hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ellentét a minisztérium és a szakbizottság között
Az Aradi-ügy: elvi kérdés

1999. 09. 18.
Mint ismeretes, Pepó Pál környezetvédelmi miniszter jelentős anyagi visszaélésekre hivatkozva felfüggesztette állásából a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatóját. A minisztérium vizsgálatot indított a nemzeti park igazgatójának ügyében. Lapunk ezzel kapcsolatban kereste meg Illés Zoltánt, az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának fideszes elnökét.



Illés Zoltán

– Bármennyire is megdöbbentőnek tűnik, jómagam – mint az Országgyűlés Környezetvédelmi
Bizottságának elnöke – a mai napig nem tudom, hogy mi a vizsgálat tárgya – kezdte
az interjút Illés Zoltán. – Semmifajta hivatalos megkeresés, értesítés, átirat
az ügyben nem érkezett hozzám. Ennél még felháborítóbbnak tartom, hogy semmiféle
előzetes konzultáció nem történt a döntés előtt. Úgy értesültem, hogy még
Torgyán Józsefet is utólag értesítették erről a lépésről, tehát Pepó úr
senkivel nem konzultált.

– Az államigazgatás hogyan szabályoz? Kellett volna-e a miniszternek előzetesen
értesítenie az Ön által vezetett bizottságot?

– A parlamenti demokráciában a szakbizottságok, így az Országgyűlés Környezetvédelmi
Bizottsága is, egyfajta felügyeleti szervként működik, tehát a bizottságnak
feladata a kormány adott intézményét, így a környezetvédelmi tárcát ellenőrizni.
A törvénykezés tekintetében a megfelelő törvényeket előkészíteni, illetve ezek
kimunkálásában segédkezet nyújtani. Ezt mi rendre megtesszük, megtettük. Ugyanakkor
nyilvánvalóan nincs kompetenciánk a napi kormányzati operatív döntésekben, és
nincs hatalmunk a döntéseket meghozni. Optimális esetben egy jó kapcsolatnak kell
lennie. Tavaly, a miniszter úr kinevezésekor azt mondtam neki, hogy az együttműködésünkben
szeretném, ha az kiterjedne személyi, szervezeti és szakmai kérdésekre is.

Az elmúlt háromnegyed évben ezek a dolgok rendre elmaradtak. Lehet, hogy meg fog lepődni,
de az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága az 1995-ben megszületett törvényt
három ponton módosítani kívánja. Ezt a módosítást például már az önkormányzati
bizottság is teljesen elfogadta, a gazdasági bizottság a jövő héten fogja tárgyalni,
valószínűleg támogatja. Ehhez képest a környezetvédelmi tárca nem támogatja. Arra
való hivatkozással, hogy olyan jól és részletesen kidolgozott az az országgyűlési
határozattervezet, amit benyújtottunk, hogy ezt igazából nekik kellett volna megcsinálni.
Én most bejelentem: készséggel visszavonjuk az országgyűlési határozattervezetet,
ha saját maga hajlandó benyújtani.

– Nem apró kommunikációs problémának minősíti ezt?

– A természetvédelem és a környezetpolitika területén kialakult helyzet miatt
kértem a minisztert, hogy számoljon be a bizottságnak, és természetesen ezen belül
fel fog merülni az Aradi-ügy is. Számomra például az is elfogadhatatlan, hogy a
Kiskunsági Nemzeti Park igazgatói pozíciójába egy olyan 30 év körüli fiatalembert
akarnak ültetni, akinek pénzügyi revizori tapasztalatai vannak, és semmi köze nem
volt idáig a természetvédelemhez.

– Mi a személyes véleménye Aradi úr tevékenységéről?

– Természetvédelem területén megtett munkásságát nagyon nagyra értékelem.
Ugyanakkor – mivel nem ismerem a vizsgálat tárgyát – csak annyit tudok mondani: ha
Aradi Csaba bármi törvénytelenséget elkövetett, és az bebizonyosodik, akkor természetesen
nem bújhat ki ő sem a törvény alól. Ez elvi kérdés. Ha alaptalan a vád, akkor
Torgyán József elnök úrnak kell levonni a konzekvenciát, és azért neki, mert ő az
"erős ember" a kisgazda pártban, és nyilvánvaló, hogy az ő szavától függött,
hogy a környezetvédelmi tárca vezetőjeként Pepó Pál került kinevezésre.

– Tizenöt nappal meghoszszabbították az Aradi -ügy vizsgálati idejét.

– Remélem, hogy Pepó úr nem azért taktikázik, hogy ne jöjjön el a bizottsági
meghallgatásra azzal a kifogással, hogy nincs még lezárva a vizsgálat. A jövő szerdán
meg fogom kérdezni a napirendi pont kapcsán, hogy van-e itt egy Pepó Pál nevezet?
miniszter, és amennyiben nem jelentkezik, akkor hiába küldi oda az embereit, a témát
leveszem a napirendről azzal, hogy a három hét múlva ugyanúgy, újra napirendre fogom
tűzni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!