hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az LMP és a szélsőjobb viszonya

2011. 10. 21.
Az LMP olvasói levélben reagált Somogyi Zoltán lapunk október 7-ei számában Más lett a politika – az LMP esete a széls­jobbal címmel közölt véleményére. Az alábbiakban a levelet és a szerz arra adott válaszát közöljük.

Tisztelt Szerkesztőség,

Az LMP-ről szóló cikkükben annyi tévedés és félreértés szerepel, hogy ezekre terjedelmi okok miatt képtelenség válaszolni. Van egy téma viszont, ahol feltétlenül az olvasók segítségére kell sietnünk: a Jobbik és az LMP viszonya kapcsán a szerző memóriája ugyanis zavarba ejtően szelektív.
Pedig arról, hogy a szélsőjobboldali rasszizmusról, félelemkeltésről mit gondol ez a párt, a lap munkatársainak még saját élményei is lehetnek. A mi országgyűlési képviselőnk jelentette fel a rendőrségen azt a jobbikos Zagyva György Gyulát, aki a Magyar Szigeten a Hetek újságíróit megfenyegette és bezárta. Ugyanez az LMP-s politikus szólította fel mandátumának visszaadására Zagyvát, amikor tavasszal tizedmagával egy tanyán masírozva halálra rémisztett roma embereket. Amikor idén nyáron, ugyancsak a Magyar Szigeten a Betyársereg vezetője erőszakkal fenyegetőzött, a pártok közül az LMP lépett először: a legfőbb ügyészhez fordultunk, és az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságában szorgalmaztuk a szervezet hátterének kivizsgálását. Tavasszal a civilek mellett a mi politikusaink jelentek meg az első hírek hallatán a gyöngyöspatai cigánysoron, hogy megvédjék a helyieket a militáns szélsőjobboldaliaktól. Hejőszalontán sem láttunk más ellenzéki politikust a cigányozva masírozó Gárda ellen tüntetni. A Jobbik tavaszi gyűlöletkampánya ellen minden lehetséges alkalommal felszólaltunk; nem véletlen, hogy rendszeresen gyaláztak minket a párthoz közel álló portálokon. Az sem véletlen, hogy Gyöngyöspata kapcsán egy ellenzéki felelősséget vizsgáló bizottság és komplett kormányzati kommunikációs offenzíva kereszttüzében találtuk magunkat; elég sokat ostoroztuk korábban a félelemkeltéssel szemben is tétlen kabinetet.
A parlamentben sem szoktuk válasz nélkül hagyni a kirekesztő szólamokat – zsidózással, cigányozással kapcsolatban a legtöbb helyreutasítást Novák Előd és Vona Gábor az LMP frakciójától kapja. Mindezek fényében teljesen komolytalan azt sejtetni, hogy az egyházügyi törvény vitájában a Jobbik álláspontját támogattuk volna. Nem külső behatásra tartózkodtunk a szavazástól, hanem éppen a szerző által hiányolt értékeink és elveink miatt. Azért nem nyomtunk gombot, mert a lelkiismereti és vallásszabadsággal összeegyeztethetetlennek tartjuk, hogy a parlament határozza meg, kikből lehet egyház és kikből nem. Ezt a véleményt képviseltük már a szavazást megelőző bizottsági vitákban is.
A Jobbik retorikája és politikája is gyomorforgató. Ám jelen pillanatban a helyzet az, hogy amit a Fidesz tesz, az veszélyesebb a demokráciára, mint amit a Jobbik mond. Ezért javasoltunk egy hangsúlyozottan átmeneti – tehát nem közös kormányzásról szóló – összefogást a teljes ellenzék számára; ha és amennyiben a Fidesz egy súlyosan aránytalan választási rendszerrel tetézi demokráciaromboló munkáját. A cél egyszerű – megverni a Fideszt a saját fegyverével, és helyreállítani az alkotmányosságot. A technikai koalíció csak addig tartana, ameddig a kormányt le tudjuk váltani, és az általa okozott károkat helyre tudják állítani. Ha a demokratikus játékszabályokat visszaállítottuk, utána jöhetnek az új választások, ahol mindenki külön méreti meg magát. Lássunk tisztán: ha Orbán Viktor kétharmadba betonozott – a következő kormányokat megbénító, szegényellenes – rendszere fennmarad, akkor nyílik igazán lehetőség egy szélsőjobboldali párt előretörésére és akár választási győzelmére. Mi ezt nagyon szeretnénk elkerülni. De ez nem jelenti azt, hogy közben bármilyen kis engedményt tennénk, vagy engednénk elveinkből: Dörner György botrányos kinevezése, a fővárosi szélsőjobbos kultúrpolitikai fordulat ellen hevesen tiltakoztunk, a napokban törvényességi felülvizsgálatot kérünk az ügyben az illetékes kormányhivataltól.

Szél Bernadett, Vágó Gábor
az LMP Országos Választmányának szóvivői

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!