Kereső toggle

A tőzsdeguru, aki írni szeretett

André Kostolany (1906–1999)

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Nem tudom megmondani, hogyan lehet gyorsan meggazdagodni, csak azt tudom megmondani, hogyan lehet gyorsan elszegényedni: ha gyorsan próbálunk meggazdagodni” – így szól André Kostolany talán leghíresebb mondása.

A huszadik századi történelem nagy tanúja, a világszerte tőzsdeguruként tisztelt André Kostolany Budapesten született, Párizsban élt, Németországban dolgozott, és amerikai útlevéllel utazott. Mindeközben lelkes magyar patrióta maradt, a művészetek nagy barátja, aki így összegezte saját sikerét: „Üzleteim 49 százalékát elrontottam, 51 százalékában nyertem. A két százalék különbségből jól éltem.”

André Kostolany Kann Endre néven született Budapesten, katolizált zsidó nagypolgári családban, 1906. február 9-én. A likőrgyáros apa gondtalan életet nyújtott három fiának és lányának. Kostolany visszaemlékezése szerint a szülői nevelés nem volt túl szigorú, de megfelelt az akkori kor követelményeinek, amikor még nagyobb hangsúlyt helyeztek a szorgalomra és a jó viselkedésre, az illemre, mint a század későbbi évtizedeiben.

A fiatal Kostolany eredetileg filozófiai és művészettörténeti tanulmányokat folytatott, műkritikusnak készült. Bár a művészetek iránti rajongása élete végéig megmaradt, pályája 19 évesen éles fordulatot vett: szülei párizsi barátjukhoz, Monsieur Alexanderhez küldték tanulni, aki ígéretéhez híven bevezette a bankszakma rejtelmeibe a fiatalembert, akiből aztán rövid idő alatt sikeres bróker lett.

„Tudtam, hogy csak egyetlen lehetőség van arra, hogy gyorsan pénzhez jussak: spekulálni kell a tőzsdén. Nem hiába mondom: akinek sok pénze van, az spekulálhat, akinek kevés a pénze, annak nem szabad spekulálni, akinek pedig egyáltalán nincs pénze, annak muszáj spekulálni” – hangzik Kostolany érett fejjel megfogalmazott bölcsessége. Mivel a rendelkezésére álló pénzzel éppen az utolsó csoportba tartozott, kezdetnek megvett két darab Laurium részvényt…

Emellett alkuszként kezdett dolgozni az értéktőzsdén, ahol hamarosan egyre több ügyfele lett, és komoly sikereket ért el az árfolyamcsökkenésre spekulálva. Amikor 1929. október 22-én összeomlott a New York-i tőzsde, Kostolany saját értékelése szerint azon kevesek közé tartozott, akik a helyes oldalon álltak. Saját és ügyfelei spekulációi kezdték meghozni a gyümölcsüket, ügyfélköre egyre növekedett. 1930-ban, amikor a párizsi tőzsde is összeomlott, jelentős nyereségre tett szert, de – mint fogalmazott – mások bukásából és fájdalmából húzva hasznot. Kollégái sorban keresték fel, egyfajta prófétát látva benne, aki az általánosan uralkodó vélemény ellenére helyesen ítélte meg a dolgok alakulását, ő azonban leginkább magányosnak érezte magát, mivel hiányoztak a társak, akikkel együtt élvezhette volna a tömött erszényt – barátai a válságban elvesztették a pénzüket. „Megértettem, hogy a pezsgő és a kaviár nem nyújt igazi élvezetet, ha a többieknek egy csésze kávéval kell beérniük. Nem mertem és nem is bírtam boldog lenni, mert rosszabbnak tűntem fel magam előtt, mint amilyen voltam” – fogalmazott visszaemlékezésében.

A párizsi tőzsdekrach következtében ugyan Kostolany is elveszítette az állását, de ez anyagilag nem érintette. Ettől kezdve spekulánsként működött, továbbra is besszre, azaz az árfolyamok csökkenésére spekulálva. Jól keresett, mivel az első világháború után Németország adósságai jó táptalajt jelentettek a bessz-spekulációnak. A németek ugyanis nem voltak képesek fizetni a rájuk kirótt hatalmas jóvátételt. Hoover amerikai elnök javaslatára azonban moratóriumot adtak a német államadósságra, és egy időre szüneteltették a jóvátétel fizetését. A hír hallatán az árak emelkedni kezdtek, és Kostolany az úgynevezett „Hoover-hossz” végére teljes vagyonát elvesztette. Itt már csak egy dolog segíthetett: „egy kis munka, a szó polgári értelmében.” Hiteleket vett fel, amelyeket tőzsdei tapasztalata és szorgalmas munka révén alig néhány év alatt vissza is fizetett, sőt újra jelentős vagyonra tett szert.

Hitler hatalomra jutása azonban nyugtalansággal töltötte el Kostolanyt, Franciaország megszállása után pedig világossá vált számára, hogy el kell hagynia Párizst. Így letétjeit átutalta Amerikába, és vett egy elegáns B 14-es Citroënt. Egy speciális övbe elrejtett tíz darab ezerdollárost, emellett magához vett kétszáz darab egydolláros bankjegyet és százezer frankot kis címletekben. Előrelátóan végiggondolta, hogy ha útja során vesztegetésre lenne szükség, jobban jár a kis címletekkel. Franciaországból Spanyolországon keresztül, kalandos úton jutott el végül Amerikába, látogatóvízummal, majd nem sok idő múlva bevándorlóvízumért is folyamodott. Ennek kapcsán azonban egy rosszakarója feljelentette, hogy fasiszta, és Mussolini szolgálatában áll – a képtelen vádat nem volt nehéz cáfolni, viszont a vizsgálat lezárultára túlkorossá vált a katonai behívóhoz, amit így szerencsésen elkerült.

Amerikai évei alatt Kostolany többször próbálkozott állást találni szakmájában, de anyagilag független férfiként sehol nem alkalmazták, mivel reménybeli alkalmazói attól tartottak, hiányzik belőle a jó munkaerőhöz szükséges pénzéhség. Ezt belátva végül a kiterjedt magyar emigrációhoz tartozó barátaival közösen megalapította a könyvkövetelések faktorálásával foglalkozó Josef Ballay and Company nevű céget, amelynek 1941 és 1950 között az elnöke volt. Házassága révén az amerikai állampolgárságot is megszerezte.

„Bármennyire is élveztem az életet New Yorkban, Párizs volt a hazám” – vallotta mindezek ellenére. 1948-ban végül vissza is települt Párizsba, majd hamarosan rávetette magát egy érdekes spekulációs területre, az aranybányákra. Az az üzlet azonban, amellyel dicsekedni is szeretett, a német birodalmi kötvényekkel való spekuláció volt, amely hatalmas vagyont hozott a számára. Még 1946-ban, Párizsba való visszaköltözése előtt német kötvényeket vásárolt amerikai dollárért, brit fontért és svájci frankért. Ezek között volt a még 1930-ban kibocsátott Young-kötvény, amelynek értéke akkoriban az ezer frankos névérték egynegyedét tette ki. A legtöbb ember szemében esztelen gondolatnak tűnt abban bízni, hogy a Német Birodalom vagy jogutódja valaha is kifizeti ezeket a kötvényeket, Kostolanynak azonban meggyőződése volt, hogy Németország újra talpra fog állni. Bizalma az általa nagyra becsült német erényeken, a precizitáson és a szorgalmon alapult. Mindenki mással ellentétben ki tudta várni azt a pillanatot, amikor végül az ezer frank névértékű kötvényekért 35 ezer frankot zsebelhetett be.

A háború utáni évtizedekben Kostolany hihetetlenül aktív volt, számos könyve jelent meg. Újságíróként sokat írt a francia–amerikai kapcsolatokról; tevékenysége eredményeként később Charles de Gaulle francia elnök a Francia Becsületrend Lovagja címmel tüntette ki. Németországban az Íme a tőzsde című könyve vált igazi bestsellerré a hatvanas évek elején.

Bár élete folyamán többször minden pénze elúszott, mindig visszakapaszkodott, és világszerte tőzsdeguruként emlegették, akinek a véleményére figyeltek. Ismereteit és tapasztalatait szemináriumokon és tanulmányokban, valamint milliós példányszámban elkelt könyvein keresztül osztotta meg közönségével. Hírnevéhez hozzájárult a világ tőzsdéin szerzett hatalmas gyakorlati tapasztalata. Kostolany különösen éles eszű és ravasz pszichológiai meglátásairól és a pénzpiac mélyreható ismeretéről volt ismert. Kellemes társalgó hírében állt, aki mindig kész néhány szórakoztató anekdota elmesélésére, így kedvelt vendége volt a tévé- és rádióműsoroknak is.

A tőzsdeguru az európai egyesülés folyamatát tévés interjúkban és más fórumokon gyakran támogatta. A pénzügyi unióról azonban úgy gondolkozott, hogy azt meg kell előznie egy szupranacionális, szuverén gazdasági, pénzügyi és szociális politikával bíró Európai Egyesült Államoknak, és álmodozóknak nevezte azokat, akik a közös pénzben látták az egyesülés megvalósulásának feltételét. A sokat utazó Kostolany úgy látta, az európai népek szokásaikat és politikájukat tekintve túlságosan is távol állnak egymástól ahhoz, hogy egyhamar egy hajóban evezzenek. Szilárdan hitte, hogy nem is maga az egyesülés a fontos, hanem a vízió.

93 évesen, 1999. szeptember 14-én halt meg Párizsban.

(A cikk eredetileg a Hetek Határtalan magyarok című bookazine-sorozatának negyedik, befejező részében jelent meg.)

Olvasson tovább: