Kereső toggle

Áll a baál - Pajor Tamás publicisztikája

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Ray Kurzweil a Google fejlesztési igazgatója zsidó származású amerikai feltaláló, mérnök. A transzhumanista szerző könyve the New York Times bestseller lett, Bill Gates pedig Kurzweilt „a mesterséges intelligencia jövőjét legjobban megjósoló” személynek nevezte. Amikor egyszer feltették neki a kérdést, hogy szerinte Isten létezik-e, azt válaszolta: „Még nem”.

Érzésem szerint történelmi léptékű szociálpszichológiai tanulmánykötetet lehetne írni arról, hogy hosszú kálváriája során a zsidóság miként próbált elmenekülni a Bibliában kinyilatkoztatott isteni küldetése elől.

A küldetés legfőbb eleme a mózesi törvény megtartása lett volna, ami – el kell ismerni – embert próbáló, sőt a Szentírásban kijelentett bűnbeesés és annak egyetemes következményei miatt az ember képességeit meghaladó feladat, amely Messiás után kiált.

E fájdalmas fordulatokban bővölködő fiktív kötet alagút végi fénye akarva-akaratlanul Izrael állam megszületése lehetne, melyben a választott nép mégiscsak alárendelődni látszik az örök tervnek.

A könyv az elmúlt 200 évről szóló elnyúló és megrendítő fejezeteiben pedig arról olvashatnánk, hogy a kinyílás ára az asszimiláció volt. A tervet túlteljesítették.

A marxizmus sírkövekből épített útját az újliberalizmus mutációi aszfaltozzák tovább a semmibe. Nekem ne mondja senki azt: mindegy, hogy egy zsidó hirdeti-e az agresszív ateizmus valamelyik új válfaját, vagy sem. Én a bőrömön érzem, a szívemben dörög, a fülembe ordít, hogy nem mindegy. Egy zsidónál az ateizmus sohasem semleges, higgadt, töltés nélküli. Mindig ellen-hit, antiteizmus. Annak a népnek a fia, amelyet egyedüliként látogatott meg a Teremtő a Szináj-hegyen, nem képviselhet ilyet! Ha mégis megteszi, akkor jaj neki! És ezt nem én mondom. De sajnos jaj azoknak is, akik hisznek neki.

Legitim dühömnek további szabad utat engedve igyekszem most nagyon hangosan átgondolni, miként fenyegeti Kurzweil gépagyának és nanoeszközeinek proletárdiktatúrája a világot. Számba veszem, bár számra nem szívesen veszem. Aki Kurzweil „gondolataival” szeretne közelebbről megismerkedni, keretes írásunkban megteheti.

Szingularitás: a varázsige

Mindezek mellett igazságtalan lenne elhallgatni, hogy olyan jelentős találmányok fűződnek a nevéhez, mint például az optikai karakterfelismerés és a beszédfelismerés módszere – jelen írásomat is egy beszédfelismerésen alapuló alkalmazással fogalmazom –, valamint az elektronikus billentyűs hangszerek létrejötte, mely utóbbiak egy része alkotójuk nevét is viseli. Bár megmaradt volna a billentyűknél, de amit ehhez képest most csinál, azt Kazal Lászlót idézve érzékeltetném: „Ha a különbséget zongorázni tudnám...?”. Kurzweil tehát nem a kimagasló informatikai szaktudásnak vagy a kreativitásnak van híjával, hanem az alázatnak és úgy tűnik, a jó szándéknak is.

Varázsigéje a szingularitás, amelynek végső következménye a feltaláló szerint az emberi élet és a technológia egybeolvadása lesz. Nem tudom, kinek van kedve egybeolvadni, de nekem még ezzel a tudatosan agytörzsmanipulálónak fejlesztett nyavalyás okostelefonnal is elég megküzdeni. A homo iphonicusok világában utcán-téren, megállóban, sorbanállás közben önmagamon is észlelt 45 fokos tarkódöntési tünet is ijesztő, nemhogy az egybeolvadás réme.

A szingularitás vagy különösség egy valós probléma. Olyan exponenciális ívű technológiai fejlődést jelent, amely az adatfeldolgozás mennyisége és üteme miatt már kikerül az ember kontrollja alól. Mesterséges intelligencia fejleszt újabb mesterséges intelligenciát és így tovább. Az alapvetően matematikai fogalmat a feketelyukak közelében létrejövő jelenség leírására is alkalmazzák, amelyet a rendelkezésre álló fizikai modellek már nem képesek meghatározni. Kurzweil és elvbarátai szerint mivel a mesterséges intelligencia összehasonlíthatatlanul nagyobb adatmennyiségből felfoghatatlanul gyorsan kalkulál, ráadásul folyamatosan fejleszti magát, sokkal megbízhatóbb következtetésekre jut, mint az ember. Ezért azt szorgalmazza, hogy az emberiség önként bízza rá magát, vagyis egyesüljön vele. Ennek a megközelítésnek az alapvető hibája, hogy az embert leszűkíti pusztán racionális képességekre, körítve maximum egy kis érzelmi zizegéssel. Az új materializmus fizikalista vélekedése minden jelenséget kizárólag fizikai okokra vezet vissza, és az embert érzetek, ingerek natúr biokémiai működésére redukálja, beleértve szellemi-lelki dimenzióját is. A mesterséges intelligencia így azokat a képességeket másolja és szorozza fel, amelyből hiányzik a spirituális belátás és a morális képesség. Az ezeknek hiányában lévő rendszerek pedig már rettenetes történelmi mementókat gyártottak. Ha e ponton feltör belőlünk a korai kapitalizmust kísérő géprombolás elemi vágya, akkor az a rossz hírem, hogy ezt a kezünkben lévő okos eszközökön kéne elkezdeni, ami nem tűnik egyszerűnek.

Ezt a szörnyet már most mi etetjük az adatainkkal, le- és feltöltések, posztok, keresések, e-mailek és sms-ek trilliárdjai hízlalják a gyomrát. Az informatika új kulcsszava a big data, a nagy adat a fűtőeleme annak a rakétának, amellyel az emberiség száguld egy rettenetes szellemi feketelyuk felé.

A társadalommérnök azt is ígéri, hogy a mesterséges intelligencia a nanotechnológiával összekapcsolódva a fizikai valóságot is megváltoztatja majd. Már most látjuk, hogyan értékeli le a tudást a Google keresőből secperc alatt kinyerhető találat. Ha túl gyorsan érünk el valamit, annak lassabban már nincs értéke. Ha minden, amit az ember elképzel, azonnal megvalósul – bekalkulálva korunk meredek ívű degenerálódását –, az mengelei szintű emberkísérletet vetít előre.

Jézus szavai ebben az esetben is tökéletesen kifejezik a lényeget: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Márk 8:36)

És nem igaz, hogy egy ilyen intelligenciával bíró tudós ne tudná mérlegelni, milyen veszélyeket rejt az, ha az emberben lévő rossz ennyire felhatványozódhat. Ez világnézettől függetlenül belátható lenne. Gonoszsága ennyiben tudatos.

Milyen erkölcsi alapon nyúlhatnánk hozzá a személyiség istenadta, természetbeni határaihoz, ki hatalmazott fel erre bárkit is? Nyilván nem a tudományos fejlődésnek kell gátat vetni. De egy tudósnak is kell, hogy legyen lelkiismerete, és amikor olyan ponthoz érkezik, ahol már kockáztatja, vagy veszélyezteti mások jövőjét, meg kell hogy szólaljon benne. Ha nem szólal meg, akkor azoknak kell társadalmi nyomást gyakorolni a fejlesztőkre és a döntéshozókra, akikben megszólal. Tisztában vagyok vele, hogy ez egy kisebbség, de hallatnia kell a hangját, hogy amennyire csak lehet, gátat vessen ennek a folyamatnak. Megállítani nem lehet, mert a mellette álló érdekek dominálják a világot, de egyéneket kimenteni belőle, és késleltetni, igen.

Persze itt egy jóval nagyobb kérdéshez érkezünk el, ahol az ateista-materialista és az istenhívő világmagyarázat mentén a jövőkép szükségszerűen és végérvényesen szétválik. Mivel viszont a társadalom plurális, ezért elfogadhatatlan az az arrogancia, amellyel a tudományosság tekintélyével visszaélve előbb vélemény-, majd tényleges világdiktatúrát irányoznak elő a Kurzweilhez hasonló elvakult szemfényvesztők.

Társadalmi szinten a teológiai megközelítés egyenrangú riválisa kell, hogy legyen az úgynevezett tudományos világnézetnek, eltekintve attól, hogy ez utóbbi kifejezés eleve önellentmondás, mivel bármely természettudományból csak következtetéssel, hitbéli ugrással lehet világnézetet alkotni. Mindegy, legyünk nagyvonalúak. Tehát demokratikus és kultúremberhez illő játékszabályok alapján egy ateista nem várhatja el egy hívőtől, hogy az ne az általa abszolútnak tekintett mérce alapján közelítsen mindenhez, ezen belül a tudományhoz is. Ebből fakadóan az sem várható el tőle, hogy ne akarjon érvényt szerezni az általa alapvetőnek tartott értékeknek – akár az úgynevezett tudomány egyes, nyilvánvalóan életellenes törekvéseinek korlátozásával – legalább egy demokratikus közjó minimumának szintjén.

Istenépítők

A hi-tech guruknak viszont nem véletlenül ekkora az arcuk. Ők nem demokráciára készülnek. A pénz már az övék. A befolyás pláne. Anthony Levandowski például a következő baljós kijelentést tette: „Egy istent fogunk alkotni...”. A nem túl eredeti és biztos kudarcra ítélt törekvés azért érdemel szót, mert nem egy kegytárgygyártó kisipari szövetkezet gipszöntő művezetője, hanem a Szilícium-völgy egy másik újmilliárdos üdvöskéje fogalmazta meg, és nem egy kerületi lapban, hanem a befolyásos Wired technológiai magazin honlapján. Az ügyről Pátkai Mihály cikke tudósított bennünket a Hetek egy korábbi számában. (A gépisten felemelkedése. Hetek, 2017. szeptember. 24.)

Levandowskiról eddig azt hittem, hogy a Bayern München csatára, de sajnos mellélőttem pár betűvel. Bár az lenne. Ez a Levandowski más pályán cselez. Egyházat alapított, amelynek vállalt célja a mesterséges intelligencia vallási hódolatban való részesítése. Kiber a víz. Elképzelése szerint az embernél egymilliárdszor okosabb létező egy jobb világot fog alkotni, vagy hogy szellemiségét még inkább érzékeltessem, úgy is mondhatnám: egy „szebb jövőt”.

Az egyházalapító szerint a mindent látó és halló, mindenütt jelenlévő gépezet átveszi majd a hatalmat a földön, amely folyamatot ő és követői kívánnak menedzselni a „békés, harmonikus hatalomátadás” keretében. A gép mindenhatóságával kapcsolatban elképzelem, ahogy kerületi áramkimaradás esetén a descartes-i gondolat chip-imádó átirata így hangzik majd: Gondolkodom, tehát fagyok.

Nem vagyok kompetens műszaki kérdésekben, de mivel a célkitűzés itt merőben nem technológiai jellegű, ezért hadd szóljak, segítségül hívva ismét a világmindenség alapművét, a Bibliát, ahol meggyőződésem szerint maga az egyedül igaz Isten Jeremiás próféta által igyekszik távol tartani a mindenkori emberiséget a legostobább célkitűzéstől: „Csinálhat-é az ember magának isteneket? Hiszen azok nem istenek!” (Jeremiás 16:20). Ennél lényegretörőbben lehetetlen megfogalmazni ezen erőfeszítés ostoba hiábavalóságát.

Istent senki nem csinálja, Isten csinált mindent. Levandowski mérhetetlen elbizakodottsága tulajdonképpen a techvilág sátáni coming outjaként is értelmezhető. Nem véletlen, hogy ez a farmer-póló kombós menősködéssel párosuló pöffeszkedés most egy ilyen arcátlan kezdeményezésbe torkollott. A vélhetően kevés sorscsapást megélő, elszállt Szilícium-völgyi hitetők aránytévesztése nem ma kezdődött. A kipárnázott kaliforniai ökomunkahelyek csőlátású ideológusai már felfutásuk óta túlbecsülik saját maguk és szoftvereik képességét. Az, hogy az egyetemekről a korszellem által kilőtt, dúsgazdag titánok szerény élettapasztalat birtokában marhaságokat mondanak, még megbocsájtható lenne, de féktelen hatalomvágyuk miatt veszélyesek. Zuckerberg jóságos bocisimogató körútja a tejfarmon, megértő, öltönyös látogatása a vasárnapi istentiszteleten elnöki ambícióit jelzik. Lehet, hogy egy éve még ateista volt, de a világegység kedvéért most még egy halleluját is kurjant. A techvilág frissensült urainak kezében már ma nagyobb hatalom van, mint bármilyen korábbi birodalom vezérének. Szó se róla, ezek az emberek valóban kimagaslót alkottak saját szakmájukban.

A probléma azzal van, hogy kompetenciájukat messze meghaladó területeket akarnak maguk alá gyűrni.

Levandowski például ennek érdekében, a tűréshatárt kóstolgatva, utálatos kísérletének tesztalanyává kívánja degradálni az emberiséget.

A rafinált érzékenyítés beméri a fogadtatást, és egyben kijjebb is tolja a kerítést, miközben a konyhában már valószínűleg rotyog egy konszenzuskeresőbb kommunikáció.

Ezek a delejes szakbarbárok, ha álmuk netán megvalósulna, maguk is akkorát fognak koppanni, mint aki VR-sisakban lefejel egy villanypóznát, vagy még annál is sokkal nagyobbat. Ugyanis nem az a kérdés, hogy létrehozható-e egy ilyen nyomasztó szerkezet, hanem az, hogy ha létrejön, az mi lesz? Egy biztos, hogy nem Isten. Néhányan az egyívású techcézárok közül is komoly aggályokat fogalmaztak meg a mesterséges intelligencia jövőjével kapcsolatban. Elon Musk szerint ez lesz az emberiség utolsó fejlesztése. Az már más kérdés, hogy ő, ezt megelőzendő, interfészt szeretne létrehozni a gép és az emberi agy között, hogy az utóbbi versenyhátrányát ledolgozza. Köszi szépen. Inkább maradok egymilliárdszor butább, mintsem drótköteg lógjon ki a fejemből.

A fő kérdés tehát az, hogy ami létrejön, az minek lesz nevezhető? Istennek nyilván soha, de persze embernek sem. És mire lesz jó? A legnagyobb probléma az, hogy jó, biztos nem lesz, hiszen ahhoz tisztában kéne lennie a „jó” mibenlétével. És bármilyen összetett döntéshozatali mechanizmusra lesz is képes ez a gépsonka, bármekkora napelempark is táplálja majd szervereit a nevadai sivatagban, akkor is szívtelen vas marad.

A vasnak pedig nincs erkölcse, pláne nincs szelleme. Bármire lehet is megtanítani majd ezt a haszonelvű vérszívót, arra biztos nem, hogy differenciálni tudjon jó és rossz között. Még ha a ráción túl, az ember érzelmi intelligenciáját lemásolva produkál is valami emberszerű imitációt, abban soha nem lesz a maga bonyolultságában mérlegelt etikai döntés, ellentmondásosságában szép, drámai küzdelem vagy spiritualitás. Hiszen ezeket a képességeket az ember maga is kapta, így kutatni egy szintig tudja, de előállítani aligha, egy gép pedig még kevésbé képes mindezt reprodukálni. Ha pedig a processzorbálvány technológiai potenciáljából adódóan bizonyos értelemben tényleg az ember fölé kerekedik, az nem egy hollywoodi forgatókönyvre, hanem inkább János apostol jelenéseinek könyvére fog hasonlítani.

Mindenesetre Levandowski hamarabb látszik klerikalizálódni, mintsem vallása létrejött volna, és az, ahogy igyekszik bevágódni majdani főnökénél, tényleg nem sok jót sejtet annak természetéről. A vallásalapító ugyanis a gépisten-ember relációt nem túl hízelgően az ember-háziállat viszonyhoz hasonlítja, ahol ő maga mint engedelmes, sőt gazdáját pozícionáló négylábú majd előnyökre számíthat, miközben a harapósakat előre megfenyegeti, mondván: „nem szeretne a helyükben lenni”. Ezen a ponton picit sérül az a tétele, hogy a szuperagy majd jobban tudja gondozni a bolygót, hiszen jelenleg még én és sok hozzám hasonló harapós lakik itt. És a magam részéről kijelenthetem, hogy nem tudom, lesz-e valami ebből az őrületből, de ha igen, esküdt ellensége leszek ennek a csapágyagyú gólemnek.

Én szeretnék kimaradni ezekből a körökből. Ezekből az áramkörökből. És mielőtt még a chip-evangélium és a kvantum-gyógyulás perverz villanypásztorai begyújthatnák az eretnekek számára épített atommáglyáikat, tenni kell valamit.

Mivel nem tűnik életszerűnek, hogy bármilyen összefogás vagy hatalmi szándék körvonalazódna az elviekben ugyan semleges, de gyakorlatban egyre antikrisztusibb célok szolgálatába állított technológiával szemben, az egyetlen amit ebben a helyzetben tehetünk, hogy teljes szívünkből az egyetlen igaz, élő Istenhez fordulunk, ahhoz, aki ezt a sötét végkifejletet prófétái által már évezredekkel ezelőtt jelezte. Őhozzá pedig, aki Önmagát a „Szeretet”-ként mutatta be, mindig fordulhatunk.

Ezért írok. Azért, hogy minél kevesebben legyenek azok, akik önként ugranak a szívtelenségnek ebbe a feneketlen mélységébe, befejezésül ismét Jeremiást idézve: „Mondjátok meg hát nékik: Az istenek, a kik az eget és földet nem alkották, el fognak veszni e földről és az ég alól!” (Jeremiás 10:11).

Ez a beteg szilíciumfétis már rég fosszíliává, de minimum színesfémtolvajok martalékává válik, amikor a Biblia még mindig érvényben lesz.

Idézetek Ray Kurzweiltől

A szingularitás lehetővé fogja tenni, hogy meghaladjuk biológiai testünk és agyunk korlátait. Uralkodni fogunk a sorsunk fölött. A kezünkbe kerül a halandóságunk. Olyan sokáig élhetünk majd, amilyen sokáig csak akarunk.
Gyakran gondolok Arthur C. Clark harmadik törvényére: „bármely, kellőképpen fejlett technológia megkülönböztethetetlen a mágiától…”. A Potter-könyvek összes „varázslata” valóra fog válni a technológia révén... A tökéletes átélést kínáló virtuális valóságunkban lehetséges lesz (…) másokat elvarázsolni és nanoeszközök alkalmazásával lehetségessé válik mindez a valódi valóságban is.
Fokozatosan körvonalazódott előttem egy átalakító esemény, amely a 21. század első felében fog bekövetkezni. Ahogyan az űrben egy feketelyuk drámaian megváltoztatja az eseményhorizontja felé gyorsuló anyag és energia mintázatát, a jövőnkben közelgő szingularitás is egyre jobban átalakítja az emberi élet minden intézményét és aspektusát, a szexualitástól kezdve a spiritualitásig.
Noha ez a korszak se nem utópisztikus, se nem disztópikus, át fogja alakítani azokat a fogalmakat, amelyekre támaszkodva értelmet adunk az életünknek, az üzleti modellektől kezdve az emberi élet hosszáig, beleértve magát a halált is.
(A szingularitás) teljes megértése szükségképpen megváltoztatja az ember felfogását általában az életről, de a saját életéről is.
A szingularitás után nem lesz különbség ember és gép, a fizikai és a virtuális valóság között.
A nem biológiai intelligencia képes lesz képességeket és tudást letölteni más gépekről, és végül az emberektől is.
A nem biológiai intelligencia gyorsuló fejlődési ciklusával párhuzamosan a nanotechnológia lehetővé fogja tenni, hogy molekuláris szinten befolyásoljuk a fizikai valóságot.
A nanobotok a biológiai idegsejtekkel kapcsolatba lépve ki fogják tágítani az emberi tapasztalás határait azzal, hogy közvetlenül az idegrendszeren belül hoznak létre virtuális valóságot.
A kép- és hanghullámok manipulálására képes, fogletnek (önszervező nanobot felhő) nevezett nanorobotok el fogják hozni a valódi világba a virtuális valóságok képlékenységét.
Végül az egész világegyetemet át fogja itatni az intelligenciánk. Ez a világegyetem sorsa. Mi fogjuk meghatározni a saját sorsunkat; nem fogjuk hagyni, hogy az égi mechanikát jelenleg uraló „buta”, egyszerű, gépies erők határozzák meg azt.
A jövő gépei emberek lesznek, még ha nem is biológiai emberek. Ez lesz az evolúció következő lépése, a következő magas szintű paradigmaváltás…
Pátkai Mihály

Olvasson tovább: