Kereső toggle

Tollhegy

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Olvasóink leveleit szerkesztett formában közöljük. Nem adunk helyet
szélsőséges, az emberi méltóságot sértő megnyilatkozásoknak, illetve olyan
véleményeknek, melyek fölösleges indulatokat keltenek.

Tisztelt Hetek Szerkesztőség!

Most olvastam el a Vámpírfiatalok cím? cikket a lapjukban, és meg kell mondanom,
hogy felháborított. Magam gyakorló szerepjátékos, illetve mesélő vagyok, aktívan
mesélem a cikkben annyira támadott Vampire játékot is. A teljesség kedvéért hozzá
kell tennem, hogy ez még egy viszonylag optimista hangvétel? és kedves játék
néhány másikhoz képest, de most nem erről van szó.

Azok a fiatalok, akikről a cikk szól, valószínűleg nem a Vampire The Masquerade
játék miatt tették meg, amit tettek, vagy ha igen, akkor éppen a játék belső
mondanivalóját nem vették figyelembe. A játék ugyanis éppen arról szól, hogy a
játékos megpróbáljon a durva körülmények és a saját ösztönei ellenére is
emberséges maradni. Azt azonban be kell látni, hogy a labilis lelkialkatú, könnyen
befolyásolható emberekre rossz hatással lehetnek ezek a játékok, de bármi más is.
Ők valószínűleg csak indokot kerestek arra, hogy megtegyék, amit akarnak, és erre
kapóra jött ez a játék.

A cikk problémaként mutatja be azt, hogy a játékosok beleélik magukat az általuk
formált karakterbe. Véleményem szerint ez nem baj, ha a játékos tudja, hogy hol a
határ a valóság és a játék között. A mindennapokban egyikőnk sem retteg
vámpírvadászoktól, a sarokból előugró szörnyektől. Aki mégis, az gyorsan hagyja
abba a játékot, vagy menjen el pszichológushoz, mert ebben az esetben a játék
tényleg veszélyes lehet – bár korántsem olyan mértékben, ahogy azt a cikk
sugallja.

A másik, amire reagálni szeretnék, a cikkben említett kapcsolat a szerepjáték és a
csalás, boszorkányság, feketemágia közt. Az, hogy a mágiával foglalkozó könyvek a
feketemágia tárházai, abszolút nevetséges. Az átlagemberek nem a szerepjátékokból
ismerkednek meg szellemekkel vagy a feketemágiával. Ott vannak a horrorfilmek, az
"okkult" könyvek és a népszerű regények.

Azt hiszem, a cikk inkább azt a divatirányzatot igyekszik erősíteni, akik a
szerepjátékot kívánják minden rosszért felelőssé tenni. Csak néhány példa, hogy
miről lehetne még írni, ami mind gyilkossághoz vezethet – és sokkal gyakrabban
vezet is, mint a szerepjáték –: drogfüggőség, alkoholizmus, nyomor, embertelen
körülmények, labilis elmeállapot, és még lehetne sorolni. A cikkben mindezek elő is
fordulnak, mégis a szerepjáték volt az, amit felelőssé tettek.

Tisztelettel:

Németh Gábor


A nők is lehetnek egyesek

Hetente olvasom kitűnő lapjukat, amelyben számos, az országos napilapokból rendre
hiányolt írásra bukkanok. Azonban legutóbb az impresszum oldalán közzétett Mégis a
nők a kettesek című, vélhetően színesnek szánt anyag megítélésem szerint nem
méltó ahhoz a toleranciához, amely kezdettől jellemzi Önöket. Az első mondat ugyan
azt sugallja, hogy nincs igaza a "férfisovinisztáknak", miszerint a nők személyi
száma hármassal fog kezdődni, tekintettel arra, hogy a kettesre a delfinek aspirálnak,
a későbbiekben viszont csak az bizonyosodik be, hogy a korábbi feltételezéstől
eltérően a delfineken kívül más állatok is képesek absztrakt gondolkodásra és
"problémamegoldásra". Summa summárum: örülhetnek anyáink, lányaink,
asszonyaink, hisz – hála a legfrissebb kutatásoknak – nincs veszélyben az
élőlények rangsorában elfoglalt második helyük. Egyáltalán nem vagyok
meggyőződve arról, hogy a nők lennének a kettesek – van amiben a férfiak jobbak,
van amiben a nők. Közülünk például szülni soha nem lesz képes senki, miközben
egyes hajadonok fantasztikus eredményeket érnek el súlyemelésben. Meggyőződésem,
hogy nincs egyetlen olyan szempont, ami alapján a két nemet tisztességgel rangsorolni
lehetne. Az IQ alapján sem, hiszen szép számmal él közöttünk olyan férfitársam,
aki elboldogul 80-100-as IQ-val is, és figyelemre se méltatná, ha történetesen Madame
Curie költözne a szomszédságába. Maradjunk hát annyiban, hogy a nők személyi
nyilvántartásában a kettes szám nem értékrend, hanem pusztán statisztikai
megkülönböztetés. Ettől függetlenül – ha másért nem, udvariasságból –
anyáink, húgaink, kedveseink lehetnének akár egyesek is. Feltéve, hogy az ügyben
abszolút illetékes férfisoviniszta urak is így gondolják.

Kertész Péter, Szentendre

akiről elég annyit tudni, hogy három gyermeke van, s még véletlenül sem feminista

Uram, Önnek igaza van! A személyi szám szerintünk sem rangsort jelent.
Ha valakit megbántott a fentebb emlitett cikk, elnézést kérünk.

A szerkesztőség, akiről elég annyit tudni, hogy véletlenül sem férfisoviniszta

Olvasson tovább: