Kereső toggle

Démonok és angyalok

Pilinszky János és a világfájdalom

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Költő vagyok és katolikus” – írta magáról Pilinszky János, aki az emberi lét alapvető kérdéseit próbálta megfejteni. Vallásossága azonban nem könnyítette meg számára a létezést: nemcsak saját sorsa és bűnei nyomasztották, hanem bevallása szerint a világé is. Talán ez is emelte ki őt a huszadik század második felének magyar költői közül.

„Apám civilben is első világháborús katonatisztnek tűnt... Engem tiszta erőből, válogatás nélkül ütött. Ökléről azóta is sokszor álmodom, úgy is, ahogy összetört, és úgy is, ahogy ügyetlenül megnyílva igyekezett összerakni egyetlen darabbá, olyanná, amilyenné én akkor már réges-rég nem tudtam összeállni" - meséli emlékeit az 1921. november 27-én született költő. A kemény apa dühe mögött az is meghúzódhatott, hogy fia nem lett olyan férfias, mint ő maga. A más lelki beállítottságú költőt egyébként emiatt állandó lelkiismeret-furdalás gyötörte.

Édesanyjához már szorosabb kapcsolat fűzte, de nagy hatással volt rá három anyai nagynénje is, akik közül egyik sem ment férjhez, egy háztartásban éltek viszont Pilinszkyvel. Egyikük, Bébi, egy nagyon redukált nyelvet beszélt, és mivel a költő vele volt a legtöbbet gyermekkorában, sokan erre vezetik vissza szűkszavúságát. Másikuk, Baitz Erzsébet, a szervita rend női ágának magyarországi alapítója volt, lánynevelő intézetet igazgatott. A kis Jancsit sokszor magával vitte a prostitúcióból élő kamaszlányok közé, akiket első barátainak és játszótársainak nevezett. Az itt begyűjtött hatások élete végéig elkísérték: a vasgolyó, amihez a lányokat láncolták; a kápó nyugalmú apáca, akinek „tekintetében az őrtornyok reflektora világított és a farkasok torka égett"; a fiatal prostituáltak, akiket hiába kedvelt meg, egyik napról a másikra örökre eltűntek az intézetből. Verseinek első értője szintén egy hölgy, Erika nevű nővére volt, akihez olyan szoros kapcsolat fűzte, hogy annak öngyilkosságát követően nem is írt többet.

Pilinszky a budapesti piarista gimnáziumban tanult (1931-39), majd ott érettségizett. A Pázmány Péter Tudományegyetemen kezdett jogot hallgatni az - ekkorra már gyomorfekélyben elhunyt - apja kívánságának megfelelően. Tanulmányait fél év után annak ellenére a magyar-olasz-művészettörténet szakon folytatta, hogy a családi tiltakozások tettlegességbe torkolltak: rendfőnök nagynénje felpofozta.

Első versei 1938-39-ben jelentek meg. A nagy reményekkel indult háború utáni szellemi élet azonnal befogadta, 1946-ban meg is jelent első kötete Trapéz és korlát címmel. Ekkor már túl volt a katonaságon, és háborús élményei szintén költészetének részévé váltak. 1949-től aztán bezárultak előtte a kapuk, kötete sem jelent meg a kommunista diktatúrában. Ebben az időszakban korrektorként, lektorként dolgozott, majd a hatalom kirendelte az Új Ember című katolikus hetilap munkatársának, ahol haláláig tevékenykedett. Pilinszky büszke volt rá, hogy cikkeiben nem volt egyetlen teológiai hiba sem. Ezt onnan gondolta, hogy sosem volt következménye annak, amikor falusi plébánosok feljelentették „szentségtörés" miatt.

Kezdeti versei nagyon nehezen születtek meg. Az Apokrif című például két évig érlelődött, és Nemes Nagy Ágnes költőnő minden szavát átbeszélte alkotójával. Műveinek hangvétele - még a verses mesék is - annyira nyomasztó volt, hogy az 1959-ben kiadott Harmadnapon című kötet „főinkvizítora" azt kérte, hogy legalább egy reménykeltő vers kerüljön bele. Ezért aztán hónapokat csúszott a kiadás, és hát a megszülető vers sem lett túl vidám. 1980-ban Kossuth-díjjal tüntették ki, melynek indoklásában elismerték, hogy bár költészete nem marxista indíttatású, „cselekvéssé izmosodó gondolatokat" sugallhat mások számára.

Nem titkolt homoszexuális irányultságán nem sikerült úrrá lennie, ennek ellenére azt állította, hogy vallásossága miatt sosem volt férfi partnere. A nőkkel való kapcsolatai pedig rendre kudarccal végződtek. „Ha az ember lélekkel nem győz egy szerelmet, akkor az visszaesik a testbe, és átváltozik merő szexualitássá" - vallott küzdelmeiről. 1954-ben feleségül vette Márkus Anna képzőművészt, majd 1970-től öt éven át tartott kapcsolata Jutta Scherer vallástörténésszel. Három évvel később ismerkedett meg a huszonhárom éves, zenészkommunában élő Ingrid Ficheux-vel, akivel egyházi házasságot is kötött.

Komolyabban akkor kezdett el inni, amikor már nem bírta elviselni a lelki megterheléseket. Belevetette magát az éjszakába, kapcsolatot tartott sztriptíztáncosnőkkel és playboyokkal. Mindeközben vallásos bűnösként próbált megértően viselkedni a kicsapongásaikat nem palástoló deviánsokkal, és elítélte az „ítélkező farizeusokat". Empátiája odáig terjedt, hogy feltett szándéka volt elmondani Aczél György kultúráért felelős kommunista vezetőnek a Savoyban tapasztalt szörnyűségeket. Megrendítette például, hogy egy lányt azért bocsátottak el állásából, mert nem akart kapcsolatot létesíteni főnökével.

Mint mondta, az iváson és a nikotinfüggőségen kívül „a patológia minden szörnyetege megkísértette és végigkarmolta". Örökös félelemben élt, álmatlanságát gyógyszerekkel öngyógyította, a Noxyronnak rabja is lett. Többször kezelték elmeotthonban, mivel a maga körül kialakított rendszer állandóan összeomlott.

Pilinszky az írást a teremtés továbbvitelének tartotta, sokat foglalkozott szakmájának démonával és angyalával. „Az írásnak van egy része, amit én írok, és egy másik, ami íródik: engem ez érdekel igazából" - mondta erről, és úgy vélte: „az igazi művész nem a tapasztalatai által tud a világról sok esetben megdöbbentően sokat." Írásaiban belső, súlyos viharoktól tépázott lelkivilágából táplálkozott, saját emlékeit akarta újból és újból átélni. Gondolkodására többek között Dosztojevszkij és az önkínzásáról is híres Simone Weil bölcselete volt hatással. Verseinek angol fordítója, Ted Hughes szerint a Pilinszky műveiben megjelenő Isten „a távollétek és hiányok Istene, vigasz nélkül való Isten". És valóban, vallásossága semmiféle megnyugvást nem hozott számára, kilátástalannak tartotta a világot. Nem sokkal halála előtt egy tévéinterjúban így fogalmazott: „A megváltásról nem sokat tudok. Egyet tudok: a meredek út vezet hozzá."

Olvasson tovább: