Kereső toggle

Kislányok nagykövete

Waris Dirie exmodell a barbarizmus ellen

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Ilyen nincs – mondhatnánk, ha Waris Dirie személye nem volna élő bizonyíték. Egy kelet-afrikai nomád, sátorlakó család sarjaként Waris kijut nyugatra, befut mint a ’90-es évek egyik legkeresettebb szupermodellje, páratlan hírnevét mégis gyerekkora és megnyomorítása nyilvánosságra hozatalával és ezzel összefüggésben emberi jogi küzdelmével öregbíti. Mindehhez alapjaiban elég volt szomáliainak – pontosabban szomáliai nőnek – születnie.

A politikai helyzet Szomáliában jelenleg is áttekinthetetlen: törzsek törzsek ellen, iszlamisták a „világi hadurak” ellen háborúznak. Az országban a születéskor várható élettartam mindössze negyvenkilenc év nők esetében. Vélhetően ezt Dirie az ősök földjétől és kultúrájától távol túl fogja élni. A Waris név szomáli nyelven annyit tesz: ’sivatagi virág’, így kézenfekvő volt, hogy tíz éve megjelent első, önéletrajzi könyve A sivatag virága címet kapja, s hogy a fekete kontinensnek újabb, de mégis réges-régi, tabuk mögé bújó sötét pontjára világítson rá. A regényes életű nő sorsáról mostanra filmet is elkezdtek forgatni.

A fekete szépség 42-44 évvel ezelőtt jött világra, szegény sorú szüleinek tizenkét gyermeke közül a hat életben maradt csemete egyikeként. Kislány korában napközben kecskéket és tevéket legeltetett, este tevetejet vacsorázott a pattogó tábortűz mellett életrevaló családja társaságában. Az évek során Waris több ezer kilométert is gyalogolhatott mezítláb, ám szabadon a nyugati civilizáció közismert „stresszes béklyóitól”. Az eddigiek egy „természeti nép” életének szentimentális zsánerképe, vagy inkább a mindennapos túlélésért folytatott kemény emberi lét karcolata lehetne, ha Dirie – legalábbis szomáliai mércével – idáig teljesen szokványos élettörténetébe nem ékelődne kislányok megcsonkítása, megerőszakolása, megalázása és egyéb vérlázító esemény is.

Waris a nem könnyen kezelhető sivatagi gyerekek közé tartozott, az ősi hagyományok ellen végérvényesen tizenhárom éves korában lázadt fel, amikor apja egy idős férfi feleségéül szánta. A lánynak vajmi kevéssé hízelgett a tudat, hogy a kényszerházassággal a család állatállományát kereken öt tevével gazdagíthatná. Az apa biztonságképpen ezért előre megátkozta lányát, ha ellenkezni próbálna. Waris a következő éjjelen megszökött, hosszú és szenvedésekkel teli útja a fővárosba vezetett, ahol jómódú rokonok kelletlenül menedéket és munkát adtak neki. Továbbra is fennállt viszont az eshetőség, hogy apja megtalálja és visszatoloncolja. Kikönyörögte hát, hogy Szomália nagyköveteként éppen Londonba tartó nagybátyjáék szolgálatába állhasson mint szobalány. A repülőn találkozott először fehér emberrel, s az útra ekkor, tizennégy évesen kapott lábbelit. Szegény rokonként négy éven át rabszolgamód takaríthatott egyetlen szabadnap nélkül, a házat csak akkor hagyta el, amikor néha rokon gyerekeket kísért el iskolába.

Egy nap így tűnt fel az utcán egy fotósnak, aki hazáig követte, ám a nagynéni kiadta a férfi útját. A névjegykártyát a lány megkaphatta, nem jelentett rá veszélyt, hiszen nem tudott angolul sem írni, sem olvasni. A család ismeretségi körébe tartozott a szintén szomáliai származású Iman, aki akkoriban már híres modellként dolgozott, s első kézből számolt be földijének a divatvilágról. A nagykövet-nagybácsi mandátumának lejártakor Dirie ódzkodott visszatérni hazájába, tizennyolc évesen inkább vállalta, hogy illegálisan tartózkodjon tovább Angliában – jóllehet angol nyelvtudásánál csak pénztárcája volt szegényesebb. Jól fejlett túlélő ösztönével rendezkedett be az új világ kihívásaira: egy gyorsétteremben takarított félállásban az illegális bevándorlóknak járó nyomott bérért, miközben végre iskolába járhatott, és angolul tanulhatott. Gondosan őrizgette a fotós névjegykártyáját, s gondolatai egyre a modellpálya körül jártak. A modellkedést a sok ruhapróba miatt mókásnak tartotta, úgy vette, mint egy szerepjátékot. Megdöbbenésére az első válogatásán topless képeket akartak róla készíteni, mire a lány sírva kirohant. A szépségipar azonban nemsokára bedarálta a lány természetes ellenálló erejét, amihez nem kis mértékben járult hozzá a siker és a gazdagság illúziója. Ez idő tájt szerepet kapott egy filmben is, szöveget viszont megkönnyebbülésére nem, mert így nem kellett szégyenkeznie, hogy nem tud olvasni. A londoni ügynökségnél kedvelték egzotikus külsejéért és erőteljes személyiségéért, bár maga sosem értette, miért a nagy felhajtás a modellek körül.

Az is nyilvánvalóvá vált, hogy érvényes útlevél és állampolgárság nélkül fekete modellként nem érvényesülhet igazán. Első tengerentúli munkájához barátnője útlevelét ejtette zsákmányul. Később egy álügyvéd súlyos fontokért megszervezett egy álházasságot, amely a hatóságoknak is szemet szúrt. Ám mielőtt érvényteleníthették volna a frigyet a részeges vőlegény vitatható cselekvőképessége miatt, a férfi hirtelen elhalálozott, így Dirie következmények és érzelmi veszteség nélkül megözvegyült. Ezután egy modelltársának bátyja önként ajánlotta, hogy feleségül veszi a nőt „emberbaráti szívességből”, hogy Dirie életét ne keserítsék tovább a „bürokraták”. Egy év után Waris megkapta az útlevelet, és New Yorkba utazott. Évek múltán már szupermodellként itt ismerkedett meg inkognitóban egy jámbor dzsessz-dobossal. Második randevújuk során Waris a sivatagi emberek legendás megérző képességével és keresetlen szavakkal tudatta a meghökkent fiatalemberrel, hogy ő lesz gyermekének apja. Így is lett, s a pár össze akart házasodni. A válásba az Angliában élő álférj nem egyezett bele, aki sokáig jól titkolta, hogy szó szerint őrülten szereti Warist. Az elmebaj aggasztóan kezdett rajta megmutatkozni, ahogy válogatott fenyegetésekkel illette Dirie-t, mire a nő felhagyott újraházasodási tervével.

„Gondolkodásom afrikai gondolkodás, és az sosem fog megváltozni” – állítja Dirie, aki a sztárinterjúk során úgy érezte, sosem a fontos dolgokról esik szó. Egy magazinnak exkluzív interjút ígért, amennyiben lehozzák az anyagot. Ekkor sokkolta először a közvéleményt saját megcsonkításának történetével, amivel legszemélyesebb titkát adta ki. A női nemi szervek megcsonkítása (angolul rövidítve: FGM, amely tévesen „női körülmetélés” néven ismeretes) egy ősi, barbár hagyomány szerint a lányok erkölcsi tisztaságáért zajlik – a férjhezmenetel biztosítéka nem az érintetlenség, hanem a csonkítottság. A Világegészségügyi Szervezet (WHO) szerint az FGM az elmúlt évtizedekben tett erőfeszítések ellenére is elterjedt gyakorlat 28 afrikai országban, és előfordul néhány közel-keleti és ázsiai államban is. Becslések szerint 150 millió nő él ma a világban, aki átesett a kegyetlen rítuson, pedig már egy is túl sok, tudván, hogy a beavatkozás következménye gyakran a sokk, vérmérgezés vagy elvérzés miatti halál; a túlélőknek marad a fájdalom, frigiditás és depresszió. A földön gyakorlatilag minden huszadik nő életét nyomorították meg ilyen módon, s még ma is évente két-három millió kislányt csonkítanak meg. A szokást azok sem adják fel, akik Európába vagy Amerikába költöznek. A bevándorlókkal az európai és amerikai kontinensre is átkerült a probléma. Dirie az ENSZ különleges nagykövete, és egyben alkalmas szószólója lett az FGM elleni harcnak, hiszen a nyugati világ nem állhatja a szenvedést, főleg, ha az áldozat egy szépséges és intelligens hölgy.

Az emberi jogokért vívott közéleti szereplés és 1997-ben született fia elszólította a kifutókról Dirie-t. Visszaköltözött Európába, néhány év óta osztrák állampolgárként él egyedül a fiával. Noha ellenfeleinek nyilatkozataira keserű mosollyal válaszol, és tekintetében egyébként is múlhatatlanul ott ül a fájdalom, bízik a tudatlanságot felszámoló oktatás és a nemzetközi közösség politikai erejében. Balsorsában ködösen látja saját vallása és kultúrája szerepét: felelősnek egyszerűen a tudatlansággal és babonával vegyített „emberi gonoszságot” tartja, s szüleit sem hibáztatja. „Női mivoltomat vették el tőlem” – mondja Dirie, aki szerint itt nem kulturális vagy vallási tradíciók elleni harcról, hanem egy emberellenes, erőszakos és kegyetlen szokás felszámoltatásáról van szó. Az egyébként mohamedán (szunnita) vallású modell gyakran hivatkozik arra, hogy sem a Korán, sem a Biblia nem igazolja a nők megcsonkításának szokását. Ez tény, ahogyan az is, hogy emberi jogi küzdelmében kizárólag olyan országok támogatják, akik – még ha ingadozó következetességgel is – zsidó-keresztény hagyományokat ápolnak.

Olvasson tovább: