Kereső toggle

Koalíciós feszültség a főügyészi poszt miatt

Polt lehet a befutó

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Meglepő és váratlan volt, hogy az MDF mást jelölt főügyésznek, mint a
Fidesz-MPP. A Hetek információi szerint ez a kérdés koalíciós feszültséghez
vezetett, Orbán Viktor miniszterelnök nem véletlenül e héten tett látogatást az
MDF-frakciónál, de a látogatástól függetlenül a fideszes és kisgazda politikusok
neheztelnek a fórumosokra. Hivatalosan a felek azt nyilatkozták: megállapodtak a hatékonyabb
egymás közti kommunikáció kialakításáról.



Polt Péter

Göncz Árpád államfő Polt Pétert, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának
általános helyettesét, egykori Fidesz-képviselőjelöltet javasolta csütörtökön a
legfőbb ügyészi posztra. A köztársasági elnök az után döntött így, hogy szerdán
megbeszélést folytatott az előzetes konzultációkon figyelmébe ajánlott személyekkel,
Polt Péterrel és Heidrich Gáborral, a Csongrád Megyei Bíróság elnökével. Polt Péter
jelenleg számíthat a Fidesz, az FKgP és a MIÉP szavazataira, és a nyilatkozatok alapján
az is biztos, hogy az MSZP és az SZDSZ nem szavaz igennel rá. A Heidrichet jelölő MDF
egyelőre még nem alakította ki álláspontját Polttal kapcsolatban, aki egyelőre csak
annyit árult el, hogy szívesen vállalná a megbízatást, terveiről azonban nem
nyilatkozott.

Györgyi Kálmán május 15-én távozik posztjáról, amelyről március 6-án indoklás
nélkül mondott le a köztársasági elnök útján az Országgyűlés elnökéhez intézett
nyilatkozatával. Lapértesülések szerint Györgyi elfogadta Dávid Ibolya igazságügy-miniszter
felkérését, és a jövőben a büntetőjogi kodifikációért felelős miniszteri
biztosként tevékenykedik majd.

– Az MSZP nem fogja támogatni Polt Péter legfőbb ügyésszé választását, mivel a
helyettes ombudsman nem felel meg maradéktalanul a törvényesség legfőbb őrével
szemben támasztható követelményeknek – nyilatkozta Kovács László szocialista pártelnök-frakcióvezető.
Kovács szerint Polt Péternek nincs vezetői gyakorlata, ami – mint mondta – nélkülözhetetlen
a hierarchikus felépítés? ügyészi szervezet hatékony irányításához. "Polt Péter
Fideszhez való kötődése jogos aggodalmat kelt a tekintetben, hogy pártatlan módon
tudja-e ellátni a legfőbb ügyészi feladatokat" – tette hozzá.

Dávid Ibolya igazságügy-miniszter természetesnek tartja, hogy Göncz Árpád köztársasági
elnök Polt Pétert jelölte a legfőbb ügyészi posztra. Dávid Ibolya úgy véli, hogy
Polt és az MDF által javasolt Heidrich Gábor szakmailag egyaránt felkészült, és a
jelölés meglehetősen kiegyenlített erőviszonyok mellett történt meg.



Heidrich Gábor    Fotók: MTI   

"Polt Péter olyan mértékben áll közel a Fideszhez, hogy az veszélyeztetné az
ügyészi függetlenséget, ezért nem támogatjuk megválasztását" – közölte
Kuncze Gábor szabaddemokrata frakcióvezető. "A Magyar Igazság és Élet Pártja az
új legfőbb ügyésztől a történelmi igazságtétellel kapcsolatos egyértelm?
magatartást, valamint a privatizáció felülvizsgálatát, a visszásságok és csalások
büntetőjogi felderítését várja." Csurka István, a MIÉP elnöke, parlamenti
frakcióvezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az új legfőbb
ügyésznek az Országgyűléssel karöltve rendteremtési szándékkal kell fellépnie a
nemzeti érdekek védelmében. Megfogalmazása szerint elég volt abból az ügyészségből,
amely fél lábbal vagy két lábbal az MSZMP-ben gyökerezett.

Az Országgyűlés május 2-án szavaz a legfőbb ügyészi posztra jelölt Polt Péterről,
aki a Fidesz 148, a FKGP 49 és a MIÉP 12 szavazatával biztos befutónak látszik.

Olvasson tovább: