Kereső toggle

Két tűz között

Miért hallgat Aun Szan Szú Kjí?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nem is olyan régen Aun Szan Szú Kjí ünnepelt emberi jogi harcos volt. Miután ahelyett, hogy elítélné a rohingyák elleni támadásokat, évek óta hangsúlyozza, hogy mindkét oldal – a muzulmán és a buddhista közösség is – alkalmazott erőszakot, kegyvesztetté vált a nemzetközi közvélemény szemében.

Keleten ez teljesen megszokott; a távolban történt esetek mindig napnál világosabbak, de ahogy közeledünk a helyszínhez, annál átláthatatlanabbá válnak az események. Néhányan azt mondták, hogy az elefánt abba az irányba ment, mások váltig állították, hogy emerre, és voltak, akik nem is hallottak semmiféle elefántról” – írta George Orwell, aki a brit birodalom hivatalnokaként dolgozott egy rendőrőrsön Burmában, és Shooting an Elephant (Elefántvadászat) című esszéjében összegezte a Távol-Keleten tett megfigyeléseit.

Most is hasonló a helyzet: minél több információ áll rendelkezésre a mianmari állapotokkal kapcsolatban, annál kevésbé lehet tudni, mi történt pontosan, és az állításokban mennyi az igazság. A Rakhine (más néven Arakan) államban az Arakan Rohingya Salvation Army (ARSA) elnevezésű terrorcsoport 2017. augusztus 25-én a mianmari biztonsági erők ellen hajtott végre támadásokat. Egyes beszámolók szerint a hadsereg, mások szerint a buddhista lakosok megtorló akciói következtében közel 400 ezer muszlim rohingya menekült Bangladesbe.

Az ENSZ etnikai tisztogatással vádolja a katonaságot, amely viszont ragaszkodik azon állításához, hogy csak az ARSA tagjait vették célba, és az áldozatok többsége terrorista volt. A BBC tudósítói azonban hozzáteszik, hogy mivel sok fiatal férfi machetéket ragadott, és az ARSA oldalán csatlakozott az összecsapásokhoz, a halottak nagy része feltehetően ezekből a kiképzést és fegyvert nélkülöző civilekből került ki.

Az erőszakhullám hindukat és buddhistákat egyaránt arra kényszerített, hogy elhagyják otthonaikat. A mianmari hatóságok ráadásul szeptemberben egy tömegsírt fedeztek fel az egyik falu közelében. A kormány információs irodája egy túlélő elmondása alapján azt állítja, hogy a benne fekvő húsz hindu nőt és nyolc fiút, illetve férfit ARSA terroristák gyilkolták meg az erőszakhullám kirobbanásának napján, augusztus 25-én.

Mivel a hatóságok biztonsági okokra hivatkozva nem engedtek újságírókat és független megfigyelőket Rakhine államba, nem lehet tisztán látni, pontosan mi zajlik. A nemzetközi közösségből érkező hangok egyre kritikusabbak az ország vezetőjével, Aun Szan Szú Kjível szemben, mivel szerintük közönyös a rohingyák sorsát illetően, és nem ítéli el a buddhisták által elkövetett atrocitásokat. Többen pedig követelik, hogy vegyék vissza Szú Kjí 1991-ben megkapott Nobel-békedíját, amelyet a demokráciáért folytatott küzdelméért kapott. A korábban szabadságharcos ikonként kezelt politikus keveset nyilatkozik az ügyben, de tagadja a rohingyák elleni népirtás vádjait.

A legvallásosabb buddhista ország

Mianmar (az uralmon lévő katonai junta 1989-ben változtatta Burma nevét Mianmarra, az akkori fővárosét pedig Rangunról Yangonra) lakosságának 89 százaléka buddhista, nem csoda, hogy vallásgyakorlatuk az élet minden területére kiterjed. Dzsungelek, mezők, városok képét egyaránt arany sztúpák uralják, a vörös ruhájukról könnyen felismerhető szerzetesek a társadalom legnagyobb tiszteletnek örvendő tagjai (becslések szerint 400 ezren élnek az országban). A 7 és 13 év közötti fiúk legalább néhány hetet, de akár több évet is kolostorban töltenek, majd eldöntik, ott maradnak-e, vagy világi hivatást választanak.

A buddhizmus, amely feltehetően több mint két évezrede vert itt gyökeret, generációk óta formálja a politikát is. A gyarmatosítás időszakában a szerzetesek Buddha helyes kormányzásra felszólító tanításainak hatására a függetlenségi mozgalmak élére álltak. A britek politikai agitátorokként elfogták őket, és sokukat felakasztották.

Szú Kjí apja, a nemzeti hősként tisztelt Aun Szan mélyen vallásos buddhista családban nőtt fel; iskolás éveit a hagyományoknak megfelelően kolostorban töltötte. 1946-ban, nem sokkal azelőtt, hogy politikai ellenfele lelövette, szenvedélyes beszédben követelt függetlenséget országának a Svedagon pagoda lépcsőin (a 2500 éves, aranylemezekkel borított sztúpában állítólag Buddha hajszálait őrzik). Lánya (aki apja meggyilkolásakor kétéves volt) ugyanezen a helyen, szenvedélyes beszédben követelte országa demokratikus átalakítását 1988-ban. A buddhista elven alapuló erőszakmentes ellenállás programját meghirdető szónoklat emelte Szú Kjít az ellenállás vezetőjének szerepébe. 

Rohingya muszlimok érkezése Bangladesbe. Az éjszakát a szabad ég alatt töltötték.

A diktatúra legsötétebb éveiben, miután az 1990-es években a legtöbb világi politikai vezetőt letartóztatták, megint csak a szerzetesek vették kezükbe az – ezúttal a juntával szembeni – ellenállás megszervezését. A kolostorok falain belül könnyen terjeszthették demokráciapárti, rezsimellenes nézeteiket. A ruhájuk színéről elnevezett sáfrányos forradalom idején, 2007-ben tízezreket vittek az utcákra, ám a hadsereg a demonstrálók közé lövetett, majd bebörtönzésekkel, megtorlásokkal, kolostorok bezárásával fojtotta el a megmozdulást.

Aun Szan Szú Kjí, a buddhista szabadságharcos

Szú Kjí tartását és higgadtságát részben a vipasszanának, a Mianmarban elterjedt 2500 éves meditációs technikának tulajdonítja. Még egyetemistaként kezdte el rendszeresen gyakorolni az 1960-as években, amikor az oxfordi St. Hugh’s College-ban tanult filozófiát, közgazdaságtant és politikaelméletet. 1988-ban két választási lehetőség állt előtte: vagy tibetológus, Bhután-szakértő férje, Michael Aris oldalán éli egy oxfordi háziasszony életét, és neveli két kamaszfiukat, vagy miután hazautazott haldokló édesanyját ápolni, Burmában marad, és részt vesz a demokráciáért folytatott küzdelemben.

Bármennyire is nehéz volt elszakadni a családjától, a kocka valójában már sokkal korábban el lett vetve: mielőtt 1972-ben összeházasodtak Arisszal, nem rejtette véka alá, hogy ha úgy érzi, a hazájában szükség van rá, engedni fog a hívásnak. A burmai politika szinte elkerülhetetlenül szippantotta be. Úgy tűnt, elérkezett a változás pillanata, hiszen az 1962 óta hatalmon lévő Ne Win tábornok bejelentette, hogy visszavonul, és az ország jövőjéről népszavazáson dönthetnek. A hadsereg azonban elfojtotta az ellenzéki mozgalmat, Aun Szan lányát – akit apjára való tekintettel nem mertek meggyilkolni vagy bebörtönözni – pedig házi őrizet alá rendelték. Mivel férje angol volt, bármikor távozhatott Burmából, de vissza már nem jöhetett volna. Michael Aris és a fiúk csak néhányszor látogathatták meg, és ők vették át helyette a Nobel-békedíjat is. A házaspár akkor sem találkozhatott, amikor kiderült, hogy Aris rákos; 1999-ben halt meg, anélkül, hogy elbúcsúzhattak volna egymástól. (A nem mindennapi love storyt Luc Besson meg is örökítette a filmvásznon.)

2011-től kezdődően a hadsereg lazítani kezdett a diktatúra szorításán. Szú Kjít kiengedték a házi őrizetből, megalakult egy félcivil parlament, 2015 novemberében pedig választásokat tartottak. Bár a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) elsöprő fölénnyel nyert, vezetője, Szú Kjí nem lett államfő, mert a 2008-as alkotmányban előrelátóan rögzítették, hogy Mianmar elnöke nem lehet olyan személy, akinek házastársa vagy gyermeke külföldi állampolgárságú (és persze egy olyan paragrafust is megszövegeztek, mely biztosítja, hogy a parlamenti helyek negyede a hadseregé). A gyakorlatban ez most úgy néz ki, hogy Szú Kjí hivatalos címe államtanácsos, de valódi demokratikus átalakulás híján a tényleges hatalom a katonaság kezében maradt.

Szú Kjí a házi őrizetből való szabadulása után a Smithsonian Magazine-nak adott interjújában hosszan beszélt arról, milyen sokat jelentett számára a buddhizmus a fogsága alatt. Türelmessé és képessé tette arra, hogy nagyobb távlatokban gondolkodjon. Ez az utolsó hét évben nyert különösebb jelentőséget, amikor Than Shwe tábornok volt hatalmon, aki mély ellenszenvvel viseltetett iránta – állítólag még fekete mágiát is bevetett ellene. Az országot 1992 és 2011 között irányító diktátor – elődeihez hasonlóan – szellemekben és varázslatokban való hittel ötvözte a buddhizmust. (Ezek a hiedelmek és bizarr praktikák a théraváda buddhizmus 11. századi mianmari megjelenése előtti ősi vallás maradványai.) 

Mianmari hindu menekültek várakoznak a segélycsomagra Bangladesben.

Aun Szan Szú Kjí egyik szellemi tanácsadója is egy buddhista szerzetes, Ashin Pyinna Thiha, akit eltiltottak a tanítástól a diktatúra évei alatt, mivel a yangoni kolostorban politikai aktivizmusra buzdította a fiatalokat.

A béke vallása?

Szú Kjí a buddhizmusra szokott hivatkozni, amikor békés ellenállásról beszél. Ugyanakkor a buddhizmus egyáltalán nem mentes az erőszaktól. A politikai légkör enyhülésével az etnikai és vallási alapon történő szerveződésre is nagyobb szabadság nyílt. Rakhine tartomány buddhistái és muzulmánjai között már 2012 júniusában évtizedek óta nem tapasztalt heves összecsapások robbantak ki. (A rohingyák megerőszakoltak és meggyilkoltak egy buddhista lányt; a másik tábor lincselésekkel vett elégtételt. Az erőszakhullámban több tucatnyian vesztették életüket, és több ezren elmenekültek.)

Ashin Pyinna Thiha szerint a mianmari társadalomban a szerzetesek jelentik a legnagyobb szervező erőt; nem véletlenül tartott tőlük az elnyomó rezsim. Szú Kjí akkor is bajban lenne, ha elítélné – vagy egyáltalán elismerné – a rohingyák üldözését, hiszen nemcsak a hadsereggel, hanem saját választóival is szemben találná magát. A különböző mozgalmakat vezető szerzetesek központi üzenete, hogy ha nem tesznek ellene, az iszlám az ő országukban ugyanolyan dominánssá válik, mint több környező államban. Egy 2016-ban a BBC-nek adott interjúban Szú Kjí is azt hangsúlyozta, hogy a feszültségeket a buddhistáknak a fundamentalista iszlám globális terjeszkedése miatti félelme táplálja. Nem kizárt, hogy hasonló helyzetben van, mint Orwell, aki az említett esszéjében elmesélt történetben azért lőtte le az elefántot, mert érezte a mögötte sorakozó kétezres tömeg kényszerítő erejét.

Olvasson tovább: