Kereső toggle

Mindenben a zenét keresem

– mondja Érdi Tamás zongoraművész

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Érdi Tamás rászolgált a zongoraművészek világélvonalában elfoglalt tartós helyére” – mondja Antoni Grudziñski, zenetudós, a Frederick Chopin Társaság elnöke. A Gundel-, illetve Junior Príma-díjas világhírű zongorista a harmadik ikszen innen rendkívül termékeny időszakot tudhat maga mögött. A nemzetközi elismerés a megfeszített munka, a kitartás, a következetes életvitel és a szeretet komponensének együttes eredményei. Játékát hallgatva még azok lélegzete is eláll, akik a klasszikus zenére egyébiránt a fülük botját sem mozdítanák.

Hogyan veszítette el a látását?

- Rossz inkubátorkezelés. Oxigéntúladagolás.

Érez bármiféle neheztelést emiatt?

- Nem.

Miért éppen a zongorát választotta élete szerelmének?

- Amikor kicsi voltam, mindenben a zenét kerestem, a villamos fékezésében, sőt a mosógép hangjában is. Egy idő után felfedeztem, hogy a madarak Chopint énekelnek. A nagypapám kántor volt, és ötéves lehettem, amikor Vörösberényben véletlenül felfedeztem a zongoráját, és elkezdtem rajta játszani, állítólag a Marseillest. Hogy miért éppen zongora? A zongoránál nincs sokszínűbb hangszer a számomra, no és a hegedűt cipelni kell, zongora pedig mindenhol van. (nevet)

Léteznek speciális Braille-írásos kották?

- Igen, léteznek. Pontokat tartalmaznak, melyek segítségével letapogatjuk a hangokat. Németh Tamás sokat segített ezen a téren, de ilyen magas színvonalú műveket már nem lehet megszerezni. Ha vannak is, azok pontatlanul vannak átírva.

Ezzel a metódussal jóval több időt vesz igénybe egy-egy zenemű elsajátítása. Információim szerint úgynevezett „strukturális" módszerrel tanulta a műveket.

- Igen, tanárom - egyben második mamám -, Becht Erika a könnyebb darabokat valóban ezzel a módszerrel tanította. Például egy Mozart-mű részletét kezdte játszani, én is próbálkoztam,  s  ilyenkor nagyot nevettünk, de természetesen az eredeti műnél maradtunk, így kezdetben egy rejtvényjáték volt minden darab megtanulása. Kétzongorás mű esetén a zenekari részt a tanárom játszotta, hogy tudjam a belépéseket. Bartók és Liszt műveinél Kollár Zsuzsa segítette nekem leleplezni a kottát.

Apropó, belépések, ön hogyan működik együtt a zenekarral, illetve a karmesterrel például?

- Egy alkalommal a Torontói szimfonikusokkal játszottam egy Mozart zongoraversenyt. Éreztem, az angol karmester nagyon megrémült, hogy mi lesz, és  hogyan  fogunk együtt dolgozni. Nagyon meglepődött, hogy egy próba elég volt, és  hogy azonnal megértettük egymást. A zene sokat segít, az arányok, a tempók irányítják az embert.

Nemrég tért vissza a leedsi zongoraversenyről, ahol sikeresen szerepelt. Egy ilyen magas színvonalú verseny - elnézést a profán hasonlatért, de -, nem hasonlít inkább egy „versenyistállóhoz"?

- Torontói tanárom, Leon Fleisher szerint a verseny a lovaknak való, nem a zongoristáknak. A bécsi, illetve a torontói zeneakadémiákon töltött évek után Vásáry Tamás biztatására mentem ki, aki azt tanácsolta, ideje megmutatni, mire jutottam ezzel a hendikeppel. Tulajdonképpen a bemutatkozás volt a cél, hogy tudjanak rólam, és úgy fogtam fel a szereplést, mint egy koncertet.

A mi életünkben, ha komolyan vesszük, amit csinálunk, akkor a szórakozásra sajnos kevés idő jut. A japánok és a koreaiak azt mesélték, hogy ők csak esznek és alszanak, és egész nap gyakorolnak, ez azért szerintem túlzás.  Bashkirovval való találkozásnak örültem a legjobban, a második forduló után azt mondta, bármelyik mesterkurzusán ingyen részt vehetek. Ha kihagytam volna ezt a lehetőséget, nem találkoztunk volna.

Minden egyes fellépése kirobbanó siker, háromtól százéves korig hallgatták, legyen a helyszín New York, Jekatyerinburg, az ENSZ-palota, pápai rezidencia vagy Szatmárnémeti. Egyik tanára szerint ön „olyat tud, amit nem lehet megtanulni". Mi a titok nyitja: tehetség, kitartó gyakorlás, vagy a jó öreg Bösendorfer?

- Richter mondta, hogy nincs rossz zongora, csak rossz zongorista. Bécsi tanárnőm, Joó Imola szerint mindenki meg tud tanulni zongorázni, de a muzikalitás vagy van, vagy nincs, az megtanulhatatlan. Azt is tőle hallottam, s azóta többször megtapasztaltam, hogy az erdőbe mindig könnyű bemenni, de onnan kijönni a nehéz. A viccet félretéve mindent lehet jobban csinálni, ez egy egész életen át tartó munka. Nincs titkom, nagyon sokat gyakorolok, napi öt-hat órát, és jó érzés, hogy a házunk lakói most már zenekedvelő szomszédok, régebben előfordult, hogy ki kellett hívni a rendőrséget, olyan ramazurit csináltak, ha Mozart zenéjét hallották. A példaképeim a legnagyobbak: Fischer Annie, Allan Boyle, Vásáry Tamás, Kocsis Zoltán, ők nagy hatással vannak rám. A lényeg persze az, hogy valóban szívből, és örömmel játszom. Szibériában, Jekatyerinburgban árvaházakból hozott gyerekek előtt játszottam, akik jó szívvel hallgattak, de Kuvaittól Debrecenig nagyon sok gyerekrajzot kaptam. S ha a gyerekek tényleg megszeretik ezt a másik világot, akkor én már nem dolgoztam hiába. A cél nem az, hogy mindenki zongorista legyen, hanem, hogy belekóstoljanak a zene világába.

Nagyon fiatalon két díjat szerzett a Moszkvai Louis Braille Nemzetközi Zongoraversenyen. Ekkor „szeretett bele" Mozartba?

- Igen, úgy hét-nyolc éves lehettem, amikor az Erkel Színházba mentünk a szüleimmel, először láttam a Varázsfuvolát. Előadás után sírva fakadtam, nehezen húzták ki belőlem, hogy attól félek, hogy többet nem hallhatom ezt a zenét. Ezentúl ha esett, ha fújt, mentünk az előadásra. A következő alkalommal már egy kis rádiósmagnóval felszerelkezve mentünk, hogy „Tamáskának meglegyen a Varázsfuvola". A zenekar hangolt, amikor beállítottam a magnót, és egyszer csak megszólalt a rock and roll. Édesapám próbált úgy tenni, mintha nem hozzánk tartozna... Mindez szerencsére még a nyitány előtt történt. Valószínűleg híre mehetett a történetemnek, mert Szabó István filmrendezőtől megkaptam a híres Bergman-féle Varázsfuvolát, így ezután már nem akartam menni az Operaházba.

Nem volt húszéves, amikor megjelent az első CD-je. Mi a különbség egy koncert és egy lemezfelvétel, illetve hazai és külföldi közönség között?

- Eleinte nehezebb volt a stúdió, nem éreztem a közönséget. Én a koncertekhez szoktam, hiányzott a közönség, az együttlét öröme. De az évek során megtanultam, hogy a lemezfelvételen is azoknak játszom, akik hallgatni fognak, csak éppen akkor nincsenek ott. Amikor az Izlandi Szimfonikusokkal játszottam, akkor tapasztaltam először, hogy felállnak az emberek, és  állva tapsolnak. Annak is nagyon örülök, hogy már itthon is kezdenek divatba jönni a beszélgetős koncertek. Amerikában például Mozart sláger az iskolákban. Szívesen emlékszem vissza, amikor Floridában hat művészeti iskolában Kodály- és Bartók-műveket játszottam több ezer gyereknek, s az egyik koncerten a Marosszéki táncokat állva tapsolták végig. Jó érzés volt!  Itthon  is nagyon fontos lenne behozni a fiatalokat a koncerttermekbe.

Feltételezem, legtöbbször hangok útján tájékozódik, így valamelyest kifinomultabban érzékeli környezetét. Ezt például  hogyan tudja kiiktatni egy versenyen?

- Amikor leülök a zongorához, csak az érdekel, mit szólna Chopin, Beethoven és a többiek. Minden koncertre sokan érkeznek. Ahol tömeg van, ott zaj, köhögés, tüsszentés, zacskócsörgés is van. De erről eszembe jut egy történet. Hatéves lehettem, zongoravizsgámon Bachot játszottam és a darab közepén váratlanul megálltam. A teremben óriási csönd lett, mindenki ledermedt. A tanárnőm odarohant hozzám, azt hitte belesültem és megkérdezte, miért álltam meg. Én azt feleltem, hogy nem hallod a repülőt? Bachot repülővel? Volt nagy nevetés, mert rajtam kívül senki sem hallotta a repülőt.  Abonyban is hasonló helyzetbe kerültem, amikor a templomban Chopin G-moll balladáját játszottam: a leghalkabb, legintimebb résznél megszólalt a harang teljesen más hangnemben. Zavart, de addigra már megtanultam, hogy nem szabad megállni, és a zajokat azóta is próbálom kiiktatni.

Megkérdezhetem, ön hogyan érzékeli az időt?

- Próbálom jól beosztani, jusson mindenre. Azt szoktam mondani, hogy milyen kár, hogy egy nap csak huszonnégy órából áll, mert annyi mindent lehetne még tenni, de sajnos nem én osztom be az időt, hanem az idő oszt be engem. Mivel sokat ülök, próbálok sokat mozogni, van bordásfalam, tornázom, sokat úszom, szeretem a Balatont, de van egy szobabiciklim is, ritkán egy kis lovaglásra is jut idő. Vásáry Tamás mondta, hogy miért van az, hogy az emberek mindennel foglalkoznak, csak a testükkel nem. Tisztogatják az autóikat, de a saját testük gondozásáról elfeledkeznek.

Szabadidejében hogyan piheni ki magát egy zongoraművész?

- Sokat járok színházba, operába. Legutóbb a Mennyasszonytáncot néztük az operettben. Szeretem a népzenét és  a mediterrán hangulatú görög zenét is. Egy speciális beszélő program segítségével internetezni, levelezni is  tudok, de szoktam rádiót hallgatni, illetve olvasni.

Olvasni...?

- Igen, édesapám gyerekkoromtól fogva felolvas  nekem esténként. Törőcsik Mari hangja különösen kedves  nekem, az ő tolmácsolásában ronggyá hallgattam a János vitézt. Az iskolában teljesen elhűltek, mert fejből tudtam az egészet. Vak társaimmal részt vettem édesanyám Cimbora táboraiban is, ahol az irodalom is az életem részévé vált. Petőfi, Vörösmarty, Karinthy, Ady, József Attila verseit is nagyon szeretem. Egy időben József Attila-esteken is szerepeltem. Olykor versben beszélünk, ez nagyon jó! Van Bibliám Sinkovics és Mensáros tolmácsolásában a hangos könyvtárban, de amikor még nem létezett hangos könyvtár, magnóra vettünk olyan klasszikusokat, mint az Iliász, Odüsszeia, Anyegin, Rudolf története, hogy később bármikor újra meg tudjam hallgatni. De sorolhatnám Dumas, Tolsztoj, Cervantes, Remarque, Jókai műveit, Verne összes regényét „elolvastam". Sajnos tapasztalatom, hogy a filmadaptációkat eltorzítják, de azért van kivétel.

Tehát ön filmeket is néz...?

- Igen, szeretem a filmeket. Mint a színdarabokat, a filmeket is kommentálják a szüleim. Két kedvencem van: a Tűzszekerek az etalon számomra, nagyon sokszor megnézem, több ilyen film kellene, a másik kedvenc pedig a Holt költők társasága.

Szinte a világ minden táján megfordult: a közéleti események mennyire foglalkoztatják? Hogyan látja Magyarországot? Szeret itt élni?

- A Híradót meg szoktam nézni, hogy képben legyek, de ha felbosszant a sok hülyeség és  idegeskedek, akkor sem tudok mit tenni. Egyszer megkérdeztem a szüleimtől, tudjátok, hogy Mozart korában ki volt a miniszterelnök? Mondták, hogy nem. Na látjátok, ezért nem kell túl komolyan venni a politikai szereplőket. Sok bosszúság, sok szomorúság ér nap mint nap, de szeretek itt élni. Elmenni jó, de visszajönni is. Itt boldog vagyok. Jó lenne, ha jobb lenne a világ és jobbak lennének az emberek.

Ilyen sikeres pályafutás, mint az öné, szeretetteljes családi hátteret és nem kevés támogatást igényel.

- Igen, jó érzés, hogy a szüleim általában, ha tehetik, mindketten velem jönnek a koncertekre, külföldi utakra, van egy bátyám, Zsolt és két apró unokaöcsém. Szeretem a nagy családot, lassan nekem is döntenem kell, hogyan tovább...

November 19-én lesz a születésnapi koncertje, kik lesznek a vendégei?

- A Szépművészeti Múzeum gesztusa, hogy egy világhírű kiállításához kapcsolódhat a koncertem. Keszei Bori énekelni fog, Vásáry Tamással Schubert négykezest fogunk játszani, a Nemzeti Filharmonikusok Grazioso kamarazenekarával, Kocsis Zoltán vezényletével Mozart A-dúr zongoraversenyét a K. 488-t adjuk elő. Kedvencem, Törőcsik Mari is ott lesz.

Engedje meg, hogy ezúton kívánjak önnek boldog születésnapot!

- Nagyon köszönöm. Én pedig szeretettel várom a koncertre, az olvasókkal együtt!

Olvasson tovább: