Kereső toggle

Az élet szép

Alice Herz-Sommer: „A zene mentette meg az életem”

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Több háborút megéltem, több alkalommal veszítettem el mindent – férjemet, édesanyámat és szeretett fiamat is beleértve –, az életet mégis gyönyörűnek látom. Annyi mindent kell még tanulnom és élveznem. Nincs időm pesszimizmusra és gyűlöletre… Akármi történjen, az élet csodálatos, rendkívül szép. És ahogy idősödünk, egyre jobban értékeljük. Időskorban elmélkedünk, emlékezünk, gondoskodunk és értékelünk. Egyre hálásabbak vagyunk mindenért. Mindenért!”– vallotta a február végén, száztíz éves korában elhunyt Alice Herz-Sommer, a legidősebb ismert holokauszt-túlélő és zongoraművész. Megtapasztalta a prágai gettó nyomorát, két évig volt a terezíni koncentrációs tábor foglya, a holokauszt elszakította szeretteitől, mégis élete végéig optimizmus lengte körül személyét. Saját elmondása szerint a megpróbáltatásokat a zene erejével és fegyelmezettségével tudta leküzdeni.

Alice 1903-ban az akkor az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozó német ajkú Prágában született egy ötgyerekes zsidó családban. A Herz család kultúrszalont vezetett, így otthonuk rendszeresen megtelt a kor jeles művészeivel, tudósaival. Franz Kafka is a család gyakori vendége és egyben barátja volt. Ötéves korában nővére, Irma kezdte zongorázni tanítani, majd hamarosan Liszt tanítványa, Conrad Ansorge német zongorista vette át oktatását. Václav Štěpánnál és a Prágai Német Konzervatóriumban tanult, ahol ő volt a legfiatalabb diák. Tinédzserkorára már órákat adott és turnézott, neve kezdett ismertté válni. Zene iránti fogékonysága és lelkesedése elkötelezettséggé, majd hivatássá vált számára.

Gettó, sárga csillag, deportálás

1931-ben, két hét ismeretség után házasságot kötött Leopold Sommer üzletemberrel, aki amatőr zenész is volt egyben. „Öt nyelven beszélt. Rendkívül tehetséges ember volt”– mesélte róla felesége. Egyetlen gyermekük, Raphael, hat év házasság után született. Csehszlovákia 1939-es náci megszállását követően legtöbb családtagja és barátja Románián keresztül Palesztinába vándorolt. Alice fiával és férjével Prágában maradt, hogy 72 éves beteg édesanyját ápolja. Tevékeny, kreativitással teli életük egy csapásra megváltozott: „Nehéz idők voltak ezek a zsidók számára. Minden tiltott volt. Az étel nagyon szegényes volt. Délutánonként fél óránk volt, hogy bevásároljunk. Mindenünktől meg kellett válnunk. Szegények voltunk, semmink sem volt. Számomra az volt a legnagyobb büntetés, hogy sárga csillagot kellett viselnünk. Amikor az utcán sétáltam, a nem zsidó barátaim nem is mertek rám nézni. Nem tudtam, hogy odamehettem volna-e hozzájuk beszélni. Nagyon-nagyon nehéz idők voltak, el kell, hogy mondjam.”

1942-ben édesanyját Terezínbe (németül Theresienstadt) deportálták, majd átszállították a treblinkai megsemmisítő táborba. Alice életének – saját elmondása szerint – ez volt a legnehezebb pillanata: „Elvitték. A mai napig nem tudom, mi lett vele, mikor halt meg. Semmit.”

Szétszakított életek

Egy évvel később férjével és fiával együtt őt is Terezínbe deportálták, ahol a nácik egy kirakattábort tartottak fenn, mely megállóhelynek számított több tízezer rab számára, mielőtt más haláltáborokba átszállították őket. Az éhező művészek itt folytathatták tevékenységüket. Ennek egyetlen oka volt: hogy a nyugati hatalmak elől el kívánták leplezni a tábor egyébként embertelen körülményeit. „Játszanunk kellett, mert a Vöröskereszt évente háromszor látogatást tett a táborban. A németek meg akarták mutatni képviselőiknek, hogy jól bánnak a zsidókkal Terezínben. Amikor tudtam, hogy koncertet adok, boldog voltam. A zene varázslat. A tanácsteremben 150 fős idős, reményvesztett, beteg, éhes közönség előtt zenéltünk. Ők a zenéért éltek. Olyan volt számukra, mint az étel. Ha nem hallgattak volna minket, már sokkal korábban meghaltak volna. Ahogy mi is.” Alice Sommer a terezíni koncentrációs táborban több mint 150 koncertet adott. Arra a kérdésre, hogy hogyan tudott zenélni ilyen körülmények között, így válaszolt: „Olyan erőtlenek voltunk, de a zene különleges hatással volt ránk. Olyan volt, mint egy kis pihenő.”

Férjét később Auschwitzba, onnan pedig a Dachauban működő munkatáborba szállították. „Az utolsó szava fe-lém az volt, hogy nehogy eszembe jusson saját akaratomból bármit is csinálni. Akkor nem értettem, mire gondol. Három nappal később újabb ezreket küldtek el, más elszállított férfiak családtagjait. Abban a reményben, hogy újra látják családjukat, a második transzporttal önkéntesen utaztak nők és gyermekek. Sosem találkoztak szeretteikkel. A férjem megmentette az életünket!” Leopold Sommer sajnos nem élte túl a munkatábort; hat héttel a dachaui tábor felszabadítása előtt tífusz végzett vele.

Becslések szerint a terezíni koncentrációs táborban közel 140 ezer zsidót tartottak fogva. Közülük 33 ezren ott vesztették életüket, 88 ezret Auschwitzba és más haláltáborokba szállítottak, és kevesebb mint 20 ezer zsidónak sikerült életben maradnia, mire a Vörös Hadsereg 1945 májusában felszabadította őket. Alice 8 éves kisfia, Raphael Sommer egyike volt annak a 130 gyermeknek, aki a tábor 15 ezer gyermeklakója közül túlélte a borzalmakat.

Amikor 2006-ban a Guardian újságírója megkérdezte Alice-t, hogy feltette-e már magának a kérdést, minek köszönheti, hogy sikerült túlélnie a megpróbáltatásokat, így válaszolt: „A temperamentumomnak köszönhetem, ami nem más, mint az optimizmusom és a fegyelmezettségem. Pontban délelőtt 10 órakor rendezett körülmények között a zongoránál ülök. Harminc éven át ugyanazt ettem: halat, csirkét és levest. Nem iszom se teát, se kávét, se alkoholt. Óriási fájdalmaim vannak járás közben, de húsz perc séta után már sokkal jobb.” Az újságíró azt is megkérdezte, hogy köze van-e szívósságának a túléléséhez. Alice Sommer így válaszolt: „Igen. Van egy ikertestvérem. Azonos szülőktől származunk, azonos nevelést kaptunk. Mariana végtelenül tehetséges volt, de borzasztóan pesszimista, amiben én teljesen az ellentettje voltam. Ezért vagyok életben még ilyen idősen, biztos vagyok benne. A jó dolgokra nézek. Ismerem a rosszat, de csak a jót őrzöm meg magamban.”

Új jövő

Theresienstadt 1945-ös szovjet felszabadítása után Alice fiával visszatért Prágába, majd négy évvel később Izraelbe vándoroltak, hogy csatlakozzanak a családhoz. Közel negyven évet élt Jeruzsálemben, ahol a Jeruzsálemi Zeneakadémia zenetanáraként dolgozott. „Azt kell, hogy mondjam, Izraelben nem telt el nap politikai feszültségek nélkül, de megtapasztaltam a demokráciát! Hitler és Sztálin után átérzi az ember, mit is jelent ez. Szabadon olvashatsz, beszélhetsz és bízhatsz az emberekben. Gyönyörű, inspiráló évek voltak ezek Izraelben.” Fia ösztökélésére 1986-ban Londonba költözött, ahol haláláig élt. Egyetlen fia, Raphael Sommer elismert csellista és karmester lett. 2001-ben, 64 éves korában, egy koncertturnén vesztette életét.

„A fiamnak sosem meséltem arról, mit tett Hitler a családunkkal. Nem akartam, hogy gyűlölködésben nőjön fel, mert tudtam, hogy a gyűlölet gyűlöletet szül. Sikerrel jártam; a fiam nagyon jó barátokra lelt Németországban, akik értékelték őt. Én sem gyűlöltem soha senkit.”

A száztíz éves Alice családjához közel, egyedül élt észak-londoni egyszobás lakásában. Közeli barátai, menye, Genevieve Sommer és unokája, Ariel Sommer naponta látogatták. Életereje és optimizmusa a végsőkig jellemezte. 97 éves volt, mikor abbahagyta a napi úszóedzéseket, élete végéig napi három órát zongorázott, és havonta kétszer duettet adott egy hegedűs barátjával. Személyisége kulcsa végtelen optimizmusa volt. 2006-ban így fogalmazott: „A jóra nézek. Amikor elengeded magad, a tested is ellazult állapotba kerül. Ha pesszimista vagy, a tested természetellenesen viselkedik. Rajtunk múlik, hogy a dolgok jó vagy rossz oldalát ragadjuk-e meg. Amikor kedves vagy másokhoz, ők is kedvesek hozzád. Ha adsz, kapsz.” Szilárd meggyőződéssel állította: „A zene mentette meg az életem, és az tartott életben eddig is. Zsidó vagyok, de a vallásom Beethoven.”

Életmű

A 2005-ben Németországban megjelent Édenkert a pokolban (Garden of Eden in Hell) című könyv az egyetlen hivatalos életrajzi mű, mely Alice Sommer közreműködésével és jóváhagyásával készült.

A volt cseh köztársasági elnök, Václav Havel előszavával és többek között Elie Wiesel ajánlásával, 2012-ben jelent meg Caroline Stoessinger Egy évszázadnyi bölcsesség: Alice Herz-Sommer, a világ legidősebb holokauszttúlélője életének tanulságai (Century of Wisdom: Lessons From the Life of Alice Herz-Sommer the World’s Oldest Living Holocaust Survivor) című könyve, mely kritikusai szerint egyszerre ragadja meg Alice Sommer morális erejét, humorérzékét, szerénységét, függetlenségét, embe-rek iránti kíváncsiságát és kiáradó szeretetét.

Életéről 109 éves korában filmet forgattak. A The Lady in Number 6 2013-ban elnyerte a legjobb rövid dokumentumfilmnek járó Oscar-díjat. A filmben Alice Sommer személyesen osztja meg a nézővel a hosszú és boldog élet titkát: zenéről, nevetésről, optimizmusról beszél.

Olvasson tovább: