Kereső toggle

A függetlenség napja

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

1776. július 4-én a kontinentális kongresszus megszavazta a Függetlenségi nyilatkozatot, amelynek értelmében tizenhárom amerikai gyarmat kiáltotta ki elszakadását Nagy-Britanniától. A dokumentumot, amelyre a szabadságjogokért küzdők azóta is mintaként tekintenek, 56 államférfi látta el kézjegyével. Közülük mutatunk most be néhányat, a teljesség igénye nélkül.

A kontinentális kongresszus 1776. július 2-án hagyta jóvá a Függetlenségi nyilatkozat szövegét, a küldöttek pedig két nappal később megszavazták azt. Az írást nyilvánosan először július 8-án olvasták fel Philadelphiában, majd 19-én elrendelték annak pergamenen való rögzítését, amelyet a küldöttek végül augusztus 2-án elláttak kézjegyeikkel.

E nem mindennapi időszakban nem hétköznapi államférfiak formálták Amerika jövőjét. Nem voltak tökéletes emberek, ám olyan alapelveket fogalmaztak meg, amelyek a mai napig mintaként szolgálnak számos nemzet politikusai számára. Az aláírók között olyan neveket találunk, akik később a legmagasabb szintig jutottak. Közéjük tartozott John Adams, aki később George Washington után az Egyesült Államok második elnöke volt. De a történelem színpadára olyan jeles személyiségek is felléptek ekkoriban, mint a polihisztor Benjamin Franklin vagy Thomas Jefferson, aki az Egyesült Államok harmadik elnöke lett, és kétszer is megválasztották.

Függetlenséget most és mindörökké

„Mindent, amim van, mindent, ami vagyok és mindent, amiben ez életben csak reménykedni tudok, kész vagyok feltenni erre a dologra. Akár élek, akár meghalok, a nyilatkozat mellett teszem le voksomat. Függetlenséget most és mindörökké!" - hangoztatta a tizenhárom gyarmat küldöttei előtt John Adams, aki a dokumentum szövegezésében maga is részt vett Jefferson oldalán.

Adams 1735-ben született Massachusetts államban. Ősei Angliából erős puritán hagyományokat hoztak magukkal. Adams gyerekkori jó barátja volt az a John Hancock, aki később a kontinentális kongresszus elnöke lett, és akinek szignója szintén ott díszelgett a nyilatkozaton, méghozzá jóval nagyobb betűkkel, mint a többieké. Amint ő maga is élcelődött, aláírása „kellőképpen nagy volt ahhoz, hogy György király az okuláréja nélkül is el tudja olvasni". Hancock édesapja volt egyébként a prédikátor abban a gyülekezetben, amelyet Adamsék is látogattak.

Az Adams család mindennapjaiban a Biblia állítólag kulcsszerepet játszott, és John kezdettől fogva teológiai pályára készült, azonban „a dogmatizmus és a bigottság", valamint a „rideg Kálvin tanítványainak rideg rituáléi" nyomán rövid időn belül kételyek támadtak benne, és inkább az ügyvédi pályát választotta. 1758-ban kezdte meg praxisát, amely során egyre több sikert könyvelhetett el magának. Hamarosan a politika is érdekelni kezdte, és támogatta a britektől való elszakadás gondolatát. Ennek ellenére híressé vált az az ügy, melyben Adams a bostoni mészárlásban részt vevő brit Preston kapitányt és társait megvédte, mivel szerinte azok önvédelemből lőttek az őket provokáló tömegre. Igazság és rend iránti elkötelezettsége mély benyomást gyakorolt a gazdag kereskedőkre, így Adams praxisa lett a legnépszerűbb Boston városában.

1774-ben beválasztották a kontinentális kongresszus massachusettsi küldöttei közé. Fenti szenvedélyes szavai pedig már 1776. július 2-án, egy nappal a nyilatkozat szövegének elfogadása előtt hangzottak el. 1777-től a kongresszus Franciaországba delegálta, ahol Benjamin Franklinnal kellett együtt dolgoznia. Adamsre jó benyomást gyakorolt a franciák eleganciája és életszeretete, ám mély megvetéssel tekintett az ott tapasztalt erkölcstelenségekre. Saját önéletrajzi írása alapján úgy tűnik, leginkább a francia nők öltözködésén, házasságtörésein és szexuális gátlástalanságán ütközött meg. Úgy vélekedett ugyanis, hogy a társadalom morális állapotát a nőknek kell meghatározniuk. „Mindabból, amit eddig olvastam a kormányzás, az emberi élet és viselkedés történetéről, arra a következtetésre jutottam, hogy a nők viselkedése a legpontosabb barométer egy adott nemzet erkölcsiségének és erényességének a megállapításához. Amit azóta különböző nemzetekben megfigyeltem, megerősítette ezt az álláspontomat."

A franciák jobb megértése érdekében, illetve diplomáciai okokból időnként római katolikus istentiszteletekre is ellátogatott, ám a tősgyökeres protestáns megdöbbenéssel ecsetelte az ott látottakat feleségének, Abigailnek: „Van itt minden, mi megragadja a szemet, a fület és a képzeletet. Minden, ami elvarázsolja és megigézi az együgyűt és a tudatlant. Kíváncsi vagyok, Luther hogyan tudta megtörni ezt az igézetet."

Feleségétől hivatali útjai gyakran hosszú időre elválasztották, cserében a köztük folyó levelezés valóságos kincsesbánya a történetírók számára. 1789-től George Washington alelnökeként, 1796-tól pedig ő maga is elnökként tevékenykedett tovább. Fia, John Quincy Adams lett az USA hatodik elnöke.

Az újra kiadott könyv

Benjamin Franklint (1706-1790), akit korának Newtonaként is emlegettek, szintén az amerikai alapító atyák közé sorolják a történészek. Sokoldalúsága és aktivitása miatt nem lehet beskatulyázni: ismeretes íróként, tudósként, államférfiként, nyomdászként és diplomataként is. Egy időben Pennsylvania kormányzója volt, ő alapította a Pennsylvania Egyetemet. Nevéhez fűződik a villámhárító, a bifokális lencse vagy a Franklin-kályha feltalálása is. Még bestsellert is írt: a Szegény Richard almanachja olyan szellemes mondásokat tartalmazott, mint például „Isten gyógyít, de az orvos teszi el a pénzt", vagy „Isten segít azokon, akik magukon is segítenek". Franklin aláírása szintén ott szerepel a Függetlenségi nyilatkozaton.

Szellemessége nemcsak hazájában, hanem messze földön híres volt. Egy feljegyzés szerint, amikor Franciaországban szolgált nagykövetként, részt vett Versailles-ban egy előkelő vacsorán. Amikor a pohárköszöntőkre került a sor, Nagy-Britannia képviselője saját királyát, III. Györgyöt a Naphoz hasonlította. Erre a francia miniszter XVI. Lajost a Holdhoz hasonlította. Ezután Franklin így szólt: „George Washingtonra, az amerikai haderők parancsnokára, aki mint régen Józsué, megállította a Napot és a Holdat, és azok engedelmeskedtek neki."

Gondolkodásmódjára nagy hatást gyakorolt az 1740-es évek ébredési hullámának két prominens figurája: Jonathan Edwards és George Whitefield, akivel levelezést is folytatott. Bár Franklin sokat értekezett az erényes tulajdonságokról, mégis felreppentek pletykák, miszerint ő maga nem vetette meg a női társaságot. Hosszú élete során nézeteit gyakran váltogatta: puritán családba született, tinédzserkorában mégis „lázadó" lett, és a deizmus felé fordult, amely szerint Isten ugyan létezik, de nem avatkozik be az emberek ügyeibe.

Élete vége felé, 1787-ben, az alkotmányozó konvent előtt elmondott beszéde mégis a deizmustól való elfordulására utal: „Minél tovább élek, uraim, annál több bizonyítékot látok arra az igazságra, hogy Isten igenis beavatkozik az emberek ügyeibe. És ha egy veréb sem eshet le az ő tudta nélkül, vajon egy birodalom felemelkedhet-e nélküle?"

Nyomdász múltja tört elő abban a saját maga számára írt sírversben, amelyből szellemessége megint csak kikacsint: „Itt nyugszik B. Franklin nyomdász teste, mint egy régi könyv (melynek csak a borítója maradt, szöveg és aranyozás nélkül), a férgek eledele. De a munka nem vész el, mert hite szerint még egyszer megjelenik majd, egy új és elegáns, javított és korrektúrázott kiadásban."

A szabadság forrása

Thomas Jefferson (1743-1826) neve nem csak a Függetlenségi nyilatkozattal és az Alkotmánnyal forrt egybe: oroszlánrészt vállalt a vallásszabadságra vonatkozó alkotmányos szabályok kidolgozásában is. Jóllehet ő és a többi alapító atya is feltűnően sokszor idéztek a Bibliából (egy felmérés szerint ezt a forrást citálták legtöbbször), ez azonban még nem jelenti azt, hogy mindannyian keresztények lettek volna. Jeffersonról például a hátramaradt források alapján kimutatható, hogy valószínűleg nagyobb hatást gyakorolt rá a francia forradalom, a józan ész és az értelem felmagasztalása, mint a Biblia. Ezeknek hatására tagadta a Szentháromság tanát, az unitárius felekezethez tartozott.

A Bibliát nem fogadta el Isten inspirált beszédeként. Ennek ellenére mégis hitte, hogy az emberi élet, a szabadság és az ember jogainak forrása Isten, ami világosan tükröződik az általa fogalmazott Függetlenségi nyilatkozatból is. Ugyanakkor rendkívül fontosnak tartotta a vallásszabadság kérdését, sőt hitte, hogy a többi szabadságjog is csak akkor biztosítható, ha ezt a szabadságot az állam világosan garantálja. 1776-ban javasolta a vallásszabadság Virginia állambeli bevezetését, ám a törvényjavaslatot csak később, 1786-ban fogadták el. A törvény kifejtette: Isten minden ember értelmét szabadnak teremtette, ha tehát kívülről próbálják azt a vallásos meggyőződés terén befolyásolni, akkor az képmutatáshoz és elhajláshoz vezet.

Jefferson a passzusban arra is rámutatott, hogy a polgári jogok nem függnek nagyobb mértékben a polgárok vallásos meggyőződésétől, mint a fizika vagy a matematika kérdéseiről alkotott véleményüktől. Ezenkívül hitte, hogy az igazság külső segítség nélkül is megáll önmagában. Mindezen érvek alapján Virginia állam 1786-ban törvénybe foglalta, hogy egyetlen polgárt sem kényszeríthetnek semmilyen istentisztelet vagy vallási hely kötelező látogatására, illetve anyagi támogatására; továbbá senkit nem érhet kár sem testében, sem vagyonában vallási meggyőződése és hite miatt. Jefferson javaslatának törvényerőre emelése már a fiatal James Madison (1751-1836) ügyes taktikázásának volt köszönhető, akit az amerikai alkotmány szerzőjeként tartanak számon.

A derék puritán

Roger Sherman (1721-1793) volt az alapító atyák között az egyetlen, akinek az Egyesült Államok négy legfontosabb dokumentumán - közöttük a Függetlenségi nyilatkozaton és az Alkotmányon is - ott szerepel az aláírása. Sherman az olvasást többnyire a Bibliából tanulta, fiatal éveiben nagy hatással volt rá az úgynevezett első nagy ébredés, s bár először ő is azok közé tartozott, akik azt „rajongásnak" tartották, később fokozatosan meggyőződött ennek ellenkezőjéről. Ebben nem kis része volt az ifjabb Jonathan Edwardsnak, a híres teológus fiának, aki a Sherman által látogatott gyülekezet pásztora lett. Sherman egyik lánya pedig ahhoz a Jeremiah Day nevű lelkészhez ment férjhez, aki Edwards unokáját követően 1817 és 1846 között a Yale Egyetem igazgatója lett.

Sherman az alkotmányozó nemzetgyűlésen támogatta Benjamin Franklin javaslatát, miszerint a kongresszusi összejöveteleket nyissák meg imával, valamint a képviseleti rendszerre vonatkozóan ő tette azt a korszakalkotó javaslatot, hogy a szenátusban az egyes államok egyenlően, a képviselőházban azonban népességük arányában képviseltessék magukat. Részt vett a Függetlenségi nyilatkozat megfogalmazásában, s egy alkalommal sikeresen járt közben George Washingtonnál egy nemzeti hálaadó ünnep kihirdetésére vonatkozóan. Sherman úgy vélte, a bibliai törvények a társadalmi törvényekre is alkalmazhatók: míg a Háborús Bizottság (War Committee) ötszáz korbácsütéssel akarta súlytani az engedetlen katonákat, Sherman az 5 Mózes 25:3-ra hivatkozva sikeresen megvétózta ezt a javaslatot. Kortársai elismeréssel jegyezték fel róla, hogy nyugodt és kiegyensúlyozott volt, „egy rendkívüli ember, igazi romlatlan hazafi".

 

Olvasson tovább: