Kereső toggle

Sósav

Mészáros Tamás írása

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Amikor a múlt hét csütörtökön fiatal protestálók egy csoportja átmászott a Fidesz székházának kerítésén, hogy megtöltve az udvart, hangosan követelje az akkor még csak tervezett alkotmánymódosítás visszavonását, a kormánypárti Békemenet vezetői fellármázták aktivistáikat. Arra buzdították őket, hogy minél nagyobb számban vonuljanak a tüntetés helyszínére, és ott tiltakozzanak a pártszékház elfoglalása ellen. A megszólítottak egy nem túlságosan népes csapata csakhamar fel is bukkant a Lendvay utcában, és mosdatlan kifejezésekkel gyalázni kezdte a tábláikat szorongató, ütemesen skandáló diákokat. A helyzet egyre jobban elmérgesedett, bár legkevésbé sem a székház udvarán demonstrálók viselkedése miatt. Ők ugyanis önmegtartóztatóan nem reflektáltak a korántsem békés szembenállók fokozódó agresszivitására; csupán kitartóan ismételgették alkotmányvédő jelszavaikat.

A feszültséget azok gerjesztették, akik ellentüntetőként jelentek meg a székház előtt. Némelyek egyre közelebb mentek a fiatalokhoz, láthatóan azzal az eltökélt szándékkal, hogy közvetlenül az arcukba üvöltve provokálják őket. S miután a rendőrök ezt nem akadályozták meg, csupán a másik csoport fegyelmezett türelmén múlt, hogy semmiféle atrocitást nem sikerült kirobbantani. Bár nem sok híja volt.

Egyszer csak odaállt az egyik diáktüntető elé egy idős férfi, megpróbálta lerángatni a fiatalember nyakából a transzparenst, és közben azt sziszegte: „ Akarsz egy kis sósavat az pofádba?” Kamera vette a jelenetet, este már képernyőre került. Döbbenten nézhettük az eszelős erőszak hirtelen feltörését, bárha a verbális fenyegetés ezúttal nem vált tettlegessé. De kié lesz a felelősség, ha más alkalommal ezek a célirányosan feltüzelt civil csapatok a békeharc jegyében netán összecsapnak azokkal, akiknek politikai nézeteivel nem értenek egyet?

Meggondolták-e vajon a Fidesz urai, milyen szellemet szabadítanak ki a palackból, amikor párthíveiket ráuszítják az állampolgári engedetlenség jogával élő honfitársaikra? Valóban azt gondolják, hogy érdekükben áll olyan helyzeteket teremteni, amelyek akár súlyos incidensekbe torkollhatnak? Mennyi kockázatot hajlandók vállalni csak azért, hogy folyamatosan karbantarthassák a törzsszavazók hangulati kondícióját? Hol van a politikai felelőtlenség határa?

Annak a sósavval fenyegető férfinek sokatmondó tekintete volt. Elborult, önuralmát vesztett, mindenre kapható ember nézett ránk, akit egy szelíd fiúarc annyira irritált, hogy legszívesebben szétmaratta volna. Olyan alantas ösztönök léptek itt működésbe, amelyek társadalmi veszélyessége nyilvánvaló; ezek a kontrollálatlan gyűlölethullámok egy adott tömegben hirtelen felerősödve, drámai gyorsasággal sodorhatnak magukkal nagyobb csoportokat; az eszkalálódó erőszak következményei pedig beláthatatlanok.

A kormánypárt vezetőinek – ahelyett, hogy mint hírlik, Kubatov Gábor közreműködésével most további gyorsreagálású alakulatok szervezésébe fognak – mindent meg kellene tenniük azért, hogy az úgynevezett Békemenet bevethetőségét korlátozzák. Mert tudnivaló, hogy a Lendvay utcaihoz hasonló, „spontán” akciók kimenetelét nem lesznek képesek kézben tartani; semmiképp sem garantálhatják, hogy a mindennapokban egyébként amúgy normálisnak tűnő polgárok az élessé vált helyzetekben nem fordulnak ki önmagukból. A politikai uszítás természetéből következik, hogy a felheccelt, begőzölt alanyok nem képesek – olykor nem is akarnak – lemondani a brutalitás kiélésének legkülönfélébb lehetőségeiről.

Gondolják meg, mi történik, ha a legutóbb sósavat emlegető hívük a következő alkalommal magával is hozza azt a vegyszert. És talán majd még többek is, akiknek ez jó ötletnek tűnhet. Mások meg egyéb pusztító eszközök után kutatnak a béke nagyobb dicsőségére; miért is ne tennék, hiszen most sem akadt senki a sajátjaik közül, hogy rászóljon a sósavazhatnék erős vágyától felizgult társára. Vajon mivel védekezik majd a Békemenet és a mögötte álló pártpolitika, ha valamelyik, persze szigorúan védelmi „megmozdulásukon” váratlanul, mégis bekalkulálhatóan elszabadul az őrület? Azt állítják majd, hogy külső provokáció történt? Hogy Bajnai csempészte közéjük a rendbontókat? Hogy nekik semmi közük az egészhez, és nem tehetnek róla, hogy szélsőbalos gárdisták próbálták lejáratni nemes mozgalmukat?

Igen, feltehetően ilyesmiket fognak mondani. Csakhogy ezeket a vádaskodásokat majd bizonyítani kellene. Nem úgy, mint most a Lendvay utcában, ahol Kósa Lajos elébb törő-zúzó fiatalokról beszélt a kamerák előtt, de amikor arra kérték, mutatná meg az okozott károkat, attól már gyorsan elzárkózott. Mert ha – ne adj isten – egyszer csakugyan sérültjei lennének valamely Békemenetes riadóztatásnak, azt a tragédiát komoly vizsgálat fogja követni, és a Fidesz korifeusai egyáltalán nem lehetnek biztosak abban, hogy sikerül lemosni magukról legalábbis a felbujtás gyanúját.

Mert a közvélemény túlnyomó része méltán úgy ítéli majd, hogy az összeütközés minden bizonnyal elkerülhető lett volna, ha a politikai számítás nem írja felül a józan ítélőképességet.

Olvasson tovább: