Kereső toggle

Egy diktátor magányossága

Hogyan telnek Putyin elnök mindennapjai?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Newsweek hasábjain jelent meg ízelítő Ben Judah publicista művéből, amely három év kemény munkájának eredménye. A szerző az „új zsurnalizmus” irányzat elemeit felhasználva írta meg első könyvét Vlagyimir Putyin magánéletéről. A Törékeny Birodalom: Hogyan esett szerelembe és szeretett ki Oroszország Vlagyimir Putyinból? címmel megjelenő írásban a fikció technikáit alkalmazva meséli el azokat a tényeket, amelyekről a nevüket általában nem vállaló informátoraival — köztük korábbi miniszterelnökökkel, volt és jelenlegi miniszterekkel, regionális vezetőkkel, korábbi hivatalnokokkal, tanácsadókkal, személyi titkárokkal és más, az elnökhöz közel álló emberekkel — folytatott beszélgetések során szerzett tudomást.

Az elnök élete igen monoton: 15 perces egységekre van felbontva hónapokra, talán évekre előre. Későn kel – mert szeret sokáig dolgozni –, és valamivel dél után étkezik. A legegyszerűbb reggelivel indít: mindig van cottage cheese, ezen kívül zabkása vagy omlett szerepel a menün, mindig a legfrissebb alapanyagokból. Gyümölcslevet iszik, az étkezés végén pedig kávét. Az első két órát úszással tölti, asszisztensei szerint ilyenkor dőlnek el a legnagyobb kérdések Oroszország jövőjét illetően. Amíg az államfő sportol, az „udvaroncai” türelmesen várnak rá, gyakran órákon keresztül. Ha úgy tartja kedve, akkor az úszás után a konditeremben – miközben a híreket nézi a tévén – még súlyt is emel.

Ezt követően nagyon sokszor olvas, a kedvencei a történelmi témájú könyvek Rettegett Ivánról, II. Katalinról, Nagy Péterről. Időnként felmerülnek olyan pletykák is, hogy regényt láttak a kezében – 2006-ban például állítólag egy thrillert olvasott (a Sankyat Zakhar Prilepintől), amelyben a munkásosztály emberei csecseneket és rendőröket vernek, és a kormányzó irodáját gépfegyverekkel visszafoglalják a korrupt tolvajoktól. Azok, akik Putyin hálószobájába is bejáratosak, azt állítják, hogy az éjjeliszekrényén előfordult a Harmadik Birodalom című mű is, ami egy képzeletbeli latin-amerikai történész beszámolója II. Vlagyimir cár jövőben játszódó hőstetteiről. Mindemellett bárkit megkérdeznénk az „udvartartásából”, mindenki azt állítaná, hogy az elnök nem olvas.

Tisztálkodni is alaposan szokott: forró és hideg vizes fürdő után öltözik fel méretre készített, konzervatív színű öltönyébe. Az igazi munka kora délután kezdődik fából készült íróasztala mögött, olyan irodában, ahol nincsenek monitorok és csak a legszükségesebb technikai felszerelések kerülnek felhasználásra, ezzel is növelve a biztonságot. Három bőrmappa tartalmazza a legfontosabbakat: az első a belügyi iratokat, a második nemzetközi ügyekkel foglalkozik, a harmadik pedig katonai témával – mindegyiket az érintett szolgálatok állítják össze.

Az elnök állítólag az információ megszállottja. A legvastagabb mappa újságcikkeket rejt a legnagyobb példányszámú orosz és külföldi lapokból, amelyek egy része – a németek – eredeti nyelven kerülnek elé. Putyin ritkán használja az internetet, az „ablak az ablakban” alkalmazások már túlságosan összezavarják. Alkalmanként azonban megnézi azokat a szatirikus videókat, amelyeket róla készítettek, mert azt is tudni akarja, hogyan gúnyolják.

A hivatalos találkozókat mosoly nélkül folytatja le – fogadja a bahreini koronaherceget, kitünteti az udmurti munka hőseit, és elbírálja a szövetségi űrhivatal tervezett előléptetéseit.

Nem él Moszkvában, nem szereti a közlekedést, a környezetszennyezést, a sok embert. Novo-Ogarjovot választotta lakóhelyéül. A Kremlt 25 perc alatt innen is elérheti, miközben Moszkva dugóban vesztegel. Egyébként nem szeret ide járni, 2012 óta a moszkvai találkozóit minimumra csökkentette, csak azokat látja itt vendégül, akiket le kell nyűgözni a külsőségekkel. Szombaton és vasárnap is dolgozik, gyakran ilyenkor vesz angol leckéket is. Tanárával bonyolult szavakat tanulnak, és angol dalokat énekelnek. Van olyan vasárnap, amikor állítólag imádkozik – a hozzá közel állók elmondása szerint ugyan nem ateista, de azért messze nem is keresztény.

Kedvenc sportja a hoki, szerinte ez méltóságteljes, férfias és vicces játék. Olyan sűrűn játszik, ahogyan ideje engedi; néhány hetente azért megszervez egy-egy meccset azokkal, akikben a legjobban bízik: a régi munkatársakkal Szentpétervárról. Legtöbben üzletemberek, akik rajta vannak az USA szankciós listáján, mint például Arkagyij és Borisz Rotenberg és Gennagyij Timcsenko. Ha nincs ki a csapat, a testőrök töltik fel azt, az ellenfélét például Medvegyev emberei. Ezek a férfiak a legszűkebb körhöz tartoznak: ők azok, akik ismerték alpolgármesterként, akikkel olcsó ételeket ettek, és akik annak idején „Boss”-nak hívták. Ma már inkább a „Cár” megnevezés a használatos.

Az elnök egyébként igen magányos, a szülei meghaltak, a feleségének pedig idegrendszeri problémái voltak, és hosszú különélés után elváltak. Két lányuk van, de személyük államtitok, és már nem élnek Oroszországban. Pletykálnak modellekről, fotósokról vagy tornászokról, akik éjjelente látogatják meg, de hogy ebben mennyi az igazság, azt senki sem tudja.

Szereti az állatokat, gyakran tartózkodik fekete labradorja társaságában. Élvezi a vadászatokat, prédaként Oroszország nagyvadjait célozta meg: a medvéket és a tigriseket.

Az élete évek óta ugyanazon rend alapján zajlik, saját elmondása szerint Sztálin óta a legkeményebben dolgozó vezető. Az biztos, hogy egyikük sem utazott többet nála. Három gépből álló flottája saját termináljáról szokott indulni. A külföldi utakat a titkosszolgálat szervezi, a pilótákat egy hónappal korábban kikérdezik, az adminisztrációja szállásául szolgáló luxushotelt átvizsgálják. Kétszáz szobát foglalnak le, és külön liftet készítenek elő elnöki használatra. A szobájába senki sem léphet be, az ágyneműket és a tisztálkodási szereket kicserélik, a gyümölcskosárba csak a Kreml által átvizsgált és előkészített darabok kerülhetnek. A helyszínre szállítják az orosz szakácsokat, takarítókat, pincéreket is, akik több tonna orosz ételt készítenek el. Akkor is, ha a helyszínen egyébként csak egyetlen éjszakát tölt el.

A diplomaták órákat tárgyalnak a vendéglátási körülményekről: az elnököt nem lehet tejtermékkel kínálni, de nem kínálhatják étellel a vendéglátók – még a kormányfők sem –, és semmilyen külföldi ételt nem szolgálhatnak fel neki, amit a Kreml nem vizsgált át.

Putyin általában nagy hatással van a tárgyalópartnereire. „Nem beszél, nem érzi szükségét, hogy mosolyogjon. Nem akar sétálni. Nem akar inni… Minden pillanatban tíz ember van körülötte… Nem lehet három méternél közelebb kerülni hozzá, mert annyira őrzik a területet. Folyamatosan körbe van véve a fülébe sugdosó asszisztensekkel, operatőrökkel, testőrökkel.”

„A politikusok suttognak, ha a szobában van. (…) Senki sincs, aki elég közel lenne hozzá ahhoz, hogy vicceljen vele. Ha belép egy szobába, a hangerő lecsökken. Egyszer hangosan beszéltem – »hölgyeim és uraim, a másik szobába kell átmennünk az aláíráshoz« –, mire egy miniszter megfogta a kezem. »Fogja be«, sziszegte. »Itt van.«” A történetet természetesen szintén egy nevét nyíltan vállalni nem akaró forrás mesélte el.

Gondolkodni szinte nem is marad ideje, de erre nincs is nagyon szüksége: egyik eseményről a másikra megy, ám mivel a beszédei előre meg vannak írva, a tárgyalások csupán formalitások. A vele utazó miniszterek próbálják utánozni a gesztusait és a viselkedését, de van egy nagy különbség közöttük: az elnök igyekszik minél gyorsabban visszavonulni a neki fenntartott szobába, míg emberei gyakran éjszakába nyúlóan isznak és szórakoznak.

„Érzelemmentesnek tűnik, mintha semmi sem érintené meg igazából – emlékszik vissza az informátor –. Mintha alig lenne tudatában, hogy mi történik körülötte. Mintha kevés figyelmet fordítana ezekre az emberekre. Mintha ki lenne fáradva… A hozzá közel állóknak az a benyomása, hogy szinte örülne, ha lemondhatna. De tudja, hogy Oroszországon csak feudális értelemben tud uralkodni. És abban a pillanatban, ahogyan a szorítása gyengül… minden össze fog zuhanni és börtönbe fog menni… és Moszkva úgy fog égni, mint Kijev.”

Vannak udvaroncai, akik állítólag hallották őszintén beszélni. Egyikük emlékszik egy meleg nyári estére, ahol nyíltan beszélt országa sorsáról. Megkérdezte a jelenlévőket, hogy szerintük ki volt a legnagyobb orosz áruló, de a válaszuk már nem érdekelte. Szerinte azok, akik a hatalmat eldobták – II. Miklós és Mihail Gorbacsov. Ők elengedték a hatalmat, és megengedték, hogy a hisztérikusok és az őrültek ragadják azt magukhoz. Az elnök állítólag ezen az éjjelen megesküdött arra, hogy ő ezt soha nem fogja megtenni. (T. R.)

Olvasson tovább: