Kereső toggle

A nagyok között a legnagyobb

330 éve született Georg Friedrich Händel

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A világhírű komponista és zenész, Georg Friedrich Händel túlzás nélkül a barokk zenei világ egyik legnagyobb alakja volt, zenéjére olyan nevek építettek később, mint Mozart, Beethoven, Haydn. Sőt, azon kevés zeneszerzők egyike, akiknek művészetét még életükben méltányolták: például kortársa, Johann Sebastian Bach egyik legnagyobb szívfájdalma volt, hogy nem találkozhatott vele. Pályafutását leginkább a siker és a népszerűség jellemezte, de mindezt komoly küzdelmek árán érte el. Igazi kozmopolita volt, a klasszikus német származású zeneszerzőt az angolok is sajátjuknak tartják.

Georg Friedrich Händel a szászországi Halléban született 1685. február 23-án, egy akkor már 63 éves híres sebészorvos fiaként. Az idős apa a jogi tanulmányokban látta fia biztos jövőjét, de a kis Georg a zene iránt kezdett érdeklődni. Apja tiltása ellenére a padlásukra csempészett egy kis klavikordot, és azon gyakorolva sajátította el az alapokat. Amikor a szász herceg, akinél az apa szolgálatban állt, orgonálni hallotta a fiút, sikeresen feloldatta a tilalmat, lehetővé téve, hogy a fiatal Händel mindkét területen képezze magát.

A fiú a hallei F. W. Zachow keze alá került, aki látva tehetségét, az orgona- és csembalójátékon kívül zeneszerzésre is tanította. Miután meghalt az édesapja, végakaratát tiszteletben tartva Händel a hallei egyetemen kezdett jogot tanulni, miközben zenei tanulmányait is folytatta, sőt, zenészként állást is szerzett: a hallei református templom orgonistája lett. A joggal egy évig birkózott, végül mestere tanácsára otthagyta az egyetemet és a várost, és az opera műfajának akkori fellegvárába, Hamburgba költözött.

Három év múlva, húszéves korában már be is mutatták első saját operáját, az Almirát, amivel mindjárt sikert is aratott. Az itt töltött néhány év egyik legizgalmasabb eseményét egy kardpárbaj jelenthette számára: egy hirtelen, de heves veszekedés fajult el közte és barátja, Johann Mattheson között. Händel életét végül egy nagyméretű gomb mentette meg.

Egy év múlva már zenei párbajokat folytatott: meghívásra Itáliába utazott, ahol Rómától Firenzén át Nápolyig nagy örömmel fogadták, Rodrigo című operája különösen nagy sikert aratott. Vivaldi és Corelli mellett megismerkedett Domenico Scarlattival is, aki versenyre hívta a német zenészt: a csembalóverseny ugyan döntetlen lett, de Händel orgonajátéka után Scarlatti önként legyőzöttnek nyilvánította magát. Az itt töltött évek nagyban hatottak rá, egy év alatt ötvennél is több darabot szerzett, megismerkedett az olasz operával, valamint a concerto- és szonátairodalommal.

1710-ben felajánlották neki a hannoveri választófejedelem udvari zenekarának karmesteri állását, így hazautazott szülőhazájába. Innen egy eredetileg rövidnek szánt látogatásra indult Londonba, de az engedélyezett időt túllépve Hannoverben kegyvesztett, Londonban viszont kitüntetett királyi zenész lett belőle. I. György trónra lépésének tiszteletére írta meg egyik leghíresebb művét, a Vízizenét. A három szvitből álló, különböző hangnemekben és különböző hangszer-összeállítású együttesekre írt darabot a Temzén adták elő ötven zenész közreműködésével. A királynak állítólag annyira tetszett, hogy még háromszor eljátszatta az út során.

Händel ezután is komoly megbízásokat és pozíciókat kapott, így nem csoda, hogy először házat vett Londonban, majd a brit állampolgárságot is kérvényezte, eredményesen. 1720-ban a Royal Academy of Music zenei vezetője lett, feladata elsősorban az olasz operák népszerűsítése volt, de saját operái is lelkes közönségre találtak. Händel népszerűsége töretlen maradt akkor is, amikor anyagi gondok miatt a színház feloszlott. Először saját társulat szervezésébe fogott, majd öt évvel később a Covent Garden Theatre élére került.

Ekkortájt került első hullámvölgyébe: a puritán angol közönség az opera műfaját erkölcstelennek kezdte tartani, így Händel darabjai közönyös fogadtatásra találtak, a zeneszerző pedig anyagi nehézségekkel küszködött. Ebben az időszakban riválisai is megkeserítették életét, és bár a királyi udvar támogatását élvezte, a közönség nem állt egyértelműen mellé. Händel ekkor áttért a bibliai témájú oratóriumokra, többek között ekkor születtek a Saul, a Júdás Makkabeus, az Izrael Egyiptomban és a Messiás című darabjai, melyek visszaszerezték számára a közönség elismerését és támogatását.

A Messiás oratóriumot Dublinban mutatták be, és talán az egyik leghíresebb műve lett: Halleluja című kórusát azóta is hagyományosan felállva hallgatja az angol közönség, a kórussal énekelve. A már az első bemutatáskor látott hatalmas siker ellenére Händel folyamatosan javítgatta a hangszerelést, és életében nem is alakult ki a mű végleges változata. Az említett Halleluja kórusról a zeneszerző ezt mondta: „Azt hittem, a mennyországot látom, és benn magát a nagy Istent.”

1737-ben a már 52 éves zeneszerző agyvérzést kapott, erős bénulási tünetekkel. Aachenben kúráltatta magát, és hamarosan vissza is nyerte munkabírását és híres életerejét. A következő évben Londonba visszatérve bemutatta Xerxész című operáját, ám mivel ez sem hozott számára sikert, ismét más műfajokban kezdte kipróbálni magát.

1740-ben kápráztatta el újra közönségét a ma már zenetörténeti jelentőségű concerto grossójával, aminek tizenkét darabból álló sorozatát máig a barokk zenekari darabok csúcspontjának tekintik. 1749-ben még egy nagyszabású tűzijátékkal kísért királyi rendezvényen bemutatta a Tűzijáték-zenét, ami szintén osztatlan sikert aratott. Händel a következő pár évben is sorra mutatta be sikeresebbnél sikeresebb oratóriumait, különböző darabjait, és a zeneszerzésben csak egyre romló látása akadályozta.

Erősödő szürkehályogát sikertelenül műtötték meg, méghozzá ugyanaz az orvos, aki Johann Sebastian Bach szemét is eredménytelenül operálta: 1752-re teljesen meg is vakult. Egy legenda szerint a How dark, oh Lord, are thy decrees című kórus írása közben vesztette el véglegesen a látását, de fellépéseit ezután sem mondta le. 1759 áprilisában halt meg, élete utolsó pár éve nyugalmasan telt. A Westminster-apátságban temették el Anglia nagyjai között, hagyatéka – mivel sosem házasodott meg – a királyi ház tulajdonába, majd a British Museumba került. Utolsó otthonát 2001-ben alakították múzeummá.

Kortársai vidám, lobbanékony, de igazságos embernek ismerhették meg, aki szerette az italt és a jó ételeket. Műveinek átütő sikerét mesteri improvizációi, fordulatos, gazdagon díszített, változatosan hangszerelt művei jelentették, melyek művészi módon hordozták magukon a barokk stílus jegyeit. Vallási témájú oratóriumainak hatalmas sikerét, a közönségre gyakorolt intenzív hatását személyes hitének tulajdonították, a művész emlékművére nem véletlenül Jób könyvéből választottak idézetet: „Mert én tudom, hogy az én megváltóm él.”

Még életében viaszszobor készült Händelről, és már egy évvel a halála után megjelent róla az első életrajzi mű. Haydn az ő oratóriumai hatására írta meg Teremtés című művét, Mozart több művét újrahangszerelte, Beethoven pedig nem kevesebbet állított róla, mint hogy „mindannyiunk mestere, a legnagyobb zeneszerző”. Halléban évente zenei fesztivált rendeznek tiszteletére, művészetének népszerűsítésére pedig világszerte több szervezet alakult, köztük a Magyar Händel Társaság, amely 2009 óta működik.

 

Mi okozta Händel halálát?

Tény, hogy Händel élete utolsó húsz évében elhízott, és nem tudta kontrollálni az étvágyát. Európai utazásai során hatalmas étkezési számlákat csinált. A mértéktelen étvágya és annak következtében fellépő ólommérgezés hozzájárult a zeneszerző halálához, legalábbis David Hunter szerint, aki az austini Texas Egyetem zenetudósa. A hihetetlen mértékben elhízott zeneszerző ugyanis az ólommérgezés tipikus tüneteit mutatta: ingadozó hangulat, hasgörcs, bénulás és végül vakság.
Händel első lebénulásától kezdve rendszeresen járt Aachen gyógyfürdőibe, ahol a kíméletes életmódnak köszönhetően látványosan javult az állapota. Ám sajnos a 18. században az ólommérgezés súlyos betegségnek számított, gyógyításához nem nagyon értettek.
Egyébként ez a megromlott egészségi állapotban eltöltött két évtized furcsa módon igen termékenyen hatott Händel zenei munkásságára. David Hunter minderről a londoni Händel Múzeum új kiállításának katalógusában számolt be: „Nagyrészt lebénulásának és azt követő felépülésének köszönhető, hogy oratóriumokat kezdett írni operák helyett” – mondta a zeneszerző 250. évfordulója alkalmából nyílt tárlaton.

Olvasson tovább: