hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hihetetlen hang, mesébe illő siker
Susan Boyle: munkanélküliségből a világhírbe

2009. 05. 01.
Susan Boyle egy dalnyi idő alatt meghódította az angol közönséget, de a világhírhez sem kellett sokkal több idő: Boyle videóklipjét eddig 47 millióan nézték meg a YouTube-on, tízszer többen, mint Barack Obama beiktatási beszédét. A 47 éves, állás nélküli asszonyt tündöklő hangja tette milliók kedvencévé, akik most azért drukkolnak, hogy megnyerje a Britain’s Got Talent, a Nagy-Britanniában és Amerikában rendkívül népszerű tehetségkutató show-műsor fődíját.

Amikor Susan Boyle két héttel ezelőtt kiállt a közönség elé, a sorokban ülő tinik összenéztek, és majdnem kifütyülték a molett, őszülő hajú, minden szempontból előnytelen külsejű asszonyt. A zsűri tagjai nem kevesebb kételkedéssel figyelték színre lépését, alig leplezve lekicsinylésüket. Nem sok kellett azonban hozzá – valójában csak néhány taktus –, hogy a jelenlévőknek a lélegzete is elálljon: az érett, kifinomult énekhang minden külsődleges jegyet felejtetett.
„Soha ne ítélj meg egy könyvet a borítója alapján” – összegezte a jelenséget Boyle a Sky Newsnak adott interjúban. És valóban, ez az eset komoly leckét jelentett mindenkinek, aki készen állt arra, hogy jót nevessen egy amatőrön, aki a világot jelentő deszkákra kívánkozik. A Nyomorultak című világhírű musical dala, az I Dreamed a Dream Susan Boyle elő­adásában természetesen azonnal felkerült a YouTube-ra, ahol egyedülálló karriert futott be: közel 50 millióan látták, és további milliók nézték meg a műsor honlapján és a műsornak otthont adó ITV1 csatornán. Boyle szereplése volt a Twitter (a legújabb divatos internetes közösségi oldal) legnépszerűbb témája, olyannyira, hogy még Demi Moore és Ashton Kutcher hollywoodi sztárok is meghatottan emlegették őt.
Susan Boyle-nak valószínűleg fogalma sincs arról, mi az a Twitter, és lehet, hogy az egész világhálós felfordulásról is keveset tud – saját életének fordulatai éppen eléggé lekötik a figyelmét. Az amerikai CBS tévécsatorna riporterei Boyle szülőváro­sában, a helyi kocsmában kérdezgették a vendégeket, miközben a CNN csapata a Larry King Show számára készített vele interjút. Mindennek tetejébe Boyle meghívást kapott a hírnév abszolút fokmérőjének számító Oprah Winfrey Show-ba is. Egyetlen hét alatt hatvan interjút adott. A Britain’s Got Talent korábban is számos esetben váltott ki komoly visszhangot, de ilyen mértékű érdeklődést még soha nem tapasztaltak. „A közönség szereti a hátrányos helyzetű embereket – magyarázza Andrew Llinares, a műsor producere –, és Boyle abszolút hátrányos helyzetű.”
Susan Boyle egy kilencgyermekes család legfiatalabb tagja, a skóciai Blackburnben született. Világra jövetelekor oxigénhiányt szenvedett, aminek eredményeként később tanulási nehézségekkel küzdött. Az éneklés és a zene szeretete mindig is jelen volt a családban, Susan sokáig a templomi kórusban is énekelt. Nem ment férjhez (a média már-már gusztustalan módon meglovagolta korábbi kijelentését, miszerint férfi soha nem csókolta meg), édesanyjával élt, aki két évvel ezelőtt, 91 évesen halt meg. Azóta egyedül él, állás híján jótékonysági munkát végez. Fiatalon tanult színművészetet, és szűkebb közönség előtt többször fel is lépett, sőt 1999-ben egy jótékonysági célú CD-t is kiadott, amely ezer példányban jelent meg. Ennek még fellelhető darabjai az utóbbi időben az e-bayen a legnépszerűbb árucikkek között szerepelnek, a Susan Boyle-kitűzőkkel, -pólókkal, -hűtő­mágnesekkel és egyéb szuvenírekkel együtt. Édesanyja halála után Boyle egy időre félretette az éneklést, majd úgy döntött, hogy jelentkezik a tehetségkutató műsorba. Elmondása szerint egy korábbi nyertes, a szintén fantasztikus tehetségű Paul Potts példája inspirálta, aki mobiltelefon-árusból avanzsált operasztárrá.
A tavaly októberben lezajlott glasgow-i válogató után Boyle megkapta a lehetőséget, hogy a műsort gyártó cég tulajdonosa, Simon Cowell és a többi zsűritag előtt is bemutathassa tehetségét. A reflektorok fényében, 3000 ember előtt valóban zavarban volt, ami nem is csoda – a kamerákon keresztül jól látható volt, hogy a közönség szinte csak arra várt, hogy kifütyülhesse az esetlen megjelenésű versenyzőt. Amikor elmondta, hogy profi énekes szeretne lenni, alig leplezetten nevették ki, még a zsűri tagjai is felhúzott szemöldökkel fejezték ki csodálkozásukat. A cinizmust azonban pillanatok alatt a megilletődés könnyei és ováció váltotta fel, a közönség állva ünnepelte Susan Boyle-t. A zsűri tagjai egyöntetűen igennel szavaztak a továbbjutására – valójában az egyik lehetséges győztest ünnepelték azon az estén. Boyle egyelőre nem árulja el, mit fog előadni a néhány héten belül sorra kerülő következő fordulóban, de már gyakorol.
Boyle felkészülése nem csak éneklésből áll: az elmúlt napokban a brit bulvársajtó címlapon tárgyalta, hogy vett néhány új ruhát, és fodrásznál is járt. Nos, nem arról van szó, hogy máris kezelésbe vette a stylistok hada, nem is az ITV vette rá a stílusváltásra – sőt, ők szigorú üzleti szempontból éppen abban érdekeltek, hogy megmaradjon ugyanolyannak, mint első fellépésén. Boyle mégis igényét érezte a változtatásnak, ami valójában nem több, mint egy kis házilagos csinosítás. Több lap azonban máris azt elemzi, vajon mennyibe került mindez, és egyenként számolgatja a hajfestés, a nadrág, a sál árát.
A megalázónál jobb szóval semmiképpen sem jellemezhető számításaik eredménye: Susan Boyle legalább száz fontot – valamivel több mint harmincezer forintnak megfelelő összeget – költött magára, mindezt a legolcsóbb üzletekben. Csak reménykedni lehet abban, hogy a közönség még mindig inkább azt várja, hogy mit fog előadni a következő fordulóban, mint azt, hogy ehhez mit fog viselni.

Veszélyes népszerűség

Sajtóhírek szerint Susan Boyle a napokban az összeomlás szélére került, miután családja máris összeveszett a Britain’s Got Talent tehetségkutató műsor producereivel jövendőbeli karrierjén. Testvérei felháborodottan tiltakoznak az ellen, hogy a műsor minden szereplője által kötelezően aláírt szerződés megakadályozza húgukat abban, hogy tehetségét és kirobbanó sikerét máris pénzre váltsa az Egyesült Államokban. Véleményük szerint Susan több millió dolláros bevételtől esik el az ITV1 tévécsatornához fűződő szerződése miatt. Attól tartva, hogy a hirtelen jött hírnév gyorsan el is száll, a testvérek arról győzködik a show vezetőit, hogy engedélyezzék az amerikai turnét. A producerek azonban attól félnek, hogy ez ártana a műsor nézettségének. Susant családja ismeretlen helyre vitte Skóciában, hogy megvédje a vitáktól. Barátai szerint azonban a 47 éves asszony közel áll az összeomláshoz, különösen mióta elszakították otthonától.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!