Kereső toggle

Nem akarunk nácikat a kormányban

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Január közepén a Független Kisgazdapárt indult nagy győzelemre, utána a Centrum Párt tarolt, legutóbb a szabad demokraták értek el kiugró teljesítményt a Kongresszusi Központban. Legalábbis a párt jelenlevő aktivistáinak hangulata szerint. Ugyanis valamiféle forradalmi hangulatban zajlott le az SZDSZ kormányváltó küldöttgyűlése vasárnap délelőtt az előbb említett helyszínen. A forradalmiság szinte szó szerint értendő, a kampányindító rendezvény légköre ugyanis leginkább egy negyvennyolcas toborzóhoz állt legközelebb, melynek során a szónokok sokszor Kossuth stílusában, Kossuth szavaival dörögték, hogy veszélyben a haza.



Mécs Imre, Konrád György és Demszky Gábor Fotó: Somorjai L.

Úgy tűnik, beérett az SZDSZ-ben az, amit mintegy két éve Fodor Gábor és Bauer Tamás szorgalmaz: radikálisan és élesen, "ami a csövön kifér" bírálják a Fideszt. Kampánygyűlésükön gigantikus menynyiségben hallhattunk epés Fidesz-kritikát, szó esett fidesznyikekről, Fidesz-Mátrixról, Orbán–Csurka Magyarországról, bányarémekről, vénségesen ifjú pragmatistákról. Nem csoda, hogy a "szadival" ritkán foglalkozó Kövér László is felemelte a héten szavát: szerinte az SZDSZ-nek nincs mondanivalója a polgárokhoz, ezért ötletesnek vélt gyalázkodással próbálkoznak. (Az SZDSZ válaszában újra replikázott: ha gyalázkodó kampányt akarnának folytatni, akkor elég lenne Kövér László mondatait a plakátokra rakni.)

A párt eddigi legnagyobb belső egységét mutatta: rég nem látott támogatóik mellett megjelentek a párt egykori elnökei, beleértve Demszky Gábort is. A szónokokat szemmel láthatólag doppingolta a kialakult politikai helyzet. Külső megfigyelő számára úgy tűnik, kapnak rajta, hogy arról beszélhetnek, amiről mindig is szerettek beszélni: parlamentarizmusról, egyenlőségről, szabadságról, állam és egyház szétválasztásáról. Nyoma sem volt annak az önsajnáló és önostorozó hangulatnak, amellyel korábban a szabad demokraták újra és újra kifejezték megbánásukat a saját közönségük előtt, amiért 96-ban nem bírták eltaszítani a "szocik" ölelő karját. Mint ahogy nyoma sem volt a sokszor jellemző különvéleményeknek, amely az elmúlt években jellemezte a párt prominenseit. A "veszélyben a haza, és mi kellünk a megmentésére" hangulat egységessé kovácsolta a felszólalókat, és ebben a hangulatban szinte természetes volt, hogy a szónokok között felszólalt az SZDSZ három korábbi elnöke is, Kis János, Pető Iván és Magyar Bálint – valamint Tamás Gáspár Miklós. TGM, aki több mint egy éve kilépett 

a pártból, arról biztosította a hallgatóságot, hogy ő is az SZDSZ-re fog szavazni. 

A küldöttek hangos tetszésnyilvánítással fogadták Kuncze Gábor bejelentését: "Elég volt! Békében, de határozottan húzzanak el!" Kuncze így folytatta: "Ha az elvtársakat is el tudtuk kergetni, őket is el tudjuk. Mindenki tudja: lopnak, csalnak, hazudnak – éjjel-nappal, minden rendelkezésükre álló hullámhosszon. A pénzszórásra, a kivagyiságra, az idióta ötleteikre ment el az idő. Közben a szegények szegények maradtak, a betegeket egyre rosszabbul tudja az egészségügyi rendszer ellátni, a korrupció példátlan méreteket öltött, a haveri kapcsolatok felértékelődtek, miközben a tudás leértékelődött." Kis János azt hangsúlyozta felszólalásában, hogy nem azért van szükség kormányváltásra, hogy egy újabb csapat folytassa az ország lezüllesztését, hanem azért, mert egy olyanra van szükség, amely megállítja azt. Kifejtette: legfontosabbnak a hetenkénti ülésezés és az igazságszolgáltatás függetlenségének visszaállítását, a média önállóságának megteremtését, az állam és egyház szétválasztásához való visszatérést tartja.

"Méltóztassunk megmenteni a hazát!" – szólította fel a hallgatóságot Tamás Gáspár Miklós. A hallgatóság ezúttal sem árnyalt elemzést kapott, hanem a szokásos TGM-es radikális fordulatokat. Az Orbán-kormány külpolitikáját például a következő szavakkal bírálta: "Az általam nem eszményített Fehér Ház fogadja az általam szintén nem eszményített Ion Iliescut, de nem fogadja Orbán Viktort."

A Kossuth-év jegyében Kossuth-stílusban megkomponált záró szónoklatot Székhelyi József színész adta elő. "…A magyar kultúrhistória és politikatörténet legfényesebb napjait jelenti az immár történelmi liberalizmus. A szabadság, egyenlőség, testvériség gyönyör? eszményét." A múltról a jelen felé fordulva kijelentette, hogy "pirulva és kétségbeesetten látjuk a szabadosság, egyenlőtlenség, testvérietlenség vénségesen ifjú pragmatikusait nyomulni – egészpályás letámadási stratégiájukkal. Ez jobban fáj, mint tőlük a búcsú. Good bye. God bless, jobb lesz. Mert meghirdetjük az SZDSZ egészpályás feltámadási programját ellenükben. Igenis a nemzet, a hon, a polgárosodás és a közösség javára. A szolidaritás és tolerancia, a szellemesség luxusával." És mi az, amit nem akarnak? "Nem kérünk a bányarémekből, nem kérünk a nyeretlen kétéves költségvetésekből, nem akarunk csőszöknek álcázott besúgókat és rendőrállamot. Nem tűrjük az álparlamentet és a »közakarat-hamisítást«. Nem akarunk nácikat látni az utcán, köztereken, közhivata-lokban, a kormányban. Nem akarunk valójában magyarellenes hungarista médiát" – dörögte Székhelyi, majd felkérte a hallgatóságot, hogy álljon fel. A többezres hallgatóság állva hallgatta Kossuth híres szavait: "Uraim, a Haza veszélyben van… Felhívom Önöket, mondják ki Önök: a nemzet el van határozva szabadságának védelmére, és készek a legnagyobb áldozatokat is meghozni – és én leborulok a nemzet nagysága előtt."

Olvasson tovább: