Kereső toggle

Nem ólommadár volt, hanem fekete párduc

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A sporttörténelemben van ugyan 11 olyan sportoló, aki nála több aranyérmet szerzett az ötkarikás játékokon, ám senki sem tudott egymást követő hat olimpiáról a legfényesebb éremmel hazatérni. A kardvívó Gerevich Aladár hét olimpiai bajnoki címig jutott, és még ötvenévesen is a dobogó csúcsára állhatott.

Minden kezdet nehéz: „Kérem, maga lenni libamadár, maga lenni ólommadár” – így korholta az ifjú Gerevichet (is) nemegyszer a legendás olasz mester, Italo Santelli, amikor tanítványa szerinte nem bizonyult elég gyorsnak a páston. A sebesség persze relatív: ha a tökéletességre törekvő tréner még nem is volt teljesen elégedett, az már számára is egyértelmű volt, hogy csiszolnivaló gyémánttal van dolga. Mindez nem csak előtte volt világos – 1931-ben egyik legnagyobb ellenfele, az olasz Nedo Nadi így nyilatkozott Gerevichről: „Mindene megvan ahhoz, hogy igazi világklasszis legyen: fiatalság, pompás fizikum, remek technika! Különösen a fizikuma olyan, amilyet még sosem láttam”. Gerevich Aladár, aki ekkor még csupán 21 esztendős volt, egy év múlva megnyerte első olimpiai aranyérmét Los Angelesben. No, de ne szaladjunk ennyire előre!

„1923-ban mentem föl először az apám termébe, kicsit szétnézni. Miskolcon, a Nemzeti Színház mellett volt saját terme, ezen kívül a református gimnázium diákjait is tanította. Egy olyan csapatot hozott össze, hogy öt éven keresztül az ország minden csapatversenyét a miskolci református gimnázium nyerte. Kardban” – idézte fel 73 évesen a kezdeteket Gerevich Aladár a Magyar Televízió riporterének. Apja – aki maga is kiváló vívó volt – hosszú ideig csak a lábmunkát gyakoroltatta az érdeklődő fiúval – „lépés előre, kitörés, állás, ugrás hátra, és a többi, ezt gyúrta egész nap” –, aki kardot csak 15 évesen foghatott a kezébe. Ennek ellenére hamarosan ő bizonyult a legjobbnak a házibajnokságokon, majd 17 évesen megnyert egy budapesti junior versenyt is. A látottak nyomán a Magyar Atlétikai Club (MAC) azonnal megkereste idősebb Gerevichet, hogy engedje el hozzájuk a fiát. „Apám kapott ezen az alkalmon, és rögtön írt a Santellinek, akit ő jól ismert, hogy elfogad-e engem tanítványnak. Természetesen ingyen, az apám ezt nem tudta volna fizetni abban az időben. Santelli válaszolt, hogy igen” – emlékezett vissza a kiváló vívó, aki így került a kor egyik legjobb edzőjéhez. Bár ezt ő maga nem említette az idézett interjúban, egyes források szerint maga a mester – aki bár a vívásból élt, de a kevésbé jómódú tehetségeket ingyen is elvállalta – levelet írt az idősebb Gerevichnek, amelyben ez állt: „lenni fiúcska tehetség, küldeni vívni”.

Akárhogy is volt, a gyorsasága okán egy időben fekete párducnak hívott Gerevich Aladár a magyar vívóstílust megújító olasz mesternél alapozta meg jövőbeni karrierjét. „Az öreg állandóan gyorsított, gyorsított, és a mai vívásnak is ez a két fő alapja, a gyorsaság és a technika. Abban az időben volt egy úgynevezett falazás. Az ember odaállt a falhoz, tehát kénytelen volt hárítani. Nem mehetett el” – emlékezett vissza Gerevich Aladár, aki szerint az adottság egy dolog, a készségeket szorgalmas gyakorlással folyamatosan fejleszteni kell. (Pályatársai szerint még bőven negyven felett is példát mutatott ebben: nem volt rest a lábmunkáját fárasztó gyakorlatokkal gyorsítani.)

A fiatal tehetség a fővárosba felkerülve egyből a magyar válogatott tagja lett, majd 1932-ben a kardcsapattal kiutaz-hatott a Los Angeles-i olimpiára. Minden idők legjobbnak tartott kardcsapata – amelyben az ifjú Gerevich mellett a sportág nemzetközi ászai, Piller György, Kabos Endre és Petschauer Attila szerepeltek – a kardvívás történetének legnagyobb fölényével lett olimpiai bajnok. „Egyéniben nem indulhattam, mert abban az időben azt mondták, hogy túl fiatal vagyok még, ugye a második voltam a ranglistán, de csapatban mind a négy olaszt megvertem” – kommentálta első olimpiáját a már idézett interjúban Gerevich.

Panaszra azonban aligha lehetett oka, annál is inkább, mivel az amerikai utazás számára nem csupán az első olimpiai aranyat hozta meg. Olasz mestere edzőtermében már találkozott ugyan a kiváló tőröző Bogáthy Bogen Ernával, ám az ismeretség a tengerentúlra tartó hosszú hajóúton ért szerelemmé. Az akkor 26 esztendős vívónő – akinek az apja 1912-ben olimpiai bajnok volt az osztrák kardcsapat tagjaként – egy olimpiai bronzot vitt a hamarosan megkötött házasságba (ez volt Magyarország első női olimpiai érme a sportágban). Később világbajnok és háromszoros Európa-bajnok lett, továbbá tizenhatszor nyerte meg a magyar bajnokságot, ebből tizenkétszer egyéniben. 

Rákosi Mátyás (előtérben) sportolókat szemléz. A háttérben balra Gerevich Aladár.

A következő évek, mi több, évtizedek igazi aranykorszakot hoztak a magyar vívás, és benne persze Gerevich Aladár számára. A soron következő négy világbajnokságon négy csapat- és egy egyéni győzelmet aratott, valamint csapatban megnyerték az 1936-os berlini ötkarikás játékokat is, ahol Gerevich egyéniben egy bronzérmet is begyűjtött.

A második világháború miatt a következő két olimpia elmaradt ugyan, ám a fekete párduc mindent megtett, hogy a kimaradást pótolja. 1948-ban Londonban a kardcsapattal ismét bajnok lett, sőt, ami Berlinben nem sikerült, az most összejött: egyéniben is megszerezte az aranyérmet. A hatos döntőben senki sem tudta legyőzni. Állandó riválisa, Kovács Pál már 4:1-re vezetett ellene, Gerevich mégis fordítani tudott. A győzelmekhez plusz lelkierőt adott neki, hogy táviratot kapott otthonról: megszületett második fia, Pál.

Négy évvel később Helsinkiben a kardcsapattal ismét aranyat, egyéniben ezüstöt, a tőrcsapattal pedig bronzérmet nyert. Az 1956-os melbourne-i olimpiáról pedig szintén egy csapatban szerzett aranyéremmel tért haza.

Ekkor már 46 esztendős volt, és a szintén veterán Kovács Pállal együtt a visszavonulást fontolgatták. A forradalom azonban közbeszólt. „‘56 után egy csomó kardvívó disszidált, és ekkor Hegyi Gyula bácsi (a Magyar Olimpiai Bizottság akkori elnöke – a szerk.) fölkért bennünket, hogy folytassuk. Tovább vívtunk, bírtuk, mert ötvenéves korunkban még úgy éreztük, hogy, hát még fiatalok vagyunk. És ment is” – emlékezett vissza később „Ali” bácsi. Olyannyira ment nekik, hogy 1960-ban, a római ötkarikás játékokon a magyar kardcsapat újra aranyérmet szerzett. Így egy évvel később Gerevich Aladár immár hétszeres olimpiai bajnokként vonulhatott vissza. Ezzel ő a legeredményesebb magyar olimpikon, sőt, világviszonylatban is mindössze 11 olyan sportoló van, aki ennél több olimpiai aranyérmet tudott szerezni. Olyan pedig, aki hat egymást követő olimpián tudott volna bajnok lenni, egy sem akadt még rajta kívül.

Harmincéves pályafutásának dicsőségtábláján emellett szerepel – hogy csak a legfontosabbakat említsük – egy olimpiai ezüst- és két bronzérem, kilenc világbajnoki (hét csapat, két egyéni) és öt Európa-bajnoki (négy csapat, egy egyéni) győzelem, továbbá 34 magyar bajnoki cím.

„Azonfelül, hogy mindenki azt mondta, hogy fizikailag nagyon jó és gyors voltam, a vívás szeretete volt a legfontosabb. Ha az ember szereti azt a sportot, amit űz, akkor szorgalmas is. És ha szorgalmas, akkor az eredménye, az nem marad el” – összegezte pályafutását Gerevich Aladár, aki visszavonulása után 1991-ben bekövetkezett haláláig tanította a fiatal vívókat, tapasztalatairól pedig könyvet írt. (Felesége 2002-ben, 96 évesen hunyt el.)

Szakmai öröksége fiain keresztül is tovább él(t). Az idősebbik, Gerevich György a Vasasnál többek között a világbajnok és olimpiai ezüstérmes Nemcsik Zsolt mestere volt, valamint a későbbi olimpiai bajnok Szilágyi Áron is a tanítványai közé tartozott – bár közös munkájuk nem teljesedhetett ki, miután a neves szakember néhány nappal a pekingi olimpia nyitóünnepsége előtt elhunyt. A fiatalabbik fiú, Gerevich Pál kétszeres olimpiai bronzérmesként, illetve világbajnokként 1988-tól Ausztriában edzősködik.

Gerevich Aladár számtalan elismerésben részesült. 1988-ban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Olimpiai Érdemrendjével tüntették ki, 1990-ben nemzetközi Fair Play-díjat kapott. 1991-ben bekerült a magyar sport halhatatlanjainak klubjába, 2013-ban pedig a nemzetközi szövetség beválasztotta a Vívó Hírességek Csarnokába. Nevét viseli az élsportolók és segítőik támogatására 2004-ben létrehozott Gerevich Aladár Sportösztöndíj, továbbá 2010-ben, születésének századik évfordulója alkalmából róla nevezték el Magyarország első fedett sportcsarnokát, az 1941-ben épült budapesti Nemzeti Sportcsarnokot, ahol szobrot is avattak a tiszteletére.

Olvasson tovább: