hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Big Mac és ami mögötte van

2006. 11. 08.
„A titkok kapuja megnyílik” – ezzel a címmel hirdette meg a McDonald’s nyílt napját múlt héten, amikor műtősruhába öltözve végiglátogathattuk a konyhákat országszerte. Az esemény nyilvánvaló célja a horrormesék tisztázása volt: miből is készül a meki menü? Valamit erről is megtudtunk.

A szombati nyílt napon csak délután 3 és 5 óra között léphetünk a színfalak
mögé. A regisztráció után egy nyilatkozatot kell kitöltenünk, melyben aláírjuk,
hogy az utóbbi időben nem voltunk fertőző betegek, és a környezetünkben sem volt
ilyen. Fehér ruhába kell öltöznünk, továbbá a cipőnkre is védőzacskót kell
húznunk, majd fertőtlenítő kézmosás következik.

Kezdetnek – talán nem véletlenül – az újrahasznosító miniüzemet látogatjuk meg,
ahol megnézzük, mi lesz abból, amit mi már nem eszünk meg.

Megnyugodhatunk, nem újabb menü. A kiszolgáló- és a készítőrészlegnél megtudjuk,
hogy a kóla jéggel nem lesz vizesebb, mint anélkül, méghozzá azért, mert a gép
arányosan több kólasűrítményt ad hozzá, így amikor a jég teljesen felolvad,
akkor lesz megfelelő az ital.

Nem csak a kóla trükkös. A hamburgerzsemlék speciális cukortartalommal
rendelkeznek, így amikor megpirítják őket, akkor karmellizálódik a cukor, ami
nem engedi, hogy átázzon, „tocsogjon” a hamburger. Azt álmunkban sem gondoltuk
volna, hogy az olajnak is van pH-értéke, aminek ráadásul mindig optimálisnak
kell lennie. A hasábburgonya titka pedig az, hogy a speciális, McDonald’s
számára termesztett krumplit elősütik, majd utána hirtelen lefagyasztják. Így
lehetséges, hogy az étteremben közel négy perc alatt elkészüljön.

A készítőrészleg mögötti fagyasztókamrában kiderül, hogy sok termék, például a
saláta is, bármelyik boltban kapható, és magyar földből származik. Az
ellenőrzéseknek köszönhetően minden egyes hús visszakövethető, így meg tudják
mondani, hogy a hamburger, amelyet eszünk, melyik tenyésztőtől és melyik
állatból származik.

Az étteremvezető szerint arra törekednek, hogy a világon mindenütt ugyanazt az
ízt nyújtsák, ugyanabban a csomagolásban. Az ízfokozók és aromák kilétével
kapcsolatban csak annyit mond: ezekkel most már minden rendben van.
Megtudakoljuk azt is, látta-e a Super Size Me című filmet. „Ha minden nap
csirkepaprikást eszel, és nem mozogsz, akkor is elhízol” – hangzik a válasz.
„Mindenesetre a Super size menüt megszüntették a film után” – vágunk vissza,
mire kiderül, hogy most viszont ott van helyette a McMenü plusz. Így csak a név
változott.

Végeredményben akár meg is nyugodhatunk, hiszen az étterem megfelel a
legszigorúbb EU-normáknak is, melyre láthatólag büszkék is a dolgozók.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!