Kereső toggle

A holdjáró megálmodója

Pavlics Ferenc élete

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az idén 90 éves magyar-amerikai Pavlics Ferenc neve szorosan összefonódik a holdautóval, az űrutazással és az Apolló-programmal.

Balozsameggyesről indult pályafutása 1928. február 3-án, Pavlics Károly és Perusich Rosina negyedik gyermekeként. A pedagógus házaspárnak összesen öt fia és négy lánya született. Ferenc 1946-ban Szombathelyen érettségizett a Faludi Ferenc Reálgimnáziumban. Ezt követően a Magyar királyi József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen folytatott tanulmányokat gépészmérnök szakon, ahol az utolsó két évben a szerszámgépekre, szerszámüzemekre szakosodott. Az egyetemi évek alatt hétvégente fizikai munkát vállalt testvérével, hogy fedezni tudják az albérleti és megélhetési költségeiket. 1950-ben megszerezte a gépészmérnöki diplomát, az akkorra már átnevezett Budapesti Műszaki Egyetemen.

Az egyetem elvégzését követően a Gépipari Tervező Intézetben kezdett el dolgozni. A korábbi években szerzett tapasztalatait kiválóan kamatoztatta a munkahelyén, ugyanis szerszámgépek és szerszámüzemek tervezésével foglalkozott. Nem sokkal később előléptették csoportvezetőnek. Ebben az időszakban tanársegédként is tevékenykedett, és több tankönyvet írt Kazinczy Lászlóval, korábbi professzorával.

Az amerikai álom

Az 1956-os forradalom miatti kilátástalannak tűnő élethelyzet arra ösztönözte, hogy későbbi feleségével, Schwáb Klárával Ausztriába távozzanak, ahol egy menekülttáborba kerültek. Innen 1957-ben New Jersey-be helyezték át őket. Néhány napon belül a detroiti General Motors (GM) munkatársa érkezett a menekülttáborba munkaerőt toborozni egy új laboratórium felállításához. Az interjún jól szereplő Pavlics hamarosan a GM kísérleti laboratóriumában találta magát, ahol először – angol nyelvtudás hiányában – műszaki rajzolóként tevékenykedett.

Pár hónap múlva egy tanfolyamon sikerült olyan szinten elsajátítania a nyelvet, hogy mérnöki pozícióba helyezték. Itt elsősorban a jármű és a talaj kölcsönhatásait tanulmányozta, és terepjárókkal, lánctalpas eszközökkel foglalkozott, főképpen a hadsereg megbízásából. Ebben az időszakban a Michigani Egyetemen posztgraduális tanulmányokat is folytatott. 29 évesen feleségül vette Klárát, akivel két fiuk született. Párját 35 év házasság után, 1992-ben súlyos betegség következtében vesztette el. 1961-től vezető mérnökként a bolygók felszínén közlekedő, távirányítású és ember vezette terepjárók tervezésével, fejlesztésével foglalkozott a GM Santa Barbara-i kutatóintézetében.

Irány a Hold!

A NASA azt tervezte, hogy egy nagy, zárt terepjáró laboratóriumot juttat a Holdra, külön rakétával, de ehhez nem rendelkezett megfelelő anyagi forrással. Így Pavlicsék egy kis méretű, összehajtogatható holdjárművet terveztek. Az űrrepülési központ igazgatójának, Wernher von Braunnak bemutattak egy Pavlics által készített, kicsinyített holdjárót. Ennek hatására a Boeing Aerospace Corporation és a GM néhány héten belül megbízást kapott a holdjármű (Lunar Roving Vehicle) megépítésére.

Pavlics 1967-től műszaki igazgatóként tevékenykedett. Az Apolló-programban a holdjármű tervezéséért és megvalósításáért felelt. A világ első Földön kívüli járműve 18 hónapig készült, a tervezőkkel és a tesztelőkkel együtt összesen 400 ember összefogására volt szükség a kivitelezés során. A program résztvevőjeként nagyon érdekelte az űrkutatás, így a csapat teljes összefogással és erőbedobással dolgozott a projekt sikerén. Pavlics úgy emlékszik vissza erre az időszakra, hogy nem volt nehéz ekkora csapatot összefognia, mert szívesen dolgoztak az emberek. 

A jármű tervezése, megépítése során figyelembe kellett venni a Holdon található különleges viszonyokat (terep, hőingadozás, légnyomás). Minden idők legköltségesebb autója több mint 3 méter hosszú, 2 méter széles, 200 kilogramm súlyú volt, és a Holdon közel 500 kilogramm terhet bírt el. A holdjáró autót egy kézi karral lehetett irányítani. Ezt előretolva a jármű gyorsított, elfordításával a kerekeket lehetett kormányozni, tolatni pedig a karra helyezett gomb megnyomásával lehetett.

Az egyik legnagyobb kihívást a kerekek megalkotása jelentette. A V-alakú fémbordákra szegecselt, acélszálból szőtt, 81 centiméter átmérőjű rugalmas kerekeket – amelyek kiválóan elnyelték a terep egyenetlenségeit – külön-külön villanymotor hajtotta. Pavlics 1971-ben a különleges holdjáró kereket szabadalmaztatta is, melyért egy évvel később a NASA-tól elismerést kapott.

A tervezést bonyolította, hogy a kocsit a holdkompon rendelkezésre álló szűk hely miatt csak összehajtogatva lehetett szállítani. Így az űrhajósoknak olyan járműre volt szükségük, mely a Holdon könnyen, gyorsan széthajtogatható és menetkész állapotba helyezhető. Az első jármű 1971-ben az Apolló-15 expedícióval jutott a Holdra. Három nap alatt közel 30 kilométert tudott megtenni. Majd 1972-ben az Apolló-16 és az Apolló-17 expedícióval további két járművet bocsátottak a Holdra.

Újra Európában

1978-ban Pavlicsot a GM Európába helyezte, a kelet-európai ipari kapcsolatok építése céljából. A holdautó megálmodója pályafutása fontos epizódjaként emlékszik vissza arra az eseményre, amikor a győri Rába gyárnak egy meglehetősen jó üzletet kötött. Ugyanis teherautó-hátsóhidak gyártására vonatkozó megállapodást kötött Angliába és Detroitba. Ennek hatására rövid időn belül a GM Szentgotthárdra telepítette az Opel egyik gyárát.

1980-ban Németországba helyezték, ahol minőségellenőri vezetőként aktív szerepet vállalt az Opel Corsa gyártásában. Ekkorra a Corsa tervezése befejeződött, így Pavlics a gyártás és a minőségellenőrzés beindításáért felelt. 1982-ben Spanyolországba költözött, és elindították a világhírű kisautó gyártását. 1984-ben visszatért a Santa Barbara-i GM-hez, ahol távlati kutatásvezetőként forgolódott. Négy évvel később nyugdíjba vonult, és tanácsadóként dolgozott tovább, így fennmaradt a kapcsolata a NASA-val. Nevéhez köthető a Pathfinder űrszonda által a Holdra szállított távirányítású Mars-jármű. Emellett részt vett a Santa Barbara-i elektromos autóbusz megtervezésében, és a közösségi közlekedési hálózat beüzemelésében is.

A kétezres évek közepétől ténylegesen nyugdíjba vonult, szabadidejét leginkább az unokáival, barátaival és teniszezéssel szereti eltölteni.

Pavlics a szakmai életben nyújtott eredményeiért számos díjban részesült. 1971-ben az Apolló-programban nyújtott teljesítményéért NASA-díjjal jutalmazták. 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést vehette át. 2010-ben a Magyar Mérnöki Kamara tiszteletbeli tagjává választotta, az intézet Gépészeti Tagozata elismerésül a Botka Imre-díjjal tüntette ki. Az elmúlt években több alkalommal járt szülőföldjén. 2005-ben a Műegyetem díszvendége volt a magyar autógyártás 100. évfordulója alkalmából.

Olvasson tovább: