Kereső toggle

Bob Dylan Nobel-díjas

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Dylan, a jelenkor nagy dalnoka, aki megmutatta, hogy a költészet magas szinten társítható a zenével, új minőséget szülve ezáltal. Az irodalmi Nobel-díj odaítélése forradalmi húzásnak tűnik, ami azonban a hagyományosabb irodalmi formák kedvelőinek körében nem aratott osztatlan sikert.

Pedig a döntés minden bizonnyal arra a paradigmaváltásra reagál, amellyel Dylan és – legyünk őszinték – még néhány rock-költő felszántotta a valóság azóta keletkező részét. A káros devianciák mellett, amelyekről e hasábokon már esett szó, nem lehet elhallgatni, hogy az a személyesség, őszinteség, tabumentesség, a korábban nem létező vagány lendület, amit a modern dalköltészet hozott a kultúrába, addig ismeretlen volt és mára messze elhatott a rockzenén túl az élet minden zegzugába. Dylan pedig egyike azoknak, akiknek a legtöbb köze van ehhez. Bebizonyította, hogy a dal nemcsak szórakoztatóipari kategória lehet, hanem egyszerre tömeghatású és egyben magasművészeti alkotás. Balladáival, szürreális képeivel, gazdag asszociációival beletolta az irodalomba a népdalt.

Dylan mestere, a nálunk kevéssé ismert amerikai folkénekes-dalszerző Woody Guthrie, a nagy világválság idején énekelte keresztül az Államokat, és emiatt „a lepusztult táj trubadúrja” művésznevet kapta. Őt egyebek mellett olyan világsztárok ismerik el forráskódként mint Johnny Cash vagy Bruce Springsteen.

Guthrie a naiv, kerekded hangulatú amerikai folkzenét politikai tartalommal töltötte meg. Tán radikális baloldali orientációja szülte azt az aforizmáját, miszerint „gitárja eszköz a fasiszták kinyírására”. Mindenesetre a politikai, sőt egyáltalán bármilyen fajsúlyos tartalom társítása a dal szerkezetű zenéhez forradalmat hozott a költészetbe és a popzenébe is. A dal ezzel kezdett kilépni a népzene évszázados hagyományaiból, mondóka jellegű világából és kockázatot vállaló üzenetek hordozójává vált. Talán Dylan járatta csúcsra ezt a műfajt, de azok közül, akik mindezt egy szál gitárral tették, mindenképpen ő a legnagyobb.

A mondanivaló többletterjedelemben is manifesztálódott. A korábban 8-16 sor terjedelmű folk vagy blues strófák, melyek sok esetben ismétlődéseket is magukba foglaltak, Dylannél végeláthatatlan mondatfolyamokká terebélyesültek. A bluesban használatos versszak végi ismétlődés, visszatérés egy adott központi gondolathoz nála is folyamatos eszköz. Az amerikai beatköltészet hagyományait megteremtve és egyben követve, szabad asszociációk és sok esetben verstanilag is szabadon megvalósított túlburjánzó formák, látomások, valamint nagy gondolatgazdagság jellemzi költészetét. Szövegei gyakran az amerikai társadalomra különösen jellemző elidegenedés szülte életérzéssel vannak átitatva, mint például a Mr. Tambourine Man (Tamburin ember), amelyben a hangszerről elnevezett fiktív dalnokot szólítja fel a hangulat aláfestésére.

Bob Dylan 1941. május 24-én látta meg a napvilágot, mint Robert Allen Zimmerman, litván-orosz-ukrán zsidó bevándorlók gyermekeként. Ifjúkorát rádióhallgatással töltötte, így nem meglepő, hogy – mint akkoriban annyian – ő is a korai rock and roll hatása alá került. Eleinte Carl Perkinstől és Little Richardtól énekelt feldolgozásokat, majd a folk felé fordult, mígnem egy New York Times-kritika nyomán felfedezték és leszerződött a Columbia Recordshoz. Első albumának címe, melyen zömében feldolgozások szerepelnek, saját művészneve lett: Bob Dylan.

A kezdeti nyerseség után megtalálta saját hangját, és egyből akkorát alkotott, mint leghíresebb dala, a Blowin’ in The Wind, amely több mint negyedszázaddal a később, 1999-ben az előző 25 év legjobb dalának szóló Grammy-díjat kapta. Dylan 1963-ban már polgárjogi hangadóként lépett fel Joan Baezzel az ominózus washingtoni tüntetésen, ahol Martin Luther King elmondta „van egy álmom…” kezdetű beszédét. Ezután született a The times they are a-changin’ című dala, amelyben felszólítja kora írástudóit és politikusait, továbbá összes kortársát egy nagy változás észrevételére, utolsó sorában már itt is biblikus kicsengéssel:

„Aki ma lassú, holnapra gyors lehet,
ahogy a mostani jelen később múlt lesz.
A rendszer gyorsan halványul,
és aki most az első, később utolsó lehet,
mert az idők változnak!”

Dylan megmutatta, hogy egy kockás-inges countryénekes hogyan tud érzékenyen és egyben humorral reagálni az elfajuló világ állapotára. A Talkin’ World War III. Blues a harmadik világháborúról szóló morbid, történetmesélő vízió, ahol egy pszichiáternek mondja el álmait, aki ezután bevallja, hogy ő is hasonlókat álmodik. A szöveg azzal záródik hogy:

„Egy darabig az emberek egy része lehet, hogy jól van, de mindenki nem lehet jól mindig.’ / Azt hiszem Ábrahám Lincoln mondta ezt. / ‘Beengedlek az álmaimba, ha én is benne lehetek a te álmaidban’/ ezt meg én mondtam.”

Hattie Carolról írt balladája egy 51 éves, tíz gyermeket nevelő – ki nem mondottan, de vélhetően fekete – házicselédről szól, aki sosem ülhetett az asztalfőre, miközben mindig dolgozott, és az őt kivégző háziuráról, a dúsgazdag William Zanzingerről, aki nem sokkal azután, hogy a rendőrség letartóztatta, egy vállrándítással, óvadék ellenében távozhatott a börtönből. Kegyetlenül mutatja be az álszent bírót, aki azt sugallja: „…a ranglétrának nincsen teteje és alja”, majd kiszabja az ok nélkül gyilkolónak a mindössze hat hónapos büntetést.

Az itt is ciklikusan ismétlődő, történetrészeknek keretet adó sorvégek refrénszerűen kiszólnak a hallgatónak: „...és te, aki megideologizálod a szégyent és kritizálod a félelmeket, temesd el mélyen a bulvár szennylapokat az arcodba, mert itt van az ideje könnyeidnek.”

E megrázó vonulathoz tartozik a korszakosnak mondott Like a Rollin’ Stone, a kiégett vesztes balladája, aki az egykori jobb sorból süllyedt alá. A fényűző kitartottság státuszából kivert kutyává lett főszereplő története a prostituálódás eposza.

Dylan az egy szál gitáros vonal után, a folk hagyományait tisztelők ellenérzését kiváltva, egy éles váltással elektronizálta a folk zenét, melynek következtében a newporti fesztiválon kifütyülték.

E korszakhoz köthető az erősen szürreális hatást mutató Subterranean Homesick Blues, amelyben néhol nehéz felfedezni kohéziós erőt az egyes sorok között, de hát ez stíluselemként is felfogható.

Egy motorbaleset után 1967-ben kiadta a híres angol prédikátor, John Wesley nevével fémjelzett albumát, melyen szakít a korábbi pszichedelikus tónussal és nyugodt hangvételű, klasszikusan folkos irányt vesz. Az All along the Watchtover című dala például egy Ézsai-ástól vett idézetre épül (21:5-9). Dylan zsidó–keresztény irányú keresését jól jellemzi, hogy már évekkel megtérése előtt olyan művekkel lepte meg a világot, amelyeket nyugodtan sorolhatnánk a legújabb kor zsoltárköltészetéhez, mint például a Forever Young-ot. A kétkedők kedvéért ide szerkesztem:

Forever Young (Örökké fiatalon)

Isten áldjon meg,
és őrizzen meg mindig
Minden kívánságod váljon valóra
Mindig tegyél másokért
És hagyd, hogy mások tegyenek érted
Építs egy létrát a csillagokig
És mássz fel egyesével minden fokon
Maradj mindig fiatal
Örökké fiatal, örökké fiatal
Maradj örökké fiatal.
Nőj fel úgy, hogy maradj igaz
Nőj fel úgy, hogy maradj hűséges
Mindig tudd az igazságot
És lásd a fényeket,
amelyek körülvesznek
Mindig légy bátor
Állj egyenesen, és légy erős
Maradj mindig fiatal
Örökké fiatal, örökké fiatal
Maradj örökké fiatal.
A kezeid mindig legyenek elfoglaltak
A lábaid mindig legyenek gyorsak
Mindig legyen erős alapzatod
Amikor a változás szelei váltanak
Legyen a szíved mindig örömmel teli
És mindig énekeljék a dalodat
Maradj mindig fiatal
Örökké fiatal, örökké fiatal
Maradj örökké fiatal.

A helyenként addig is tettenérhető biblikus szemléletmód csak a előszobája volt annak az isteni látogatásnak, amelyet Bob Dylan 1978-ban megrázó erővel tapasztalt meg, amikor Jézus megjelent neki egy látomásban. Ennek egy hatalmas szemléletváltozás, három keresztényként kiadott album és egy hosszú koncertturné lett a következménye. Nyilatkozataiból és repertoárjából úgy tűnik, Dylan máig megtartott valamit mindebből. E korszak legjelentősebb manifesztuma a Saved című album, amelyet jelen sorok szerzője magyarított.

Ezt követően Dylan újra zsidó gyökereit kezdte erősíteni, és teszi ezt mindmáig. Talán kevesen tudják, de rendkívül fontos számára Izraelhez való kötődése, ahol háromszor is adott koncertet. A Neighborhood Bully című dala a bűnbakként beállított Izrael melletti kiállás. Dylan életműve elképesztő, hatása beláthatatlan, Nobel-díja megérdemelt, és egyben talán a dalszerzői műfaj kulturális kanonizálását is jelenti.

Olvasson tovább: