Kereső toggle

A tudós, a nő, a patrióta: Marie Curie

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Száz évvel ezelőtt Madame Curie számára a kérdés, hogy elsősorban nő legyen, vagy karriert fusson be, nem volt megválaszolhatatlan, pedig nem is volt még mosógép meg mikró. Ráadásul egész életében ádáz küzdelmet kellett folytatnia a férfisovinizmus, az irigység és az idegengyűlölet ellen.

Maria Skłodowska 1867-ben látta meg a napvilágot egy tanár házaspár ötödik gyermekeként Varsóban. Ekkoriban Varsó az orosz cár fennhatósága alá tartozott, akinek nem kevesebb volt a célja, mint kiirtani a lengyel kultúrát és nyelvet. A kis Mánya úgy nőtt fel, hogy tudta, egyetlen kimondott lengyel szó bajt okozhat nemcsak neki, de a családjának is. Állandó kontroll alatt nőttek fel a gyerekek, de a szülők ilyen körülmények között is mindent megtettek, hogy patriótát neveljenek belőlük.
Maria születése után az édesanya feladta iskolaigazgatói állását, így a család a lányinternátusból átköltözött a fiúinternátusba, ahol viszont Vladiszlav, az édesapa volt az intézményvezető. Egészen addig, míg lengyel érzelmei miatt az orosz felügyelő ki nem rúgatta. Ezután az apa alacsonyabb keresete miatt a gyerekek: Zofia, Józef, Bronisława (Bronya), Helena és Maria bentlakásos intézetbe kényszerültek. Zofia itt kapta el a tífuszt, amiben meg is halt. Három év múlva követte az édesanya, aki tuberkulózisban hunyt el. Testvérének és anyjának korai halála miatt Maria állítólag elfordult a római katolikus vallástól, és agnosztikus szabadgondolkodónak vallotta magát. Ehhez a változáshoz ateista apja nézetei is hozzájárulhattak. Tizenöt éves korában érettségizett a varsói lánygimnáziumban, kiváló eredménnyel. Az egyetemre nem vették fel, egyrészt mert nő volt, másrészt mert lengyel. Az érettségi utáni évet Maria vidéken töltötte apja rokonainál.
Maria és Bronya megegyezett abban, hogy Maria anyagilag támogatni fogja nővérét Párizsban végzett orvosi tanulmányai befejezésében, majd viszonzásul Bronisława fogja őt segíteni. Eleinte Maria magántanítóként dolgozott, később nevelőnői állást vállalt apja rokonainál, egy földbirtokos családnál. Itt beleszeretett a fiatal Kazimierz Żorawskiba. A szerelem kölcsönös volt, de mivel a szülőknek nem tetszett a házasságkötés egy nincstelen rokonnal, az ötletet visszautasították, Kazimierz pedig nem volt elég erős ahhoz, hogy ellenálljon szülei akaratának. Ezután Maria még egy darabig nevelőnőként dolgozott, majd visszatért apjához Varsóba. Házitanítóskodott, és megkezdte tudományos tréningjét arra készülve, hogy egyszer kijut a nővére után Párizsba.
Ahogy apja anyagilag rendbejött, Maria meg is kezdte tanulmányait a Sorbonne-on, ahol matematikát, fizikát és kémiát tanult. 1894-ben megszerezte matematikai diplomáját. Ugyanebben az évben ismerkedett meg Pierre Curie-vel, aki ekkoriban a Sorbonne fizika-kémia tanszékén volt oktató. Tulajdonképpen a mágnesesség iránti közös érdeklődésük hozta őket össze.
1894 nyarán Maria Varsóba látogatott. Abbéli reményét, hogy majd hazájában folytathatja karrierjét, még mindig nem tudta feladni, egészen addig, míg a krakkói egyetem női mivolta miatt megtagadta alkalmazását. Ekkor visszatért Párizsba. Távolléte egymás iránti vonzódásukat Pierre-rel csak erősebbé tette; 1895 júliusában összeházasodtak. Ettől kezdve a két fizikus alig hagyta el a közösen használt laboratóriumot. 1897-ben megszületett Irène lányuk, majd 1904-ben Ève. Marie nagy hangsúlyt tett arra, hogy a lányok megtanuljanak lengyelül, többször ellátogattak Lengyelországba is, és lengyel nevelőnőket fogadott.
1896-ban Henri Becquerel felfedezte a radioaktivitást. Ekkor Madame Curie úgy határozott, hogy egy érdekes technikai eszköz segítségével vizsgálja meg az uránsugárzást. Az elektrométer használata közben rájött, hogy az urán aktivitása a jelenlévő urán mennyiségétől függ. Kimutatta, hogy a sugárzás nem a molekulák egymásra hatásának eredménye, hanem magukból az atomokból ered. Két uránásványt vizsgált: az uránszurokércet és a kalkolitot. Elektrométere kimutatta, hogy az uránszurokérc négyszeresen aktívabb magánál az uránnál, míg a kalkolit kétszeresen. Így arra a következtetésre jutott, hogy amennyiben korábbi feltevése (mely szerint az urán aktivitása a mennyiségtől függ) helyes volt, akkor a két ásvány valamiféle más, sokkal aktívabb anyagot is kell, hogy tartalmazzon, nemcsak magát az uránt. Pierre Curie biztos volt abban, hogy amit felesége felfedezett, a tudomány szempontjából megállja a helyét. Ideiglenesen abbahagyta a saját munkáját, és csatlakozott felesége kutatásához. 1898-ban Pierre és Marie együtt adtak ki egy tanulmányt egy általuk újonnan felfedezett elemről, amit Marie hazája tiszteletére polóniumnak nevezett el. Fél év múlva egy másik elem, a rádium felfedezését is publikálták, amely nevét erős radioaktivitásáról kapta.
1903-ban Marie Franciaországban első nőként megkapta doktori címét. (Jellemző módon a doktorrá avatásra fekete ruhát varratott – ahogy az esküvőjére sötétkéket –, hogy a laborban is tudja hordani, anélkül hogy félni kéne attól, hogy foltos lesz.) Ugyanebben az évben Pierre Curie, Marie Curie és Henri Becquerel együttesen megkapták a fizikai Nobel-díjat. A svéd akadémia történetében Marie Curie volt az első nő, akit a díjjal megtiszteltek, noha eleinte őt magát nem is jelölték, mivel nő volt. Egy befolyásos svéd tudós érte el, hogy Marie is a jelöltek listájára kerüljön munkatársaival együtt.
A Curie házaspárral egy csapásra tele lett a média, újságírók zaklatták őket, de még lányaikat is. Mindkettőjüket megviselte a nyilvánosság, de míg Pierre veszített a tudományos termékenységéből, Marie egyre jobban belevetette magát kutatásaiba.
Marie pályázott a Francia Tudományos Akadémia egy éppen üres székére. Vetélytársát, Branlyt a francia katolikusok támogatták. Ekkoriban a francia társadalmat kettészakította a konzervatív katolikusok és a liberális szabadgondolkodók ellentéte, s ez minden egyes eseményre rávetette az árnyékát, így az akadémiai választásokra is. Curie ellenzéke azt a pletykát kezdte terjeszteni, hogy Curie zsidó, nem is igazi francia, így nem méltó a tisztségre. A választást Branly nyerte.
1906-ban Pierre, épp mikor már kezdett kijönni a letargiából, és új álmokat szövögetett, egy esős napon egy lovaskocsi kerekei alá került, koponyatörést szenvedett, és életét vesztette. Férje halála rendkívül megviselte az asszonyt. Egyszer valakinek megjegyezte, hogy hirtelen egy gyógyíthatatlanul és nyomorúságosan magányos ember lett belőle. A sorbonne-i fizika tanszék Marie-re ruházta Pierre helyét, és átadta neki a laboratórium teljhatalmú vezetését is. Mint az egyetem első női professzora, fáradhatatlan munkába vetette magát, így keresve új értelmet életének.
1910 és 1911 között Marie-nek viszonya volt egy nála öt évvel fiatalabb fizikussal. Langevin – bár már korábban elhagyta családját a tudomány miatt – házasember volt, így az ügy botrányba fulladt. Marie épp külföldön tartózkodott egy konferencián, amikor a francia média ízekre szedte az affér miatt. Azt terjesztették, hogy viszonya még férje életében kezdődött, aki ezért lett öngyilkos, más lapok ellentétbe állították az igazi francia nőt a zsidó házasságtörővel. A konferenciáról hazatérve csődület várta sceaux-i háza előtt, még a lányait is terrorizálták. Végül Párizsban találtak menedéket.
A munkája iránti elismerés növekedésével 1911-ben a svéd Királyi Tudományos Akadémia neki ítélte a kémiai Nobel-díjat.
A díj elfogadása után egy hónappal Marie-t depresszióval és vesebántalmakkal kórházba kellett szállítani.
Második Nobel-díja nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Curie-nek sikerült meggyőznie a francia kormányt a Rádium Intézet megalapításának szükségességéről. Miután az intézetet 1914-ben megépítették, megkezdődött a kutatás a kémia, fizika és az orvostudomány terén. A hely még négy Nobel-díjast indított útjára; ezek között volt Marie saját lánya, Irène Joliot-Curie és veje, Frédéric Joliot-Curie.
Az első világháború alatt Curie szorgalmazta a mobil röntgengépek használatát a katonák sebesüléseinek jobb kivizsgálására. Személyesen szolgáltatta a csöveket, amiket tisztított rádiumból állított elő. Megtanult vezetni, tanulmányozta az anatómiát, és tizenhét éves lányát, Irène-t maga mellé véve, kiment a frontra. Később röntgenasszisztenseket képzett ki a munkára.
Akkoriban még nem tudtak a radioaktív sugárzás veszélyes hatásairól, így a Curie házaspárnak fogalma sem volt arról, milyen árat követelt kutatói munkájuk. Marie minden elővigyázatosság nélkül dolgozott a radioaktív anyagokkal: tesztelésre szánt, radioaktív izotópot tartalmazó csöveket hordozott a zsebében és tartott az íróasztala fiókjában. 1934-ben halt meg csontvelő-elégtelenségben, melyet egyértelműen a radioaktív sugárzás okozott. Marie 1890-es évekből származó írásait (sőt szakácskönyvét is) egy ólommal kibélelt dobozban tartják veszélyes radioaktív sugárzásuk miatt. Mindazok, akik az okmányokat meg akarják tekinteni, csak védőruhában tehetik meg.
Ugyan Skłodowska–Curie egyike azoknak, akik kétszer is megkapták a Nobel-díjat két különböző területen, Marie Curie-nek soha nem adták meg az akadémiai tagságot, mivel a Francia Tudományos Akadémia képtelen volt felhagyni a nőkkel szembeni előítéletével. Munkája nemcsak a fizika és kémia bevett elméleteit változtatta meg, de a társadalmi konvenciókra is hatással volt. Hogy tudományos pályafutásában nőként előre tudjon jutni, sok akadályt kellett legyőznie nemcsak a saját, de befogadó hazájában is. Felszabadultnak, függetlennek és megvesztegethetetlennek ismerték.

Sugárzó életek

„És hogy mi a sugárzás, erről félelmesen szép példázatot hallottam Zsebők Zoltán barátomtól, a röntgenprofesszortól. Párizsban járva két ízben is felkereste a sceaux-i temetőben a Curie-házaspár sírját. Már évtizedek óta fekszenek a nedves földben, sejtjeiket régen elbomlasztotta a halál. De a sok évtizedes munka közben a rádiumsugárzás végleg beépült csontjaikba, ma is ott van, és jelzi sírhelyüket. Ha senki nem lenne a temetőben, hogy megmutassa, merre van a sír: egy egyszerű Geiger-Müller-számláló élénkülő lüktetése odavezetné a látogatót. Az ionizáló sugárzás törvényei szerint 1580 esztendőnek kell eltelnie ahhoz, hogy a Curie-házaspár sírjából érkező jelek erőssége felére csökkenjen.”  (Illyés Gyula: Naplójegyzetek)

Olvasson tovább: