Kereső toggle

Egy elfelejtett géniusz

160 éve született Nikola Tesla

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Ki találta fel a rádiót? Ki találta fel a váltakozó áramú indukciós motort, a háromfázisú generátort, a távirányítást, a robot-technikát, a radart vagy épp a hangszórót? Ki figyelte meg elsőnek vevőkészülékével a kozmoszból érkező elektromos jeleket? Ki készített először röntgenfelvételeket, és ki alkalmazott első alkalommal gyógyításra nagyfrekvenciás áramot? Kinek köszönhetjük a váltakozó áramú elektromos hálózatok elterjedését, ki az a mérnök, feltaláló, fizikus, sokak szerint filozófus, akinek munkássága a 20-21. század technikai civilizációját tekintve megkerülhetetlen, s akinek találmányaiból sokan gazdagodtak meg vagy részesültek Nobel-díjban? A lexikonokat fellapozva a legkülönbözőbb neveket találhatjuk válaszul, mi azonban csak egyetlen nevet kell, hogy megjegyezzünk, s ez a név: Nikola Tesla.

Szinte nincs az életünket körülvevő elektromosságnak (elektromágnesességnek) olyan ágazata, amelyhez ne lenne köze Nikola Teslának, az Osztrák–Magyar Monarchia szerb nemzetiségű horvátországi szülöttének, az amerikai álom megtestesítőjének – aki többször is nulláról kezdte újra az életét, mégis mindig fel tudott állni, és közel 150 találmányi szabadalmat hagyott maga után. Az amerikai Smithsonian Intézet által kiadott vaskos kötet, a Találmányok könyve azonban meg sem említi a nevét, a Simonyi Károly által írt átfogó mű,

A fizika kultúrtörténete pedig csupán egy bővített mondatot szán rá. Tesla munkássága azonban nemcsak egyetemes jelentőségű, hanem budapesti vonatkozása miatt számunkra is érdekes. Mi az oka annak, hogy ez a különleges személy jelentőségéhez képest alig ismert a széles publikum előtt?

Gyerekkor

Nikola Tesla szerb szülők gyermekeként egy aprócska faluban, Smiljanban született 1856-ban, egy viharos, villámlásokkal teli éjszakán. „Éppen éjfélkor születtem, ezért nincs igazi születésnapom…” – írja visszaemlékezéseiben. Anyja különlegesen kreatív, pragmatikus személyiség, aki háziasszonyként is több háztartási kisgépet és mezőgazdasági eszközt talált fel, spirituális szempontból pedig arra tanította a fiát, hogy mindig a Bibliában keresse az igazságot. Édesapja rendkívül művelt szerb ortodox lelkész, aki gyermekét is a papi pályára szánta. A fiatal Nikola azonban súlyos betegségeken (malária, kolera) megy keresztül, s ez is közrejátszik abban, hogy az apa elfogadja fia orientációját, hogy mérnöknek tanuljon. Bármihez kezdjen is, a lényeg az, hogy azt mindig a legmagasabb szinten művelje.

Gimnáziumi éveit követően Nikola teljes erővel veti bele magát mérnöki tanulmányaiba a neves grazi Politechnikumban. Hajnali háromtól éjjel tizenegyig tanul, de a fizika, matematika és egyéb szaktárgyak mellett a számára elérhető szépirodalmi műveket is mind elolvassa: Goethét, Dantét, Shakespeare-t, Voltaire összes művét stb. Egyszeri olvasás is elég ahhoz, hogy kívülről idézze az egyes írók műveit. Memóriája olyan, mint egy fényképezőgép: képzeletében mindent „lefotografál”, és a tanulmányi vizsgákon is maga előtt látja a tankönyvek oldalait. Ez a rendkívüli vizualitása néha olyan erősnek bizonyul, hogy még az általa elképzelt virtuális valóságot is fizikai valóságként éli át. Találmányai „fejben” születnek meg először, s mint a mesében, egyszer csak valósággá válnak. „Az elmémben végzem a tökéletesítést (…), s amikor azt látom, hogy minden működik, akkor valósítom meg a találmányom konkrét formáját” – vallja magáról.

Budapesti látomás

Gospić, Karlstadt (Karlovac), Graz, Maribor, Prága voltak Nikola tanulmányainak fontosabb állomásai. Mariborban rövid időre a kártya és a szerencsejátékok rabja lesz, melyek „paradicsomi” élvezeteket jelentenek számára. Kiváló bizonyítványa ellenére játékfüggősége ideiglenesen megtorpedózza a mérnöki ismeretek megszerzésének tervét, Tesla azonban nem áll meg ennél a pontnál. Életére amúgy is jellemzőek a radikális fordulatok, s óriási hatással van rá édesanyja, aki a legjobban ismeri jellemét. Az egyik délután, amikor már minden fillért eltékozolt, anyja kezébe nyom egy köteg váltót, és arra „biztatja”, hogy szórakozza ki magát, veszítsen el mindent. „Ekkor legyőztem a szenvedélyemet, és százszor megbántam, amit tettem. De nemcsak a szenvedélyemet győztem le magamban, hanem kitéptem azt a szívemből úgy, hogy a vágy nyoma sem maradt bennem” – emlékszik vissza.

Prágában ismét egyetemre jár, majd pomázi rokona segítségével főmérnöki pozíciót kap Budapesten, a Thomas Edisonhoz tartozó, Puskás Ferenc által vezetett American Telephone and Telegraph Company-nál (AT&T). A fővárosi telefonközpontban számtalan fejlesztést visz végbe, és megtervezi a telefonkihangosítót, amely a hangszóró előfutárának számít. Budapesten találja meg a megoldást egy olyan műszaki problémára is (az egyenáramú motor kommutátora szénkeféinek szikrázását akarja kiküszöbölni), amely grazi tanulmányai óta szüntelenül foglalkoztatja.

Grazi professzora ugyanis azt állítja, hogy lehetetlen megoldani a problémát, Nikola viszont ösztönösen tiltakozik tanárának logikailag hibátlan érvelése ellen. „Kétségkívül rendelkezünk olyan finomabb idegszálakkal, amelyek lehetővé teszik a számunkra, hogy meglássuk az igazságot akkor is, amikor a logikus következtetés vagy más, akaratlagos agyi tevékenység már eredménytelen” – állítja Tesla, akinek épp egy városligeti séta során ugrik be a megoldás. Magyarországi barátjával, Szigeti Antallal csodálja a naplementét, amikor Tesla mintegy látomásszerűen megérti a váltakozó áramú indukciós motor működésének elvét. „Több ezer tűzcsóva forgott körbe több ezer lángoló színben. Eszembe jutott Faust, a sorait szavaltam, és mint valami ködben, forgó mágneses mezőt és az indukciós motort láttam…” – emlékszik vissza egy amerikai lapnak adott interjúban a találmány születésének helyszínére, Budapestre. Egy bottal lerajzolja a porba és megmutatja társának a váltakozó áramú aszinkronmotor tervét.

A fiatal mérnök Puskás Ferenc ajánlásával hamarosan Párizsba költözik, megint Edison cégénél, a Continental Edison Company-nál folytatja karrierjét. Egyenáramú generátorokat javít és fejleszt, de arra is marad kapacitása, hogy megépítse a városligeti látomásban kapott váltakozó áramú motor első, kísérleti példányát. A találmány jelentőségét környezete nem ismeri fel, és nem is talál befektetőt a gyártásra. Végül a gyár igazgatója, Charles Batchelor tanácsára Amerikába készül. Összes ingóságát pénzzé teszi, hogy ki tudja fizetni a hajójegyét, indulás előtt azonban mindenét ellopják – bőröndjével és a hajójegyével együtt.

Fotografikus memóriája siet segítségére, mert vissza tud emlékezni a jegy sorszámára. Utolsónak ugyan, de a szabadon maradt helyét elfoglalja a New Yorkba tartó óceánjárón, és pénz nélkül, lenullázva érkezik meg a lehetőségek országába 1884 nyarán. Az Edisonnak szóló, Batchelortól származó ajánlás azonban értékesnek bizonyul: „Két nagyszerű embert ismerek, ezek közül ön az egyik, ez a fiatalember pedig a másik” – olvasható a levélben. Ez elégséges ahhoz, hogy Edison rögtön alkalmazza őt gyárának Menlo Parki telepén.

Árokásás éhbérért

Tesla és Edison személyisége teljesen különbözik egymástól. Tesla magas szintű matematikai, elméleti fizikai képzettséggel rendelkezik, s mérnöki precizitással, mindent a fejében tervez meg. Egyedül dolgozza ki a tervét a leg-apróbb részletekig. Edisonnak nincs ilyen mély elméleti tudása, ötleteinek kidolgozását a mérnökeire hagyja. Azonban csoportban gondolkodik, és üzleti érzéke, érdekérvényesítő képessége átlagon felüli.

Edison gazdasági birodalma az egyenáramra épül, amely a fejlődés szempontjából több aspektusból is problematikusnak látszik. Az egyenáram csak nagyon kis távolságra szállítható jelentős veszteségek nélkül, ami azt jelenti, hogy 1,5-2 kilométerenként újabb és újabb erőműveket kellene építeni hozzá. Ez óriási hátrányt jelent nemcsak az iparban, hanem a közlekedésben, az építkezésben és a háztartásokban is. A váltakozó áram ezzel szemben vékony vezetéken is veszteségek nélkül szállítható akár nagy távolságra is, magas feszültségre történő átalakítás után. Tesla világosan látja, hogy a jövő a váltakozó áramé, s Edisonnak is azt javasolja, hogy a már kiépített egyenáramú alközpontokat cserélje ki váltóáramúra. Edison azonban nem fogadja el beosztottja jóindulatú kezdeményezését.

Edison vállalkozásában Tesla egyenáramú dinamókat javít és fejleszt. Egy alkalommal Edison az amerikai elnök éves fizetésével egyenértékű, 50 ezer dolláros sikerdíjat ígér egy termékcsalád kifejlesztéséért. Tesla szereti a kihívásokat, és megfeszített tempóban dolgozik, minden nap fél 11-től másnap reggel 5-ig, s még ünnepnapokon sem tesz kivételt. A feladat elvégzése után kéri a jutalmát, de Edison kineveti: „Tesla, ön nem érti a mi amerikai humorunkat.” Tesla csalódottan otthagyja Edisont, s miután már ételre sem futja neki, alkalmi munkával keresi kenyerét. „Sok napon át nem tudtam, hogy honnan lesz meg a következő étkezésem, azonban sohasem féltem a munkától. Találtam egy helyet, ahol az emberek árkot ástak (…), és azt mondtam, én is szeretnék dolgozni. A főnök ránézett a jó minőségű öltözetemre, fehér kezeimre, és odanevetett a többieknek (...), azonban így szólt: »Rendben. Köpj a tenyeredbe és menj az árokba!« Keményebben dolgoztam bárkinél. A nap végén két dollárt kaptam”– emlékszik vissza ezekre az időkre.

Kreativitása, szellemi tőkéje azonban nem vész el, s egy év múlva befektetőket talál. Céget alapít 1886-ban, ívlámpát gyárt, de a jogdíjait nem kapja meg, és ez újabb csődöt jelent – immár harmadszor kerül padlóra. Egy szakmai előadása során azonban felfigyel rá George Westinghouse, egy népes presbiteriánus család sarja, aki nemcsak feltaláló, hanem egyben sikeres üzletember.

Áramok harca

Az „áramok harca” két üzleti kör kőkemény összecsapását jelentette az 1880-1890-es évek Amerikájában. Az egyik fő képviselője Edison, aki eddigi befektetései miatt az egyenáram elterjesztésében érdekelt, vele szemben Nikola Tesla áll, azonban nem egyedül. George Westinghouse feltalálóval és üzletemberrel kerül szövetségbe, aki 1888-ban megvásárolja Tesla váltóáramú gépekre és többfázisú áramellátó rendszerekre vonatkozó szabadalmát. A korrekt üzlet akár egész életére biztosította volna Teslának az anyagi egzisztenciát, hiszen 15 ezer dollár készpénz mellett részvényeket kap, valamint minden egyes megtermelt kilowatt után 1,5 dollárt. Közösen kidolgozzák a máig használatban lévő egy- és többfázisú váltóáramú rendszert, s emiatt Westinghouse cége egy év alatt megháromszorozza bevételeit.

Egy ilyen „arcátlan” lépést Edison sem nézhet tétlenül. Támadásba lendül, és mindent megtesz, hogy bebizonyítsa a váltóáram „életveszélyes” voltát. Az egyik, 1888-ban megjelent „szakkönyvében” azt állítja, hogy ha egy lakótömb váltóárammal működő transzformátora meghibásodik, akkor az egész épület „halálkamrává” válik. Ennek a háborúnak a terméke az Edison egyik mérnöke által kifejlesztett villamosszék is, amely váltóárammal működik, és amelynek 1890-ben történik meg az első alkalmazása (a technikai hibák miatt az első elítélt borzalmas kínokat élt át, pedig a villamosszék alkalmazásának eredeti célja az ítéletvégrehajtás humánusabb kivi-telezése volt). A villamosszékben kivégzett emberek Edison szóhasználatával „westinghouse-olva” lettek.

Edison kutyák, macskák, házi kedvencek váltóárammal történő kivégzésével is manipulálja a széles publikumot, sőt, később Hollywood segítségével filmre veszi egy cirkuszi elefánt, Topsy kivégzését is, aki agyontaposott két embert. Az „áramok harcának” végkimenetelét végül két jelentős esemény döntötte el. Az első a Niagara-vízesés vízierőművének felépítése, a második pedig az 1893-as Chicagói Világkiállítás.

Niagara-terv

A Niagara Falls Power Company egyik alvállalata (Cataract Construction Company) gigantikus tervet hirdet a Niagara-vízesés energiájának minél nagyobb kiaknázására 1886-ban. Tesla személyesen győzi meg a bizottság elnökét, Edward Dean Adamset a váltóáram előnyeiről, s arról, hogy az egyetlen jó megoldás a Westinghouse cége által javasolt kétfázisú generátorok alkalmazása. S noha Edison cégét, a General Electricet is bevonják az üzletbe, Edison kénytelen megvásárolni Westinghouse-tól Tesla többfázisú rendszerének szabadalmi jogait. Az erőművet végül Westinghouse cége kivitelezi, amely a világ legnagyobb erőművének számít 1895-ben. Teljesítménye először még csak 10 megawatt, ezt néhány évre rá megtöbbszörözik. A megtermelt váltakozó áramot magasfeszültségű vezetékeken nehézségek nélkül eljuttatják a Niagarától 27 kilométerre lévő Buffalóba, majd New Yorkba és Amerika többi nagyvárosába. Lord Kelvin, aki korábban az Edison-féle egyenáramú rendszert támogatta, a sikerek láttán így nyilatkozik: „Tesla nagyobb mértékben járult hozzá az elektromosság tudományának fejlődéséhez, mint bárki más őelőtte.” Az erőmű kanadai oldalon a Paksi Atomerőmű négy blokkjának teljesítményével egyenértékű (2 ezer megawatt) áramot termel ma is, az amerikai oldalon pedig ennél is többet (2,5 ezer megawattot).

A győzelem nemcsak gazdasági szempontból jelentős, hanem Tesla gyerekkori álmának beteljesedését is jelenti. „(Fiatalon) lenyűgözött a Niagara-vízesés leírása, amit többször is átolvastam, és képzeletem egy nagy kereket vetített rá, amit a vízesés működtet. Mondtam a nagybátyámnak, hogy Amerikába fogok menni, és megvalósítom majd a tervemet. Harminc évvel később láthattam az elképzelésem megvalósulását a Niagaránál, és elcsodálkoztam az elme kifürkészhetetlen rejtélyén” – írja visszaemlékezéseiben az idősödő feltaláló. (Folytatjuk)

Olvasson tovább: