hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pap a bíróság előtt

1999. 11. 06.
A héten újabb tárgyalási napot tartott a Győri Városi Bíróság az úgynevezett Kántor-ügyben. Kántor Antal jelenleg is hivatását gyakorló katolikus papot többrendbeli sikkasztásért és illegális fegyvertartásért vette őrizetbe a rendőrség 1996-ban. A győri egyházmegyei kincstár és könyvtár akkori igazgatóját azzal vádolták: hozzájárult ahhoz, hogy két budapesti antikvárius megkaparintson egy XVIII. századi értékes egyház- és helytörténeti jelentőség? tabernákulumot. A műkincsről másolatot készítetettek, amely a mintegy 5 millió forint érték? eredeti műkincsszekrény helyére került. A ravasz manőverben való részvétel honoráriumaként a vádirat szerint a pap markát 300 ezer forint ütötte.

A másik sikkasztási ügyben benyújtott vádiratban foglaltak szerint, mintegy négy
évvel ezelőtt az egyházi könyvtár egy részét fel akarták számolni, amelyhez a
megyéspüspök engedélyt is adott. A gondos válogatáshoz kötött selejtezés, melynek
lényege az értékesebb darabok értékesítése lett volna, egy idő után érdekes
fordulatot vett. Feltűnt ugyanis Kántor pap unokatestvére, Bagdal László, aki a könyvtárosnál
felsőbb engedélyre hivatkozva teherautószám kezdte meg a könyvek elszállítását.
Állítólag ekkor egy újabb szekrényt is elloptak a szállítók.

Az antikvárius 600 ezer forintot adott a (1,4 millió forint érték?) könyvekért,
amelyen – a vádirat szerint – a két unokafivér osztozott. A papra eső 350 ezer
forintból azonban ő csak 25 ezret könyvelt le az egyházi pénztárba. Az e heti tárgyaláson
a tiltott fegyvertartás vádjával kapcsolatban dr. Pápai Lajos püspök a bíróságon
védelmére kelt Kántornak, mondván: "Tavaly négy esetben ért papot támadás, és
egyre gyakoribbak a templombetörések is." A leendő ítélet súlyosságát kommentálva
pedig a püspök a következőket mondta: "Mindenképpen figyelembe kell venni, hogy az
érintett szeretne-e megváltozni." A jelenleg is Szőnyben, Almásfüzitőn és Koppánymonostoron
szolgálatot teljesítő pap így fogalmaz a Kisalföldben: "Azt hiszem a múltamat már
megbeszéltem magammal és a Jóistennel, már csak a bíróságon kell számot vetnem."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!