Kereső toggle

A rettegésben tartás nem tehetség

A lufi, amit négy éve fújnak

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A közélet bulvárosodásának tanúi lehetünk. Szinte semmi nem mutat arra, hogy a választási kampány napjait éljük, a hírek nemigen kapcsolódnak a politikához. Mintha a média rémülten menekülne a felelősség elől, igyekszik minél ártatlanabb bulvárhírekkel semlegesíteni a híradók mellett még a korábban tartalmas, tényfeltárásra szakosodott műsorokat is. Pedig ahogy mondják: manapság ami nincs a tévében, az nincs is. Kinek jó az, ha nem veszünk tudomást a köz ügyeinek alakulásáról? A jelenség okairól Vásárhelyi Mária médiaszociológust kérdeztük.

– Mi lenne a média feladata a kampány időszakában? 

– Ha ellátná a feladatát és tájékoztatná a közönséget. A közszolgálati médiát, melynek ez lenne az elsőrend? feladata, ebben az összefüggésben nem érdemes megemlíteni, mert kifejezetten dezinformálja a közönséget, elfogult, pártos. Ne is mondjuk, hogy közszolgálati, mert pártszolgálati adók. A médiatörvény szerint az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) feladata a sajtó-, a szólás- és véleményszabadság feletti őrködés. Ezért külön is kell választani a nyomtatott és az elektronikus sajtót: a nyomtatott orgánumok lényegesen függetlenebbek, hiszen nincs egy ORTT a fejük felett, amely bármikor lesújthat, és szankciókat alkalmazhat. A gond az, hogy a lakosságnak csak 15 százaléka rendszeres napilapolvasó. 

– Nemrégiben egy politológus is "láthatatlannak" nevezte a kampányt.

– Ezért is szoktam mondani, hogy ami a televízióban nem jelenik meg, az nincs is. A kereskedelmi adókra, a TV2-re és az RTL Klubra várna nagyon nagy feladat. Ezeknek azonban alig van mozgásterük, mindkettőnél érződik, hogy folyamatosan sakkban vannak tartva az ORTT által. Eleve olyan szerződéseket kötöttek velük, amelyek alapján teljesen kiszolgáltatottá váltak – amire védekezésképpen a teljes műsorfolyam politikamentesítésével reagálnak. Úgy viselkednek, mintha nemhogy kampány, de politika sem lenne, a híradók inkább egy bulvármagazinra emlékeztetnek. A kisebb sugárzási körrel bíró tévék pedig azért vannak kiszolgáltatva, mivel nincs elég reklámbevételük, így el vannak adósodva az ORTT felé. Már-már szánalmas, ahogy szinte menekülnek a politikai hírek elől. Napok óta ötperces hírblokkban foglalkoznak azzal, hogy párducot keresnek Békésben. Ugyanilyen volt a Terry Black-ügy is, amely fontos kérdés ugyan, de nem híradóba való. A TV2-ben napokon keresztül vezető hír volt, hogy Cicciolina és Monique Couvet képviselő lesz-e. Ez nem szól másról, mint hogy elteljen a kötelező harminc perc, ameddig egy híradónak tartania kell. El tudom képzelni, ahogy ülnek a szerkesztőségben, és a megkönnyebbülés sóhaja szakad fel belőlük, amikor rábukkannak egy ilyen hírre. Időnként becsempésznek politikai híreket, de gondosan ügyelnek arra, hogy a főcím sose legyen politikai hír. De kiirtották a politikát a Naplóból, sőt az Aktákból is.

– Vidéken is hasonló a helyzet?

– A megyei lapokból ugyancsak nagymértékben kiszorult a politika, egyfajta "szoftbulvár" irányba mentek el. Ami a tévét illeti, a vidéki stúdiókat már "lenyúlták", mindenütt a megfelelő elvtársak ülnek. A regionális frekvenciák elosztásánál is nyomon követhető volt, hogy abszolút kormánypárti pályázók nyertek. Nagyon komoly jobboldali hálózat alakult ki – annál szánalmasabb, hogy ennyire hatástalan. Hiába ölnek bele milliárdokat, az újságírók teljesítménye olyan minősíthetetlen, hogy nem tud hatni a közönségre. Minden médiavállalkozásuk csőd – óriási (köz)pénzt belenyomnak, hogy behálózzák a maguk számára az országot, mégis hatástalan. A Magyar Nemzetnek lassan naponta kell helyreigazítást közölnie – nem téved, hazudik. Mivel azonban közpénzből fizetik az esetleges bírságot is, így nem számítanak a költségek. A közszolgálati tévé létezése már gazdasági fikció, szerintem a rádió is ezen az úton halad, hiszen a maradék kurrens műsorokat is megszüntették, a Kabarét, a Magyarországról jöttem-et, a Beszéljük meg!-et. Míg a Danubiust 30 százalék hallgatja, ezt 8 százalék, a harminc alattiak pedig egyszerűen be sem kapcsolják. A Vasárnapi Újság őrzi a hallgatottságát, csak érdekes módon a hallgatók egyharmada itt is liberális beállítottságú, akik egyfajta önkínzásból figyelik az adást. 

– Milyen réteget lehet megnyerni egy mesterségesen kialakított jobboldali sajtóval?

– Magyarországon a jobboldalnak mindig az volt a problémája, hogy nem tudott leválni a szélsőjobbról, hanem egyre inkább radikalizálódott. A demokratikus normák rendszeres megszegése szerintem nem tetszhet egy konzervatív gondolkodású embernek sem, szükség van bizonyos konszenzusokra. A Magyar Nemzet négy év alatt egyetlen kritikus mondatot sem fogalmazott meg a kormánnyal szemben – az ember a saját gyerekéről sem gondolja, hogy tökéletes, a kormánynyal pedig normális ember nincs is ilyen érzelmi viszonyban. Ez így hiteltelen. A mélyrepülés legmélyén van ma az egész jobboldali újságírás. Pedig szükség lenne egy színvonalas, versenyképes konzervatív sajtóra – amit egyébként négy év alatt fel lehetett volna építeni –, nem tartom jónak a liberális vagy baloldali sajtót sem, jó lenne, ha lenne konkurencia. 

– Miért süllyedt ilyen paszszivitásba az értelmiség, amely-nek elvileg legerőteljesebben kellene ellenállnia ennek a folyamatnak?

– Azt gondolom, nem néznek igazán a dolgok mélyére. A gátlástalanságnak ez a mértéke valamilyen módon leny?gözi a közönséget. Elképesztő például, hogy a megfigyelési ügyben a miniszterelnök belehazudott az ország szemébe, és ennek nemhogy tárgyiasult következménye, hanem morális következménye sem volt. Egy ilyen átmeneti társadalomban, ahol a régi értékrendek már nem működnek, újak még nincsenek, felpuhulnak az erkölcsi korlátok, és a kormány most ezt lovagolja meg. Egyszerűen felmagasztosulnak a célok, teljesen érdektelenné válik, milyen eszközöket vesznek igénybe az adott cél érdekében. Még nem alakult ki társadalmi konszenzus a demokráciáról, sem arról, 

milyen eszköz helytelen, mi nem megengedett. A "tehetséges", "ügyes" jelzőket használják azokra a hatalmi trükkökre, amelyek máshol bűnügynek számítanának. A kultúrát tekintve, ha ötven év múlva visszatekintenek erre a periódusra, a magyar kultúra mélypontját látják majd. Kizárólag kontraszelektált, középszerű, ám ezt ambícióval ellensúlyozó társaság frusztrációira épített. Kifejezetten tehetség- és alkotásellenes légkör uralkodik, igaz ez a sajtóra is. A tényfeltáró újságírást, amelynek már megindultak a hajtásai, megfojtották. Minden pozitív dolgot, amely a minőségi változást előkészíthette volna, minden területen visszaszorítottak. Még nincs rálátásunk, de rendkívül nagy károkat okozott ez a négy év. Számomra a tehetség mindig az alkotással függ össze, a rombolás és a tehetség között nincs átjárás. Azt sem mondanám "ügyesnek", hogy az APEH-hel tartják rettegésben a politikai ellenfeleiket. Aggasztó, hogy az értelmiség egy része elismeréssel adózik az ilyen "ügyességnek" vagy "tehetségnek".


A gyűlöletbeszéd is szóba került

A külföldi tudósítók szervezete, a HIPA által szervezett legutóbbi sajtóreggeli vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. Runa Hellinga, a HIPA elnöke lapunknak elmondta: a találkozó barátságos légkörben zajlott, a tudósítók kérdései nyomán több területről is szó esett, és kérdéseikre a magyar miniszterelnök készségesen válaszolt. Szóba került természetesen a legutóbbi, gyűlöletbeszéddel kapcsolatos incidens is, amelyet a külföldi újságírók bizonyos hazai kollégáik részéről tapasztaltak, és sérelmeztek is. Orbán Viktor kifejezte: mivel ő maga is gyakran válik áldozatává a gyűlöletbeszédnek, már csak ebből kifolyólag is együtt érez azokkal, akik hasonló helyzetbe kerülnek.

Olvasson tovább: