Kereső toggle

Mesterhármas

Josep „Pep” Guardiola és a spanyol futballkorona ékköve

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A patinás katalán klub, az FC Barcelona Guardiola edzősködésének első idényében máris bőségesen gyümölcsözött. A spanyol bajnoki cím és kupagyőzelem mellé most besöpörték a legfőbb európai futballtrófeát, a Bajnokok Ligája küzdelemsorozat győztes kupáját is. A Barca történetének legjobb szezonját egy újonc edző vezényletével követhették a sportbarátok, a járatlanabbak pedig ráböktek a fess öltönyös alakra: ki ez az izgága fiatalember?

Nem az edzőévek sokasága szólt nagyot: a Guardiolánál egy-két-három évtizeddel rutinosabb és korosabb edzők is pisloghattak a katalán klub nagyszerű menetelése láttán. Az idei BL-döntőn a Barcelona a címvédésre egybegyűlt Manchester Uniteddal nézett szembe, ám a szakma öreg rókájának számító Sir Alex Ferguson menedzser és a „vörös ördögök” alulmaradtak. A Barcelona edzőjénél csak két korábbi Real Madrid-tréner jutott fiatalabban a klubfutball csúcsára, és Pep Guardiola a hatodik, aki játékosként és edzőként is BEK- vagy BL-kupát nyert, ráadásul ő ezt ugyanannál a klubnál érte el. A szuperlatívuszokból tehát nehezen fogynak ki a szakértők, Guardiola a maga harmincnyolc évével magasra tette a lécet, az edzői pályafutásában mindössze az első komoly lépcsőnél tartó férfi teljesítményét nemhogy felülmúlni, de megismételni is rendkívüli dolog lenne. „Nem is álmodtam erről az idény kezdetekor, egyszerűen csak jó munkát akartam végezni” – nyilatkozott a Barca vezetőedzője.
A közfelfogás szerint: ha a spanyol tüzes, akkor a katalán maga a vulkánkitörés. Guardiola pedig egy katalán szigetről, Sanpedor városából származik. A szülők Pep kisfocista éveire úgy emlékeznek, mint aki a győztes kupa átvételekor izzó szemmel néz a lencsébe, de könnyezik, mert kihagyott egy tizenegyest. A Barcelona ifjú középpályásaként 1984-től terelgette a labdát, a nagyoknál pedig labdaszedő volt. Történt, hogy a Barca felnőtt csapatának legendává vált holland edzője, Johan Cruyff alig egy hete dolgozott a katalán klubnál, amikor szeme megakadt az utánpótláscsapat egyik játékosán, s edzőjüktől tudakozódott felőle: „ő Guardiola – jó srác” – hangzott a válasz. A pengevékony fiú oly bizalomgerjesztőn sertepertélt a füvön, hogy Cruyff megjegyezte magának, és némi instrukcióval is ellátta kollégáját, mire az a továbbiakban nagyobb bizalmat szavazott neki a mérkőzéseken. Pep 1990-ben került Cruyff mester kezei alá, amikor két év múlva a felnőtteknél folytatta. Az évek során a Barca „dream-team” csapatának legfontosabb és legnépszerűbb kulcsemberévé vált, jóllehet Guardiola szerint az edző érdeme, hogy nem középszerű játékosként végezte. A spanyol válogatottat – amely az 1992-es barcelonai olimpián aranyérmet szerzett – tíz éven át erősítette, egészen 2001-ig.
A kritikusok szerint „Guardiola nem tudott soha se futni, se lőni, se fejelni, se cselezni, valamint legendásan béna volt, ha a kapuval találta magát szemben”. Egyetlenegy dolgot tudott: passzolni, azt viszont fenomenálisan. Különösen gyakran szolgált gólhelyzetbe hozó passzokkal, s ez igazán enyhítő körülmény rá nézve. Egykori csapattársai felemlítik, hogy olyan jól látott a pályán, mintha csak visszapillantó tükrökkel lett volna felszerelve; később, csapatkapitányként pedig ő tolmácsolta Cruyff mester komplexebb mondandóját a társaknak. Pep a 47-szeres válogatottság után egyúttal a Barcelonától is elbúcsúzott, s olasz csapatoknál (Brescia, AS Roma) folytatta. 2003 után profifocista-pályájának levezető köreit egy katari és egy mexikói klubnál futotta le, majd 2006-ban bejelentette visszavonulását.
A győzelemre továbbra is elszánt férfi a következő évben már a pályavonalon kívül találta magát – mint a Barcelona B együttesének edzője. Egy szezon leforgása alatt egy osztállyal feljebb került a csapat, s ez az eredmény a klub elnökénél felért egy ajánlólevéllel. Éppen egy éve írt alá az FC Barcelonánál, annak ellenére, hogy sosem irányított felnőtt csapatot. „Nincs annál kockázatosabb, ha nem vállalunk fel semmiféle kockázatot” – intézte el Guardiola a kétkedő véleményeket, akik edzői tapasztalatait hiányolták a tisztség elvállalásakor. Amikor az első bajnoki meccset a Barcelona elbukta, a másodikat pedig döntetlenre hozta, az etalon Cruyff csendesen megjegyezte a sajtónak, hogy ilyen jó csapatot ő nagyon régen nem látott – erre persze többen meggyászolták a nagy mester megboldogult szakértelmét. Aztán a csapat diadalmenete meggyőzte az ellenfeleket és a drukkereket egyaránt. Cruyffot még mindig a szakma legnagyobb tanáraként tartják számon, Guardiola pedig láthatóan mindent megtanult tőle, amit csak meg lehetett tanulni. Mindenekelőtt végig hű maradt mestere letisztult játékfilozófiájához, nevezetesen: „Legyen nálunk a labda, mert akkor nincs az ellenfélnél.”
A sikerhez azonban alighanem más is kellett. Tavaly a spanyol bajnokságban a Barca megalázó hátrányban végzett a harmadik helyen. Az új edző azonban megváltoztatta a játékosok hozzáállását: nincs késés, nincs túlsúly – majd végezetül, ami az öltözőt illeti – nincs kosz. A Barca háza táján nagyobb erőbedobással, mégis közvetlenebb hangnemben, személyesebb módon zajlottak a felkészülések. „A BL-döntőnél nincs jobb alkalom arra egy csapat életében, hogy megmutassa magát és tudását a világnak. Így nem is kértem semmi különösebbet játékosaimtól, csak azt, hogy ezt ne feledjék el, és érezzék jól magukat a pályán, élvezzék, amit csinálnak – szólt a döntő pillanatairól a vezetőedző. Végül szerényen hozzátette: – Én nem szerezhettem volna bajnoki címet más játékosokkal, de ezek a futballisták másik edzővel is az élen végeztek volna.”
Az edző elvei már játékosként is nemcsak taktikaiak, hanem jellembeliek is voltak. Egy hajdani olasz bajnoki mérkőzést követően, 2001 őszén kibontakozott doppingügyében Guardiola például nemes egyszerűséggel azt mondta: „Kérem, tegyék félre az újságokat, inkább nézzenek a szemembe!” A hivatalos közeg viszont nem volt ilyen fennkölt, négy hónapra eltiltották, valamint 50 ezer euróra büntették a focistát. A meghurcolt sportoló ártatlanságát csak évek múltán ismerték el. Azok pedig, akik külseje miatt már-már ráragasztanák Pepre a machobélyeget, félúton megállnak, mert ahhoz túl jó modorú, és túlságosan is értelmes. Guardiola nemcsak mint játékos volt ikon, hanem a Barcelonában oly becses katalán öntudat szempontjából is: a meccsek végén a nézősereg rendre a magát nemzeti lobogóba göngyölt Peppel szembesülhetett. Hovatovább Guardiola a poétalelkű focisták nem túl népes táborát gyarapítja. Mindig katalánul nyilatkozik, katalán költőket olvas fel előadásokon, és politikai nézeteit is hangoztatja, ahol lehet. „Megszállott, intelligens, szenvedélyes, egy legendás város élő legendája” – szólt az El Pais magazin dicsérete. Emellett persze kiemelendő, hogy egy fociedzőnek szakmai munkája után következő második legfőbb feladata jól kinézni, miközben a kispad mellett ácsorog vagy futkoz. Nos, Pep mester egyáltalán nem sótlan, sőt meglehetősen fotogén alak. Ebben Mourinhóval, a portugál edzőkollégával vetik össze. S bár mindkét tréner Armani kollekcióját részesíti előnyben, azért Guardiola minden esetben jóval kevesebb arroganciával és több eleganciával viseli a zakót. Kifogástalan jólöltözöttségéért felesége a felelős.
A hölgy családja nívós ruhaüzletet vezet, ahol Pep az akkor tizennyolc éves butikos lány személyében találkozott leendő nejével, Cristinával. A pár kisfia nyolcéves, két kislányuk hat-, illetve egyéves. A két nagyobbik lurkót Pep fuvarozza az iskolába, ám az iskola előtt mostanság összesereglett tömeg tapsvihara nyilván nem szülői szerepléséért jár az apukának, holott ő talán erre a legbüszkébb.

Olvasson tovább: