Kereső toggle

Nők Hitler árnyékában

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az 1933-ban hatalomra kerülő Nemzetiszocialista Német Munkáspárt két nőideált népszerűsített: a német dirndl népviseletbe öltözött dolgos, sokgyermekes családanyát és a hazáját szolgáló egyenruhás nőt. Mindkét típus a nyugati társadalmakban egyre népszerűbb – amazoninak titulált – független, magabiztos, karriert építő hölggyel, valamint a filmsztárok által képviselt – Afrodité típusként emlegetett –, dekoratív nőiességet hangsúlyozó nővel vette fel a harcot. A nők szolgai engedelmességéről alkotott patriarchális nézetek a kezdetektől áthatották a náci politikát és propagandát.

A nemzetiszocialisták nemekről alkotott véleményét, így magát a nők életét is közvetlenül Adolf Hitler személyes nézetei formálták. Hitler számára egyszerű, gondoskodó, őt sokszor brutális apjától védelmező édesanyja testesítette meg az ideális anyát, és formálta meg az odaadó, a családért mindent feladó szülő képét. Hitler maga is a nyugodt, csendes nőket kedvelte. Úgy vélte, a magabiztos, önálló véleménnyel rendelkező és munkájában sikeres nő mellett a férfi nem tud regenerálódni. Nézeteit a Mein Kampfban és nyilvános beszédeiben is gyakran hangoztatta: „a nők a nemzet örök anyjai”; „a nők a férfiak örök társai”; „a nők sikere a gyermekszülésben és nevelésben áll”. Úgy vélte, a nő munkája kizárólag a szülésre és az otthon körüli feladatokra korlátozódhat. Évente egy alkalommal Hitler édesanyjának születésnapján, éremmel díjazták a termékenységet. A Harmadik Birodalom aranykereszttel tüntette ki azokat az anyákat, akik nyolc vagy több gyermeket szültek.

Hitler határozottan elutasított minden olyan nézetet, amely nőket és férfiakat egyenlő jogokkal ruházott fel. 1935-ben így nyilatkozott: „A marxizmus által követelt női egyenjogúság a valóságban nem eredményezhet egyenlő jogokat. Pont ellenkezőleg, jogfosztásba torkollik (tudniillik a felsőbbrendű férfiak jogait csorbítja), hiszen egy olyan társadalomba emeli be a nőket, melyben ők alsóbbrendűek.

A nőnek megvan a saját harctere. Minden egyes világra hozott gyermekkel a nemzetéért harcol.” Ez volt az ideológia központi gondolata.

A „három K”

A náci szépségideál északi típusú volt: fehér bőr, szőke haj, kék szem. Feladataikat a „három K”-ban foglalták össze: Kinder (gyermekek) az anyaság, Kirche (templom) az erkölcs és Küche (konyha) a házimunka jegyében. A nőket minden lehetséges fórumon arra ösztökélték, hogy biztosítsák a Harmadik Birodalom utódait. Az egészséges életmód és a várandósságra való felkészülés égisze alatt tiltották a karcsúsító diétákat és a dohányzást. Tizennégy éves korától minden lány varró-, hímző-, főző- és gyermekgondozási órákra járt, ahol nemcsak otthoni praktikákat adtak át a fiatal nemzedéknek, hanem igyekeztek a férfi nem felsőbbrendűségét is jól a fejükbe vésni.

Miközben Párizsban egyre inkább kibontakozni látszott egy, a csinos nőiességet hangsúlyozó divatirányzat, a német nők nem hordhattak magas sarkú cipőt, nem viselhettek sminket, nem szedhették a szemöldöküket, hajukat pedig kizárólag kontyban vagy összefonva hordhatták. Tiltott volt továbbá a hajfesték, a dauer és a nadrágviselet. A divat és a szépség módszeres korlátozásának egyik, nem elhanyagolható oka volt az is, hogy az első világháborút követően a szépség- és divatipart a zsidók uralták. Helena Rubinstein, Estée Lauder, Charles Revson személyében a kozmetikai ipar úttörői is egytől egyig zsidók voltak. A nácik tisztában voltak a szépség és a divatos megjelenés női önértékelésre gyakorolt hatásával. Felismerték, hogy a divat a nők társadalmi megítélésének egyfajta megnyilvánulása, hiszen máshogy öltöznek azok a nők, akiket szabad emberként tisztelnek, és máshogy azok, akik alárendelt helyzetbe kényszerülnek. Ebből kifolyólag a női egyenjogúság elleni küzdelmet jelentős mértékben a divat területére összpontosították.

Szabályozott fogamzás

A Lebensborn-program a német fajnemesítési törekvések egyik meglehetősen bizarr vadhajtása volt. A jól csengő Lebensborn szó (jelentése: ’élet születése’) egy emberségességet és érzelmeket figyelmen kívül hagyó náci születésprogramot takart. Az SS vezető tisztjének, Heinrich Himmlernek a fejéből pattant ki az ötlet, miszerint nemzetiszocialista mértékkel mért tiszta árja emberpéldányok „laboratóriumi” szaporításával létre lehetne hozni a Harmadik Birodalom tökéletes egyedeit. A fajnemesítés és a szaporulatnövekedés érdekében a náci diktatúra még afelett is szemet hunyt, ha egy nő házasságon kívül szült gyermeket. A propaganda a nemzeti kötelességtudatot meglovagolva rengeteg női áldozatot szedett magának: ezek a „kényszeranyák” több generációra visszanyúló tiszta árja származású SSférfiaktól estek teherbe.

Hitler a németek intim szférájában is diktálni kívánt. Fennhangon hirdette, hogy „A nemi életet mi határozzuk meg!” A népességnövekedés ösztönzésére tett kísérletek egyike volt az a törvénytervezet is, mely 1943-ban arról rendelkezett, hogy minden házas vagy hajadon német nőnek „faji szempontból tiszta apától” négy gyermeket kell szülnie. Ha pedig egy családban már volt négy utód, a férfit fel kellett szabadítani, hogy a házasságán kívül még több gyermeket nemzzen. Bár Heinrich Himmler nagy erőkkel szorgalmazta a törvényt, végül sosem szavazták meg azt, mert a vezetők felismerték, hogy egy ilyen jogszabály nemzeti anarchiába torkollhat.

A németek az első világháború utáni népességcsökkenés megállítása érdekében tiltották az abortuszt és a fogamzásgátlást. Sőt, még az ebben a témában megjelent tudományos publikációkat is büntették. Nem csupán azért, mert a propaganda az abortuszt „az emberi test és az állam ellen elkövetett bűntettnek” tartotta, hanem azért is, mert a fogamzásgátlásban elért eredmények úttörői elsősorban zsidó orvosok voltak. A Hitler hatalomra kerülését megelőző évben 44 000 német nő terhességét szakították meg, míg 1935 és 1940 között összesen 14 333 esettel számolnak. Az orvosok kizárólag abban az esetben kaptak felhatalmazást a beavatkozásra, ha a páciens zsidó volt, vagy egy árja anya egy zsidó apa gyermekét hordta a szíve alatt. Ilyen esetekben viszont szinte kötelező érvénynyel végre kellett hajtani a terhességmegszakítást.

Hitler szorgalmazta a korai házasságot és anyagi támogatást nyújtott azoknak, akik családot alapítottak. Első törvényei között szerepelt az a családalapítást ösztönző jogszabály, mely arról rendelkezett, hogy a friss házasok 1000 német márkát kapnak, és abban az esetben nem szükséges azt visszafizetni, ha a családban négy gyermek születik (egy gyermek születése az összeg 25 százalékának vissza nem térítésével volt egyenértékű). Az akkoriban 9 hónap átlagkeresetének megfelelő összeggel közel 800 ezer pár élt. A népességnövekedési kísérletek kényszerességét jól mutatta az érem másik oldala: megadóztatták az egyedülállókat.

Ellenséges értelmiség

Az értelmiségi nőket Hitler hatalomra kerülését követően villámgyorsan, pár hónap alatt eltávolították állásaikból. Az antifeminista politikának ellenálló entellektüel réteg tudósokból, ügyvédekből, bírókból, orvosokból, tanárokból állt, akik a baloldali ellenzékhez csatlakoztak. Ha törvénykézre kerültek, drákói szigorral sújtottak le rájuk; a zsidókhoz, feketékhez és cigányokhoz hasonlóan koncentrációs tábor várt minden olyan nőre, aki nem vetette alá magát a hitleri nézeteknek. Hitlert 1933. január 30-án iktatták be kancellári hivatalába, és már hat és fél évvel a második világháború előtt, 1933 októberében, Moringenben megnyílt az első női koncentrációs tábor.

Amikor 1937-ben a németek megkezdték a háborúra való felkészülést, a női munkaerőre is szükség lett. Ez gyökeresen átformálta a nők és a munka kapcsolatáról alkotott véleményeket: új törvény született, melynek értelmében minden nő köteles volt „szolgálati évet” teljesíteni, és hazaszeretetéről tanúságot téve, teljes munkaidőben, egy környékbeli gyárban munkát vállalni. Sok nőt poszterekkel győztek meg arról, hogy vállaljanak önkéntességet az SS-ben. Kiképzésüket követően legtöbbjük koncentrációs táborok őreként tevékenykedett.

Női patriotizmus

A nácik faji tisztaságra való törekvésének szerves része volt az az elmélet, mely szerint zsidókat, cigányokat, feketéket, fogyatékkal élőket, homoszexuálisokat – azaz mindenkit, aki nem tartozott a magasabb rendű árja nemzetséghez – megsemmisítendőnek tituláltak. A náci éra kétség kívül a nővérek, ápolónők életében is óriási változást eredményezett. A sebesült katonák ápolása mellett jelentős szerepet kaptak az eutanáziaprogramokban, melyek keretében 70 ezer mozgássérült és mentálisan beteg német állampolgár életét oltották ki. A Münchentől nem messze fekvő Haar Gyermekgyógyászati Intézetben több mint 300 beteg gyermeket éheztettek tudatosan halálra, vagy mérgeztek meg az ételükbe kevert gyógyszerekkel. Ezeknek a nőknek tudniuk kellett miben segédkeznek, hiszen a fizetésüket kiegészítő úgynevezett „piszkos pénzben” – németül Schmutzgeldben – részesültek.

Azok az ápolónők, akik a koncentrációs táborokban dolgoztak, embereken végzett orvosi kísérletekhez asszisztáltak: méreganyagokat, veszélyes organizmusokat injekcióztak zsidókba sebészeti beavatkozások és antibiotikumok tesztelése végett, vagy lassú hőmérsékletcsökkentéssel fagyasztottak halálra foglyokat azért, hogy vizsgálják az emberi szervezet hőmérséklettűrő-képességét. A nővéreket soha nem kényszerítették ezekre a kegyetlen, szervezett gyilkosságokra. Áthelyezést kérhettek, teherbe eshettek, vagy egyszerűen csak elutasíthatták a szolgálatot. Az emberkísérletekben való részvételt fiatalabb nők számára nem is engedték, mert attól tartottak, hogy szorongást váltana ki náluk, melynek következtében a nyilvánosság előtt felfednék a valóságot.

Fehér Rózsa

Amikor kirobbant a második világháború, a német nőket is fűtötte a patriotizmus, azonban akadtak köztük olyan hősök, akiket a hatalom és az elferdült ideológiák sosem tudtak betörni. Sophie Magdalena Scholl egyike volt azoknak a német diákoknak, akik részt vettek a Fehér Rózsa névre keresztelt békés ellenállás szervezésében. A csoport német egyetemeken készített és terjesztett náciellenes röplapokat. Közülük hat meg is jelent, de Sophie-t és bátyját Hans Schollt 1943 februárjában a Gestapo hazaárulás vádjával letartóztatta. Sophie a Müncheni Egyetem emeletéről szórta szét a háborúellenes röpcédulákat, amikor a gondnok, aki a náci párt tagja volt, meglátta. A lány mindössze huszonkét éves volt, amikor testvérével együtt guillotine által kivégezték. Halála előtt Hans Scholl így kiáltott fel: „Éljen a szabadság!”

Sophie Schollt az 1970-es évek óta nemzeti hősként tisztelik. 2005-ben német rendezésben Sophie Scholl történetét – Aki szembeszállt Hitlerrel címmel, filmben örökítették meg.

Olvasson tovább: