Kereső toggle

Chaplin

Az abszolút művész

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Keménykalap, sétapálca, kis bajusz és kacsázó járás: az örök „kisembert”
megformázó Chaplin. A némafilm koronázatlan királya óriási sikert és hatalmas
bevételt aratott az egyszerű karakterrel, sokan azonban nem is sejtik, hogy a
komikus a maga módján mekkora segítséget nyújtott a háború sújtotta Európa
számára. A nagy nevettetőnek, akinek halála évfordulója éppen karácsonyra esik,
egész pályáját fémjelzi Hitlerrel való nyílt szembefordulása.

C harles Spencer Chaplin tehetséges varietéénekes szülők sarjaként látta meg
a napvilágot 1889-ben Angliában, ám szülei hamar elváltak, és őt és
féltestvérét, Sydney-t édesanyja nevelte. Az énekesnő tehetségének köszönhetően
eleinte még jómódban élt a család, ám elhúzódó betegeskedése miatt búcsút
kellett intenie a rivaldafénynek. A nyomorúságok idején Isten felé fordult, és a
protestáns Christ Church közösségbe kezdett járni. Nagy hatással volt rá az
evangélium, ami a fiaiban is maradandó nyomot hagyott.

A gyerekek többször menhelyre és árvaházba kerültek, mivel édesanyjuk idegeit
kikezdték a bizonytalan életkörülmények és az alultápláltság, így a kis
csavargók életérzéseit Charlie korán megtapasztalta. Nyolcévesen már abbahagyta
tanulmányait, és táncolással keresett pénzt, ám kis idő múlva asztmás lett, és
hónapokra ágynak dőlt. Betegsége alatt édesanyja az ablak elé ülve eljátszotta
neki, mi történik az utcán. Bár gyerekkorában volt újságárus, nyomdász,
játékkészítő, üvegfúvó, kifutófiú, mindvégig egy cél lebegett a szemei előtt: a
színház. Alig múlt tizenkét éves, és álma valóra vált, két évet még
hozzáfüllentett a korához, és megnyílt előtte a színészi pálya.

Karrierje Amerikában bontakozott ki. A Keystone Stúdió a jó nevű színész
felvételével maga sem tudta, hogy gyémántra lelt: az ifjú Chaplin életre hívta a
kis csavargót, akit a közönség azonnal a szívébe zárt. Filmjeiben mesterien
ötvözte a tragikumot a komikummal, ez egyedülálló ismérve lett műveinek.
Nemsokára maga írta, rendezte és játszotta a filmjeit, sőt a zenét is ő
szerezte, és a többi szereplőnek is ő tanította be a szerepeket. Pantomimjátéka
azóta is színészi kihívás – egyszerű, természetesnek tűnő táncmozdulatait sok
gyakorlás után sem könnyű utánozni.

A filmek sikere mellett a bevétele is nőtt, majd barátaival saját filmstúdiót
alapított, hogy megtörjék a készülődő filmipari kartell uralmát. Tervük
sikerült, és hatalmas bevételre tettek szert. Édesanyjáról bőkezűen gondoskodott
haláláig, aki örült a sikerének, de boldogabb lett volna, ha Charlie a művészlét
helyett Isten szolgálatába áll.

Chaplin legjobb alkotásának az 1925-ös Aranylázt tartotta. A film a számtalan
élethű makettel, technikai újításokkal, valamint hatszáz – javarészt hajléktalan
– statisztával valóban monumentálisra sikeredett. Az életműben végül a négy
legnagyobb film között kapott helyet a Nagyvárosi fények (1931), a Modern idők
(1936) és a Diktátor (1940) mellett. A legkiemelkedőbb alkotásnak azonban a
Diktátor bizonyult, amely a színész életében is új fordulatot hozott.

Chaplin egyik ismerőse révén jutott hozzá egy Hitlert ábrázoló képsorozathoz és
egy beszámolóhoz a nácik bűntetteiről, melyet Amerikában akkoriban senki sem
vett komolyan. Chaplin maga is sült bolondnak tekintette Hitlert. Később, amikor
barátja, Einstein, majd Thomas Mann és még sokan mások elhagyták Németországot,
egyre komolyabban kezdte foglalkoztatni önnön csavargó figurája és a diktátor
külső hasonlósága, mint egy komédia alapötlete.

A külső mellett sok más párhuzam is volt köztük: azonos időben születtek,
mindkettőjüket vonzotta a színészi pálya, és mindketten tömegbefolyással
rendelkeztek. Amikor a nácizmus előretört, részben Korda Sándor ösztönzésére
megerősödött Chaplinben a gondolat, hogy Hitlert nevetségessé kell tennie. Ebben
a filmben a hangosfilm előretörésére is reagált, Hitlerként harsányan uszította
a tömeget, míg a csavargó szerepében néma maradt. Mellesleg nem tudott németül,
de a rögtönzött beszédekben olyan németes kiejtéssel halandzsázott, hogy a
vetítéskor a közönség hahotázott a nézőtéren.

Nem sokkal azután, hogy Anglia hadat üzent Németországnak, és a németek áttörtek
a Ma-ginot-vonalon, a film debütált Európában is, és rekordbevételt hozott.
Németországban „Sárli” – ahogy a németek szólították – nemkívánatos személy
lett, filmjeit betiltották, pedig Hitler állítólag háromszor is megnézte a
Diktátort. Chaplin zsidóság melletti kiállását azzal magyarázták némelyek, hogy
ő is izraelita. A háború után bevallotta barátainak, hogy nem zsidó, ám ha ezt
korábban nyíltan elismerte volna, az szerinte felért volna egy uszítással.

A háború után Amerikában kommunistagyanús elemmé vált, az FBI megfigyelés
alatt tartotta, és végül egy tíz évig elhúzódó rágalomhadjáratot indított
ellene. Az egyik hírhedt lejárató kampány alapját egy fiatal lány szolgáltatta,
aki először megpróbálta elcsábítani a férfit, majd apasági keresetet nyújtott be
ellene. A vérvizsgálat bebizonyította, hogy nem Charlie az apa, és később
kiderült, hogy a lány náci szervezetekkel is kapcsolatban állt, ennek ellenére
néhány gumiparagrafus alkalmazása révén Chaplint járadékfizetésre kötelezték.
Élete leghányatottabb időszakában ismerkedett meg negyedik feleségével, az akkor
tizenhét éves Oona O’Neillel. A több mint harminc év korkülönbség eleinte
aggasztotta, ám Oona határozottsága meggyőzte, és egy év múlva feleségül vette.
Charlie családjával önként elhagyta Amerikát, és Svájcba költözött, hosszú és
boldog házasságukban nyolc gyermekük született. 1972-ben még egyszer
ellátogatott Amerikába, ahol átvette életművéért az Oscar-díjat, majd 1977
karácsonyán nyolcvannyolc évesen eltávozott az élők közül, s vele együtt a
némafilm korszaka is lezárult.

Olvasson tovább: