hetilap

Hetek hetilap vásárlás
NÉHÁNY SORBAN

1998. 09. 19.
Orbán Viktor a Vatikánban A Vatikánba utazott csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök és családja. A kormányfő kíséretében van Martonyi János külügyminiszter és Hámori József, a nemzeti kulturális örökség minisztere. II. János Pál pápa pompás castelgandolfói nyári rezidenciáján pénteken fogadja magánmeghallgatáson Orbán Viktort. A magyar kormányfő ezt követően megbeszélést folytat Angelo Sodano bíborossal, a Vatikán államtitkárával, és szűk kör? ebéd keretében találkozik Romano Prodi olasz kormányfővel. (MTI)

Pert nyert a kizárt fideszes



A Fidesz – Magyar Polgári Párt, időközben feloszlatott nagykanizsai szervezetének
volt elnöke első fokon megnyerte azt a polgári pert, amelyet a pártból való kizárása
miatt indított – mondta a Fővárosi Bíróság csütörtöki, nem jogerős ítéletéről
Strasszer Tibor ügyvéd, a felperes jogi képviselője a határozathirdetést követően.
Péter Józsefet ez év március 8-án zárta ki a párt tagjai sorából a Fidesz országos
választmánya. A perben első fokon eljárt bíróság a testület határozatát – elsősorban
formai okból – hatályon kívül helyezte, ugyanis az több ponton is a Fidesz alapszabályába
ütközött. Az ügy előzménye, hogy a parlamenti választások előtt az MDF helyi képviselőjelöltje
200 ezer forintot juttatott a Fidesz nagykanizsai csoportjának, miután kampányának támogatására
ígéretet kapott a szervezet tagjaitól. Az összeg később – a Fidesz Zala megyei választmányának
intézkedése nyomán – hiánytalanul visszakerült az MDF-es országgyűlési képviselőjelölthöz.
(MTI)


Független borsodi kisgazdák



Tovább tart a kisgazda viszály Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A nyáron a pártból
kizárt Osztroha Bertalan megyei elnök vezetésével Független Borsodi Kisgazdák néven
új egyesület alakult, amely indul az őszi önkormányzati választásokon. Osztroha
Bertalan az FKgP májusi országos nagyválasztmányi ülésén Torgyán József pártelnök
megbuktatására készült. Ez idő tájt hívtak össze az országos központ kezdeményezésére
Miskolcon egy kisgazda nagygyűlést, amely – az FKGP országos vezetősége két tagjának
jelenlétében – a megyei szervezet tisztújító nagyválasztmányává alakult, s a
testület Berta Bélát választotta új elnöknek Osztroha helyett.

A választásokon induló Független Borsodi Kisgazdák elnevezés? szervezetet nem pártként,
hanem egyesületként jegyeztették be. Elsősorban azért, mert tagjai továbbra is
kisgazdáknak tekintik magukat, pártjuknak pedig a Torgyán József vezette FKGP-t – szögezték
le. Osztroha Bertalan szerint a mintegy hétezres borsodi kisgazda-tagság 90-95 százaléka
mögöttük áll. Ennek tudatában hamarosan felveszik a kapcsolatot az FKGP országos központjával
is. (MTI)


Torgyán kontra Rádió



A Független Kisgazdapárt levélben fordult a Magyar Rádió elnökéhez, amelyben sérelmezték,
hogy a Torgyán József vidékfejlesztési miniszter tájékoztatójáról készült tudósítás
nem hangzott el a Déli Krónikában. Torgyán József úgy fogalmazott: a Krónika
szerkesztősége kicenzúrázta nyilatkozatát, pedig az interjú kedvéért a tájékoztatót
is megszakították. Erre reagálva a Kossuth Rádió adófőszerkesztője elmondta: az
FKGP elnökségi üléséről készült tudósítást későn kapta meg a Déli Krónika,
ezért a szerkesztő úgy döntött, hogy további információkkal, interjúval együtt a
későbbi krónikákban szerkeszti adásba. (MTI)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!