J. K. Rowling a Fehér Ház kertjében készül felolvasni könyvéből. Mese délután Fotó: Reuters
Nem mese ez, gyermek
!
Gyerekekkel hivatásszerűen foglalkozó szakember írta a regényről: "
a könyv arról szól, hogyan jelenik meg a gyerek fantáziavilágában, varázsvilágba áttéve a jó és a rossz harca".
Ez a történet nem a gyerekek, hanem az angol írónő fantáziavilágában jelent meg, és ezeregy éjszaka sem lenne elég, hogy bőséges áradásából akár egy mesére valót is merítsünk gyermekeinknek.
A mesekutatók azt vallják, hogy a mesélés emberemlékezet óta a kisgyermekek és a felnőttek közötti kommunikáció legtermékenyebb formája. A mese a maga ismétlődéseivel, típusos hőseivel, előre tudható befejezésével óriási jelentőség? az olvasni még nem tudó gyermek számára. Hallgatása közben a kimondott szavak egy belső vetítő segítségével képpé alakulnak, így válik a történet a gyermek előtt éppoly realisztikussá, mintha mozit nézne. Ugyanakkor maga a képteremtés nagyon intenzív belső munkát követel (míg a mozizás passzív), a hallottak ihletett újraalkotását. A jó mesélő tudja, hogy mindazt a feszültséget, amelyet ez az intenzív belső átélés felszabadított, oldania kell: a hős beteljesíti küldetését, és a történet egy enyhén abszurd záróformulával – "ma is élnek, ha meg nem haltak" – segít érzékelni, hogy mesevalóság és meg élt valóság között nincs átmenet, a mese "csak" mese. És legyen bármilyen változatos és gazdag egy-egy nép mesekincse, minden felnövekvő gyerek eljut oda, amikor látványosan elfordul ettől, kifejezésre juttatva, hogy a mesék a gyermeklét rekvizítumai, ő pedig átlépett egy új életszakaszba, elindult a felnőttség felé.
Ez a változás hat- és tízéves kor között általában bekövetkezhet, és úgy gondolom, ha a Harry Potter-történet valódi mese lenne, a kiskamaszok a rájuk jellemző magabiztossággal azonnal parkolópályára küldenék, ahogy teszik ezt a mesékkel általában.
Varázsát tehát nem mese voltában keresném, merthogy nem is az: autentikus írói munka – regényfolyam! – áll előttünk; sokkal inkább azokban, akik a kis mágust és megálmodóját naggyá tették: a tinédzserek millióiban (mára: tízmillióiban).
Néhány évtizede a tinédzserek világa – gondoljunk az azt megjelenítő nevettető-megkönnyeztető filmekre – még a tabuk gyötrelmes világa volt. Tilalmak az öltözködésben, a felnőttekkel és a másik nemmel való kapcsolatban, tilalmak a szórakozásban, a fogyasztásban. E pillanatban ezek a tabuk már tökéletesen leomlottak. A tizenéves korosztály nemcsak egyenérték? fogyasztója a poszt-posztmodern globális álomvilágnak, de mára legfőbb megcélozottja is a legkülönbözőbb spirituális eredet? jelképekkel dolgozó reklámiparnak.
Harry Potter sikere pedig nem választható el a globális reklámtevékenységtől. Tudomásul kell vennünk, hogy nincs már magaskultúra, amelyet az értelmiségi elit működtet, csak populáris kultúra létezik, ezt pedig a technológia és a reklámipar mozgatják. A médiumok kizárólag ezt a populáris kultúrát mint "a" kultúrát terjesztik, amelyet okos cégek állandóan összekötnek bizonyos termékek nemzetközi marketingjével, esetükben a Potter-film és a hozzá kapcsolódó cucc-özön európai bemutatójával.
Képtelenség feltenni azt a kérdést, milyen sorsra jutott volna ez a regény "légüres" térben, azaz, ha nem kerül be a fogyasztás álomgépezetébe. (Természetesen része van a sikerben a m? világképének, szimbólumrendszerének is, amely egyértelműen okkult. A "fehérnek" nevezett (fekete) mágia varázsgyakorlatát teszi mindenki – tehát nem csak a "kiválasztott" – számára élhetővé, otthonossá, megteremtve ezzel a "light mágia" (ld. light drog) kategóriáját, amely átmenet lehet a "mugli"-létezésből a valódi mágia keményebb élvezetébe.)
De bekerült! És tinédzserek milliói számára lett sok más termékkel együtt a divat diktatúrájának részévé. Mert ne higgyük, hogy a londoni filmbemutatón tolongó tízezrek a történetet akarták látni: sokkal inkább az eseményen felvonuló úgynevezett sztárokat, akik intenzív érdeklődésükkel végleg megszentelték a Harry Potter-jelenség diadalútját.
Úgy tűnik, a divat a tinédzser korosztály számára nemcsak szórakozás, játékos önkifejezés öltözékkel, kellékekkel, hanem véresen komoly, élet-halál kérdés. (A két évvel ezelőtti taxisgyilkosság kamaszkorú elkövetői a pénzt egy bevásárlóközpontban cuccokra és szórakozásra költötték.)
De nem csak a tinédzserek fordulnak mindenkinél intenzívebb érdeklődéssel a divat fogyasztása felé, a divat is feléjük fordul. Megfigyelhető, ahogy nagyjából a 90-es években kulturális bálványokat váltott: mára nem a Marilyn Monroe-szer? kifejlett emberpéldány a központi ikon, hanem a vézna, esetlen tizenéves, akinek adottságai minden módon eltérnek a normálistól.
György Péter esztéta egy írásában a reklámokban való HITről, a márkák általi ÜDVÖZÜLÉSről, a fogyasztás SZENTÉLYeiről, az imitáció (kulturális bálványok utánzása) általi
MEGSZABADULÁSról beszél, és említi a "Buy or die!" (Vásárolj, vagy halj meg!) legendás mondatát.
Egyetlen korosztályt sem jellemez ilyen elementáris módon a divat szolgai követése, az önfeladó rajongás valami iránt, ami a többieknek "bejött", és úgy vélem, a Harry Potter-regényt ez a hisztérikus, önfeladó tinédzserrajongás tette végül azzá, ami.
Meggyőződésem, hogy frenetikus sikerének végső titka nem az írói munkában, a meseszövésben, de még csak nem is az okkult-mágikus atmoszférában keresendő, hanem egy legalább annyira szatanikus jelenségben, a globális termék-reklám-fogyasztás szent hármasában.
R. Szász Zsuzsanna
(A szerző gimnáziumi magyartanár)
Tisztelt Szerkesztőség!
Megdöbbenéssel tapasztaltam a reakciókat Morvay Péter Boszorkányvírus gyerekeknek cím? írására. A legnagyobb fonákja az egész történetnek az, hogy "felnőtt" emberek, felnőtt ésszel vitatnak meg valamit, amit gyerekekkel akarnak megetetni. Egy szülő, akinek fontosak a gyermekei, azért már csak megnézi és megválogatja, hogy milyen ételt tesz a gyermekei elé. Igenis hogy vannak "jó és rossz" dolgok, ezek az emberek bensőjéből fakadnak és kerülnek felszínre. Ne mondjuk már a rosszra, hogy jó és a jóra, hogy rossz! Düh, harag, bosszúvágy, erőszak éppúgy, mint a szeretet, békesség, megbecsülés, segítőkészség, humanitás, jóindulat belülről fakadó érzelmek. Nem nehéz eldönteni, melyik mit munkál ki az ember életében. Azt mondják az orvosok, hogy a gyermekek életében meghatározó szerepe van – jövőjüket illetően – a családnak, a nevelési módszereknek, a férj-feleség viszonyának. Talán nem kellene a szőnyeg alá seperni azokat a lelki, pszichikai hatásokat – sokszor traumákat –, amelyeket a médiumok pumpálnak a gyerekekbe. Arról, hogy ilyen világban kell élnünk, amilyenben élünk napjainkban, a média mellett elsősorban mi szülők tehetünk!
Üdvözlettel: Kiss András
2001. 12. 07. (V/49)
