hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vita a miniszterek között
Önarckép-frissítés a kormánypártoknál véli a politológus

1999. 04. 24.
A keddi kormányülésen – sajtóinformációk szerint – Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, retorziók lesznek ha még egyszer a miniszterek egymás ellen szavaznak. Ez a múlt heti parlamenti eseményekre volt a válasz, melyről lapunk is beszámolt: leszavazták egymás mi-nisztereit a kormánypártok. Az ülésen az a mindeddig példa nélküli eset is előfordult, hogy Torgyán József "nem"-mel szavazott minisztertársa Deutsch Tamás interpellációra adott válaszára. Ráadásul a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter már hosszabb ideje nem vesz részt a kormányüléseken. Borókai Gábor a sajtónak megerősítette: ezen a héten sem vett részt a miniszter a tanácskozáson. Az azt megelőző kabinetülésen még ott volt, de "láthatóan bokros teendői lehettek", úgy sietett el. Torgyán József egy televíziós műsorban riporteri kérdésre, mely pontosan a "nem részvételekre" kérdezett rá, azt válaszolta: csak azokra az ülésekre megy el, ahol szorosan a hatáskörébe tartózó témáról van szó.



Pintér Sándor és Torgyán József. Végül megértették egymást    Fotó:
MTI

"Nem kellene kormányválságot felfesteni" – mondta lapunknak Atyánszky György,
kisgazda parlamenti képviselő, Torgyán József főtanácsadója. Szerinte nincsenek mély
feszültségek a kormányzó pártokon belül. Az igaz, hogy vannak ellenvélemények
bizonyos kérdésekben, de a tények megismerése után ezek könnyen rendeződnek. Erre jó
példa a hétvégi labdarúgó-mérkőzés kapcsán létrejött ellentét, amikor Torgyán
József először vizsgálóbizottság felállítását kérte, de a bizonyítékok
megismerése után korrigálta álláspontját. Nemcsak a kisgazdapártbeli tárcavezetőknek
kellene figyelembe venni minisztertársaik véleményét – jegyezte meg azért az ismert
kisgazda politikus.

Atyánszky szerint inkább a kormányzással kellene foglalkozni mindkét pártnak, és
nem a médiában üzengetni, amit ők nem tesznek. Nem félnek attól, ahogy a médiát
ellenük próbálja használni a kormányzótárs, mert szavazóik eddig sem ezek alapján
szavaztak rájuk, és ezek után sem tesznek így. A kisgazdák sokat tettek azért, hogy
ez a kormánykoalíció létre jöjjön, és a Fidesz győzelméért, és ezt ők is tudják.
Hogy a miniszterelnök milyen retorziókat tervez, azt nem tudja, de mivel most a
jobboldal vezeti az országot és pártja nélkül ez nem lenne elképzelhető, ezért inkább
a folytatással kéne foglalkozni– fejezte be.

1998 őszén nem így indult a két párt viszonya. Látványos kezdés volt, ahol az Orbán
és Torgyán család kölcsönös látogatásokkal próbálta jelezni, hogy minden problémát
igyekeznek majd megoldani – mondta Enyedi Zsolt politológus, a Közép-Európai Egyetem
kutatója. Jelentős váltás, hogy Torgyán József jelenleg szinte semmilyen protokoláris
rendezvényre nem megy el, ezek mellett a kormányüléseket sem látogatja. Érezhetően
nem jelentős problémákról van szó, inkább ilyenkor engedik szabadon a véleményüket
a másik féllel szemben, mert ezzel a párt szavazótáborának igényeit is kielégítik.
Érdekes viszont, hogy más, súlyosabb kérdésekben igyekeznek nem a közvélemény széles
plénuma előtt vitázni és megegyezni. Ilyenkor fegyelmezetten palástolják az ellentétek
meglétét.

Enyedi szerint a kisgazdák úgy gondolják: jól jött nekik ez a kis villongás, mert népszerűségük
jelentősen lecsökkent. Mindkét párt tart attól, hogy ha nincs ellenvélemény, akkor
összemossák őket, és támogatókat vesztenek. A Fidesz feje felett a választások óta
lebeg Damoklész kardja, mikor esik le a választóinak egy részénél, hogy ők
tulajdonképpen nem is támogatják Torgyánt és pártját. Ezért jön jól a mostani
"keménykedés" ezekben az ártatlan ügyekben, mert meg tudják mutatni, nem egy
csoportról van szó, hanem különálló pártokról – vélte a politológus.

Ráadásul a hagyományos európai kormányzás a miniszteri bizalmon alapszik. Magyarországon
ez azt jelenti, hogy a jogrendünk szerint a miniszterek ellen nem lehet bizalmatlansági
indítvánnyal élni, hanem csak az egész kormány, azaz az összes miniszter ellen.
Szavazásokkor is hasonlóan szolidárisak egymással. Ilyen indítványok benyújtása az
ellenzék feladata, ők kezdeményezhetik az ilyen eljárást. Ezen az európai tradíción
gázolt keresztül Torgyán József, mikor leszavazta Deutschot. Illetve akkor is, amikor
közvetve a belügyminiszter ellen vizsgálóbizottság felállítását javasolta –
tudtuk meg.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!