hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A szakszervezeti front
Itt lesz május elseje

1999. 04. 10.
MUNKATÁRSUNKTÓL

Lapzártánkig nem sikerült megegyezni a kormánynak az érdekegyeztető tanács
tagjaival, a szakszervezetek és a munkaadók képviselőivel. A kormány egy hárompontos
csomaggal állt elő, mely a társadalmi párbeszédről, a munkatörvényköny módosításáról
és a reálbéremelésekről szól. Az első két pontban sikerült kompromisszumot
teremteni, de a kormány a harmadikban – ahogy a szakszervezeti vezetők fogalmaznak –
"köti az ebet a karóhoz". Nem hajlandó tárgyalni, csak akkor, ha a munkaadók és
a munkavállalók elfogadják a harmadik pontot, a GDP növekedésének ötven százalékához
kötött jövőbeni béremelést. A szakszervezetek azzal érvelnek, hogy a jelenlegi
instabil gazdasági helyzetben a javaslat nem elfogadható.

A szocialista képviselők kedden délelőtt kivonultak az Országgyűlés Foglalkoztatási
és Munkaügyi Bizottságának üléséről, mert a délutáni Érdekegyeztető Tanács (ÉT)
kormányzati, munkavállalói, munkaadói találkozóját megelőzően a bizottság nem kívánt
a Munka törvénykönyvére vonatkozó kérdésekben állást foglalni.

Sándor László, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke,
szocialista képviselő lapunknak elmondta, hogy a diktátum jelleg? összekapcsolást
nem tudják elfogadni, de mind az MSZOSZ, mind a többi szakszervezet hajlandó egy teljesítménymutatóval
összekötött bérnövekedésről tárgyalni, és így kompromisszumot kötni.

A társadalmi párbeszédről alkotott javaslat kapcsán úgy nyilatkozott: "a kormány
a makacssága által magának ásott vermet", hiszen tavaly év végén kormányülésen
vállalták, hogy az érdekegyeztetés rendjét csak a másik két féllel egyeztetve lépik
meg. Így jelenleg nincs érdekegyeztetés, mivel a régit elutasítják, az újat pedig még
nem egyeztették. "Kénytelenek végigjárni az egyezkedés útját, ellenkező esetben
nyíltan deklarálják, hogy nem tartják magukat a saját rendeleteikhez sem" – vélekedett
a szakszervezet vezetője, aki szerint jelenleg a kormány van döntési helyzetben és
"el kéne állnia a diktátumától".

A szakszervezetek javaslatot juttattak el csütörtökön a kormánynak. Nem vitatják a
kormányzat azon elvi célját, hogy a bérek növekedése a gazdaság teljesítményétől
függjön. A teljes kör? megállapodás megkötésének érdekében javasolják, hogy az
előzetes megállapodás vitatott pontjában az alábbi elvi megállapodás rögzítésére
kerüljön sor: "A kormány és a szociális partnerek egyetértenek egy olyan bér- és
jövedelempolitika kialakításával, amely figyelembe veszi a fenntartható gazdasági növekedés,
valamint a pénzügyi egyensúly követelményeit, biztosítja a GDP-növekedés meghatározott
mértékének felhalmozási célú felhasználását, és érvényesíti a kormányzat
munkahelyteremtő célkitűzéseinek megvalósítását." E tárgyalások – szándékaik
szerint – elvezethetnek egy megfelelő garanciális elemeket és korrekciós
mechanizmusokat is tartalmazó megállapodás megkötéséhez, a partnerek közötti
bizalom helyreállításához.

Lapunk információi szerint lehetséges, hogy szakszervezeti tömörülések május elsejére
demonstrációt szerveznek, ha nem sikerül a kormánnyal megállapodniuk. Ezt az információt
alátámasztani látszik, hogy a bértárgyalások eredménytelensége miatt követelésük
nyomatékosítására május 1-ével sztrájkbizottságot hoz létre a Belügyi Dolgozók
Szakszervezete.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!