Kereső toggle

A Vajda

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

1842. március 11-én Mezőszentgyörgyön született Eötvös Károly ügyvéd, politikus, író és publicista, aki korának egyik meghatározó s talán legismertebb közéleti személyisége volt.

Egy ősi magyar nemesi család leszármazottjaként született, de nem áll rokonságban az Eötvös bárókkal, Józseffel és Loránddal. Ő maga felmenői közül Eötvös Jánosra a legbüszkébb, akit 1408-ban neveztek ki Buda első magyar bírájának. Ezt azonban a többségében német ajkú lakosság nem fogadta el, és a beiktatását követő harmadik napon házát megrohanták, őt magát pedig agyonütötték, testét a Dunába dobták. Talán ebből ered az Eötvös több művében is megjelenő németellenesség, amit elsősorban a kor magyar arisztokráciájára jellemző, a német nyelvet a magyarral szemben előnyben részesítő közgondolkodás ostorozásával jelenített meg.

Saját leírása szerint ősei ott voltak a magyar történelem minden harcában, köztük a reformációban is, melynek során a család a kálvinista hitre tért. Ez okozta a birtokaik elvesztését is, hiszen I. Lipót idején, az 1680-as években csak úgy tarthatták volna meg földjeiket, ha visszatérnek a katolikus egyházba, de ők inkább a hit megtartásával járó szegénységet választották.

A birtokait vesztett ág fiai papi és tanári pályákon folytatták tovább, s ennek során a család több tagja is részben házasság, részben öröklés útján újra birtokossá válhatott. Eötvös Károly felmenőinek politikai gondolkodását mindig egyfajta haladó szellemiség jellemezte, így például édesapja, Eötvös Lajos gazdálkodó kisnemesként küldött volt Veszprém, Tolna és Zala vármegye gyűlésein, és aktív szerepet vállalt a '48-as szabadságharc küzdelmeiben is.

Ezek után nem meglepő, hogy az ifjú Eötvös Károly a jogi pályát választotta, s elszántságát az is jól tükrözi, hogy 1864-ben a Kecskeméti Jogakadémián áprilistól július végéig hat félévnyi anyagból vizsgázott sikeresen. Az államvizsgát 1865 májusában, 23 évesen Pesten tette le, két év múlva pedig már Veszprém vármegye tiszti ügyésze lett. A tisztségével járó közszereplések szinte egyenes utat jelentettek a politikusi pálya felé. 1872-ben elsöprő fölénnyel választották a veszprémi választókerület országgyűlési képviselőjévé, ahol az akkor többséget alkotó Deák-párthoz csatlakozott. A nagy per című könyvében így ír erről a korszakról:

„E párt vezére az agguló Deák Ferencz volt, akinél tisztább elmét s nemesebb egyéniséget a világ egyetlen nemzetének történelme sem ismer. Ez különös figyelmére és barátságára méltatott, s azért pártja főlapjának politikai vezetője s vezércikkírója lettem 1873-tól kezdve három éven át."

Deák Ferenc barátsága kihatott egész politikai pályafutására, de amikor 1875-ben a párt egyesült a Tisza Kálmán vezette „balközéppel", akkor egy időre nem vállalt képviselői megbízást. A birtokára gazdálkodni visszavonult Eötvöst Széll Kálmán pénzügyminiszter hívta vissza egy fontos poszt betöltésére, de amikor tudomására jutott a kormánynak az Ausztriával kötött közgazdasági, vám- és kereskedelmi szerződése, akkor lemondott hivataláról.

1878-ban alapította meg saját ügyvédi irodáját, ami hamar a legrangosabbak egyike lett az országban. Ehhez az évhez köthető újságírói pályájának újabb fontos állomása is, hiszen pártja lapjának, az Egyetértésnek lett előbb vezető publicistája, majd szerkesztője, de több újság, köztük a Pesti Hírlap is közölte írásait.

Népszerűsége csúcsán, 1881-ben egyszerre húsz kerület is képviselőnek jelölte. Így például Nagykőrösön és Dunavecsén is megválasztották, de Eötvös a nagykőrösi mandátumot fogadta el. Legfontosabb felszólalásait az Országgyűlésben az önálló magyar hadsereg mellett és Kossuth Lajos állampolgársága ügyében mondta el.

Legnagyobb közéleti szerepvállalása a tiszaeszlári vérvádper védelmének vezetése volt. Eötvös 1882 májusában figyelt fel az egyre nagyobb érdeklődést kiváltó tiszaeszlári vérvádügyre, melyben a helyi zsidó közösséget vádolták egy fiatal cselédlány, Solymosi Eszter meggyilkolásával. A vád alapját az a középkori babona adta, hogy a húsvéti pászka elkészítéséhez egy keresztény szűz vérére is szükség van, s a vádhatóság szerint ez vezetett a lány április eleji eltűnéséhez. A nagy nemzetközi és sajtóvisszhangot kiváltó ügyet az Istóczy Győző által alapított Nemzsidók Szövetsége próbálta meg felhasználni politikai céljaira, és minden hivatalos fórumon követelték a zsidókkal való teljes leszámolást. Az ország dunántúli és északi megyéiben pedig zavargásokat, zsidók elleni pogromokat szítottak. Eötvös Károlyt a Zsidó Központi Iroda ügyvédje, Simon József 1882 júniusában kereste meg először azzal a kéréssel, hogy beszéljen az ügy koronatanújával, Sarf Móriccal. Eötvös a tanúval folytatott beszélgetés során döbbent rá: a gyermeket annyira megfélemlítették, hogy engedély nélkül még a nevét sem meri kimondani. A sikertelen beszélgetés után felkérték a védelem vezetésére, amit hosszas vívódás után vállalt el. Az ügytől párttársai is óva intették, azzal a megfontolással, hogy politikailag sokat hozna, ha kihasználnák a tömeg zsidóság elleni hangulatát. Eötvös ezt az érvet a következő megfontolással utasította el:

„1848-ban két nagy dolgot végzett Magyarország. Az egyik az volt, hogy eltörölte a középkori hűbériség még fennálló intézményeit, s megalapította a törvény előtti egyenlőséget s az egyházak és felekezetek egyenjogúságát. S íme most az alakuló új párt 34 év múlva a zsidó felekezetet a jogtalanság állapotába akarná visszaszorítani! Ez beszennyezése lenne az 1848-iki lobogónak, s meghamisítása a függetlenségi pártnak. Szomorú visszaesés régi betegségbe."

Eötvös a védelemhez igyekezett bölcsen, más pártok képviselőiből kiválasztani társnak tehetséges ügyvédeket, így került csapatába Funták Sándor, Friedmann Bernát és Székely Miksa. Az eljárás során pedig olyan újdonságokat alkalmazott, mint a szakértők bevonása, nyomozók felfogadása és a sajtó folyamatos tájékoztatása. A majdnem egy éven át tartó előkészítés után a per 1883. június 20-tól augusztus 3-ig tartott. Ennek során hangzott el híres védőbeszéde, ami július 30-án reggel háromnegyed kilenctől délután négy óráig tartott. A felmentő ítéletet augusztus 3-án mondta ki a bíróság.

A hatalmas siker és sajtóismertség ellenére politikai pályafutása megingott, és az 1884-es választásokon az ellene folytatott hecckampányok miatt nem sikerült mandátumot szereznie. Ezzel egy időben azonban ügyvédi irodája alig győzte a megrendeléseket, így komoly vagyonra tett szert.

Eötvös Károly korának ismert társasági személyisége is volt, aki szinte minden estéjét az Oktogonnál lévő Abbázia kávéházban töltötte, ahol saját asztala volt, melyhez távollétében senkit nem engedtek leülni. Hívei, de még ellenségei is a „Vajdaként" emlegették, s aki csak tehette, szívesen töltött el vele egy-egy estét, hallgatva humoros anekdotáit vagy éppen politikai elemzéseit. Ismert volt arról is, hogy szívesen adott jogi tanácsokat a rászorulóknak, ezzel is támogatva őket.

Írói pályafutásának csúcsa életének utolsó 15 éve volt. Bár több újság is folyamatosan közölte elemzéseit, publicisztikáit, kisebb írásait és verseit, ezen a területen a fordulatot mégis a Révai Kiadó jelentette, ahol 1900-ban úgy döntöttek, hogy önálló kötetekben adják ki Eötvös Károly írásait, regényeit. Íróként legjelentősebb alkotása az 1904-ben megjelent A nagy per, mely ezer éve folyik s még sincs vége című könyv, melyben a tiszaeszlári vérvádpert dolgozza fel félig regényes, félig dokumentarista stílusban.

Jelentős alkotásai még az Utazás a Balaton körül és A Balatoni utazás vége című kötetek, melyekben a Balaton népszerűsítésére írt le a tóhoz kapcsolódó anekdotákat, érdekes történeteket az ő sajátos, mesélős, hosszú körmondatos, mégis nagyon élvezetes stílusában. Fontos kortörténeti írása a Nazarénusok, melyben a nazarénus gyülekezetek magyarországi létrejöttének történetét meséli el pártatlanul, a külső megfigyelő szemével.

Eötvös Károly mellszobrát a budapesti izraelita hitközség készíttette el, és évtizedekig a Dohány utcai Zsidó Múzeum őrizte, majd 1957-ben Eötvös Károly kedvenc balatoni településén, Balatonfüreden állították fel. Nevét a veszprémi könyvtár és az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet őrzi.

Humorról és védelemről

„Vagy boldogtalan, vagy rossz ember az, aki jóízűen nevetni nem tud. Az ilyen embert jól megfigyeljétek. Ha boldogtalan: legyetek részvéttel; ha rossz: fussatok tőle. De ország dolgát, nemzedékek jövendőjét, fiatalok szerencséjét rá ne bízzátok." (Utazás a Balaton körül)

„Az orvos sem tagadhatja meg a halálos beteg orvoslását, s az ügyvéd se a szerencsétlenek védelmét. Kétszáz év előtt a mi egyházainkat, a magyar protestánsokat is gyilkos eréllyel üldözte a felekezeti dühöngés ürügye alatt a habsburgi erőszak, rokonainkat hóhér kezébe, egyházaink lelki tanítóit gályarabságba hurcolták: vajon a közélet szereplő férfia megengedhette volna-e magának akkor, hogy az üldözöttek keserű jajgatása elől füleit bezárja s a védelem enyhítő segítségét megtagadja?" (A nagy per)

„A közjót csak a bölcsek, a nagyok és a jó lelkek tartják sikernek. A politikus azt tartja sikernek, ami neki jó." (Utazás a Balaton körül)

Olvasson tovább: