Kereső toggle

Nincstelenségből a világsikerig

A Blaha-legenda

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása
Harmadik férjével, báró Splényi Ödönnel

A legtöbben a „nemzet csalogányaként” ismerik Blaha Lujzát, aki az 1800-as évek második felében jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a Népszínház a pesti Német Színház nívós versenytársává váljon. Kulcsfontosságú szerepet játszott abban is, hogy az emberekben a magyar kultúra iránti szeretet ismét feltámadjon. Élete első szakaszában mélyszegénységben élt, éhezett. Hetvenedik születésnapja alkalmából a főváros Blaha Lujza térre nevezte át a Népszínházat körülölelő teret. Tehetsége és szorgalma kiemelte a nyomorból.

Reindl Ludovika néven 1850. szeptember 8-án Rimaszombaton született. Édesapja, Reindl Sándor katonatisztként töltötte mindennapjait, amikor megismerkedett Ponti Lujza (Aloise Ponti) színésznővel, akit a szülők nemtetszése ellenére 1848-ban feleségül vett. A szabadságharc után, a fegyverletételt követően Várai néven bujdosni kényszerültek. Ekkor találkoztak egy vándorszínész társulattal, ahova együtt csatlakoztak. Gyermekük, Ludovika akkor született meg, amikor a társulat szekérkonvoja Losoncról Rimaszombatra érkezett.

A kislányt édesanyja keresztneve alapján Lujzának hívták, és egész életében megtartotta a ráragadt nevet. Gyerekkorát a színésztársulattal töltötte, megtapasztalva a napról napra élés viszontagságait is. Egész kicsi kora óta különböző feladatokat bíztak rá. Ötéves korában kiváló énekhangjával szórakoztatta a közönséget két felvonás között. Gyönyörű, jól csengő hangjára már ekkor felfigyeltek. Első fellépésére nyolcévesen, Győrben került sor, ahol a nézők egyből megkedvelték ügyes játékát.

Hatéves korában elvesztette édesapját. Egy évvel később édesanyja ismét férjhez ment Kölesi Antal színpadi festőművészhez, így tizenöt éves koráig Kölesi Lujza néven lépett színpadra. Tizennégy évesen a budai német színházban, majd Szabadkán játszott. Itt ismerkedett meg a cseh Blaha János színházi karmesterrel, aki magyarul nem tudott. A férfi hamar felismerte a fiatal hölgy tehetségét, és készséggel támogatta szakmai fejlődését. Rövidesen beleszeretett a művész Lujzába, és a huszonegy év korkülönbség sem akadályozta meg őket abban, hogy 1865-ben összeházasodjanak.

1866-ban a színésznő Debrecenben vállalt munkát, majd bécsi vendégjátékának köszönhetően az osztrák nézőközönség előtt is népszerűvé vált. Tizenkilenc évesen megözvegyült. Noha később még két alkalommal férjhez ment, első férjének nevét mégis egész életében megőrizte.

Szigligeti Ede, a pesti Nemzeti Színház igazgatója Zichy Jenővel szerződést kínált fel a fiatal tehetségnek, aki huszönegy évesen a társulat tagjává vált, és a várakozásoknak megfelelően kiválóan megállta a helyét.

1875 nyarán egri vendégszereplése során Soldos Sándor miskolci földbirtokos megkérte a kezét, és pár héttel később, szeptember 20-án Budapesten óriási érdeklődés közepette megtartották az esküvőt. Négy évvel később a frigynek véget vetettek, mert bár Soldos figyelmességgel vette körül szeretett feleségét, de a színház nem érdekelte, sőt Lujzát is megpróbálta rávenni, hogy hagyjon fel a szerepléssel.

A művésznő két gyermeket szült: az elsőt, Blaha Sándort, születési nevén Reindl Sándor Károlyt (házasságon kívül) 1874-ben – ő később belügyminisztériumi államtitkár, szolgabíró lett. Az apja kilétével kapcsolatosan több feltételezés is van, egyesek Soldos Sándor, mások az anyakönyvi kivonatban található (később törölt) bejegyzés miatt Máday Sándor országgyűlési képviselő gyermekének vélik. Sándor 1910-ben családnevét Blahára változtatta. 1876-ban Soldos Sára is megszületett, aki később anyjához hasonlóan színházi pályát választott, azonban tevékenységét nem követte siker, így lemondott a színészkedésről. Blaha Lujza két évvel a válása után báró Splényi Ödönhöz ment feleségül, akivel egy jótékonysági koncerten ismerkedtek meg.

1875-re felépült a Népszínház (később Nemzeti Színház), mely tárt kapukkal fogadta a tehetséges művésznőt, aki kedves, megnyerő személyiségével, káprázatos énekhangjával tömegeket vonzott előadásaira. Első fellépése egy három felvonásos népszínmű volt (Az ördög párnája), a későbbiekben pedig operetteket is vállalt (például Angot asszony lánya). Szereplései túlmutattak a szórakoztatáson, ugyanis felkeltették a közönségben a magyar kultúra iránti szeretetet.

Néhány évvel később a színház új vezetője anyagi vitába keveredett a művésznővel, emiatt Evva Lajos több fiatal színésznővel szerződött (Lujza helyettesítése céljából), ám a közönség Blahát akarta látni. Így a tömegnyomás hatására kénytelen volt megállapodni a népszerű primadonnával.

1883-ban a bécsi Theater an der Wienben elsöprő sikerrel szerepelt, majd 1884-ben egy évadra Feleky Miklós Várszínházához szerződött. Ezt követően visszatért a Népszínházhoz, ahol a neve egyedülálló módon összeforrt a népszínművel. Emellett vezető alakja lett a hazai operettművészetnek is. Itthon egyfajta látványossággá vált, hiszen külföldről érkező – nem ritkán prominens – vendégek is előszeretettel tértek be előadásaira.

1894-ben idős korára gondolva Balatonfüreden ingatlant vásárolt, és itt egy új hobbira is szert tett: vitorlázni kezdett, ami romló egészségi állapotában pozitív fordulatot hozott.

A Népszínház fennállásának 25. évfordulója alkalmából díszelőadásokat adtak a nagyközönségnek, melyek főszerepét a népszerű művésznő játszotta. Az ünnepi alkalom kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy I. Ferenc József koronás aranykereszttel tüntesse ki a „nemzet csalogányát”.

1901-ben a Nemzeti Színház megalakította az „örökös tagság” intézményét. Ezt a címet elsőként Blaha Lujza kapta meg, és az ezzel járó anyagi elismerést, rendszeres támogatást élete végéig élvezhette. Öt évvel később a Nemzeti Színházat és a Népszínházat összevonták, aminek hatására a népopera mint műfaj háttérbe szorult, és prózai szerepekben kellett megállnia a helyét. A közkedvelt színésznő ebben a műfajban sem okozott csalódást a közönségnek.

1910-ben, férje halálát követően visszavonult, csak ritkán vállalt szerepet. Utoljára 1922-ben lépett színpadra egy jótékonysági koncerten(Verő György Török bíróné portája című darabjában). 1926. január 18-án Budapesten hunyt el tüdőgyulladás következtében.

Olvasson tovább: