hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Clodo és a cenzúra
Szigorúan ellenőrzött mondatok

1999. 12. 18.
Nem Dietmar Clodo nevéhez fűződő szerkezetekkel követték el a magyarországi robbantásos merényleteket – állapította meg két rendőrségi szakértői jelentés is a közelmúltban. A német férfit még tavaly júniusban tartóztatták le robbanószerrel és robbanóanyaggal való visszaélés vádjával, mondván, ő volt az a "bombagyáros", aki pokolgépekkel látta el az alvilágot több leszámolás, például az Aranykéz utcai merénylet alkalmával is. Clodo az elmúlt időszakban több újságnak is adott nyilatkozatot, ezekben ártatlannak vallja magát, sőt a rendőrséget vádolja korrupcióval. Mint mondja, letartóztatásának két oka volt: az egyik, hogy a rendőrségnek gyors sikereket kellett elérni az ügyben, a másik, hogy bizonyos rendőrségen belüli klikkek hírbe akarták hozni a vele korábban üzleti kapcsolatban állt Pintér Sándort.

1998. június 3-án a rendőrség három helyszínen (Budapesten, Pilisszentlászlón,
Leányfalun, a Clodo érdekeltségébe tartozó ingatlanokban) hajtott végre egyidej?
akciót. Pilisszentlászlón a házkutatás során mintegy 10 kilogramm robbantásra előkészített
robbanóanyag, 5 kilogramm még nem teljesen kész bomba, 6,5 kilogramm plasztik robbanóanyag,
továbbá 42 kilogramm, robbanószer előállításához szükséges vegyszer, távirányítók
és elektronikus gyújtószerkezetek kerültek elő, ezenkívül a rendőrök kézigránátokat,
gránáttestet, géppisztolyt és pisztolyt is lefoglaltak. A tűzszerészek szerint a házban
talált pokolgép nagyobb pusztításra lett volna alkalmas, mint az Aranykéz utcában
elhelyezett, amely négy ember halálát okozta. A rendőrök azonnal letartóztatták
Clodot és orosz társait, akik éppen egy beépített nyomozónak akartak pokolgépet
eladni.

Clodo elmondása szerint a bombagyárnak helyet adó pilisszentlászlói házat két orosz
ismerőse kérésére bérelte ki saját cégének nevére. Vallomása szerint nem ért a
bombákhoz és nem is vett részt azok értékesítésében. Szerinte a bombagyár mögött
az alvilági körökben Loncsik néven ismert Leonyid S. áll. Loncsik valóban nem
ismeretlen a rendőrök előtt, ugyanis őt tartják a sokak szerint orosz keresztapa,
Szemjon Mogiljevics jobbkezének. Clodo egyébként állítja: mikor rájött, hogy orosz
ismerősei mire használják a pilisszentlászlói házat, és ki akart szállni, Loncsik
megfenyegette őt és családját, és arra kényszerítette, hogy vegyen részt egy
pokolgép értékesítésében eladóként. Ez a tranzakció volt végül is az, amelyen
Loncsik révén egy fedett nyomozó is jelen volt. Clodo elmondta azt is, tanúja volt,
hogy Loncsik több, a nyomozásban részt vevő rendőrt megvesztegetett, akik többször
jártak is a pilisszentlászlói házban.

Ezeket a rendőri vezetőket a német férfi a tv2-nek adott nyilatkozatában név szerint
meg is jelölte, de az interjú ezen részletei nem kerültek adásba, ugyanis a műsor előtt
néhány perccel Bökönyi István, a Büntetésvégrehajtási Intézet Országos
Parancsnokságának (BVOP) parancsnoka közölte: nem járul hozzá az interjú teljes közléséhez.
Bökönyi azzal érvelt, hogy abban Dietmar Clodo több személyt bűncselekmény elkövetésével
és maffiakapcsolatokkal vádolt. A tv2 hírszerkesztősége ezek után az interjú sugárzását
– egy részt kivágva belőle – késő estére tette át. Az adásban ismertették a
nem sugárzott rész tartalmi összefoglalóját is. Pintér Dezső, a tv2 elnöke a témában
tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a tartalmi ismertetésben minden olyan információ
elhangzott, amelyet a televízió munkatársai ellenőrizni tudtak, de konkrét személyek
és intézmények neve nem. Ezeket azonban akkor sem hozták volna nyilvánosságra aznap,
ha a BVOP parancsnoka nem tiltakozik, ugyanis a televíziót felelősség terheli az általa
közölt információk igazságtartalmáért.

Szikinger István alkotmányjogász a Heteknek elmondta: a nyilatkozat letiltásához a
parancsnoknak csak abban az esetben van joga, ha erre külön szerződés született a
BVOP és a tv2 között. A tv2 elnöke a sajtótájékoztatón viszont arról beszélt,
hogy a BVOP-vel kötött különszerződésben az intézmény biztonsági szempontok miatt
tagadhatta volna meg a hozzájárulás megadását az interjú közléséhez. Az interjú
teljes, vágatlan anyaga egyébként az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága elé
került, de – mint azt Pintér Dezső hangsúlyozta – amennyiben az érintett rendőri
vezetők hozzájárulnak, a tv2 is leközli a teljes anyagot.

"Szomorú, hogy ott tart ez az ország, hogy a belügymimnisztert egy többszörösen elítélt
gengszternek, terroristának kell tisztára mosnia" – mondta a Heteknek Juszt László
újságíró, a Clodo-üggyel is aktívan foglalkozó egykori Kriminális cím? műsor
egykori főszerkesztője. Juszt szerint elég bizonyíték az Clodo ellen, hogy ő bérelte
a bombagyárnak otthont adó házat, illetve az, hogy a beépített nyomozónak próbált
eladni egy bombát. "Ez még akkor is így van, ha kényszerítették, hiszen akkor is
számtalan más lehetősége lett volna" – mondta Juszt. Tonhauser László, aki a
Clodo elleni nyomozást vezette, a Heteknek kijelentette: nem kíván az ügyben
nyilatkozni. Anynyit azért megjegyzett: minden vádlott úgy menti magát, ahogy akarja.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!