsége részéről. Külön kérdés, hogy egy fasiszta egyesület működése mint a gyűlölködés szervezett formája betiltható.

Olvasson tovább: