Kereső toggle

Szingapúr a következő Izland?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A kérdés lassan egy éve aktuális, és ezen sem a helyi luxusingatlan-piac aktuális és látványos összeomlása, sem a gyengélkedő turizmus nem segít.

Amikor 2014 januárjában több elemző cikk is napvilágot látott arról, hogy Szingapúr hamarosan egy Izlandot idéző krízissel néz szembe, hatalmas vita kerekedett belőle. A vita legfőbb kiváltója, a Forbes magazin egyik kolumnistája szerint ugyanis a tehetős délkelet-ázsiai állam – hasonlóan Izlandhoz – rövid időn belül felhizlalta a bankszektorát, és jelentős külföldi „forrópénzeket” vonzott az országba. Jesse Colombo közgazdász-újságíró szerint Szingapúrban létrejött egy klasszikus ingatlanlufi, amely könnyen kelti a jólét látszatát, ám annál veszélyesebb a jövőre nézve. A cikket megjelenése után másnap már a szingapúri Monetáris Felügyelet is kommentálta, mondván, hogy „semmi ilyesmiről nincs szó”, és az ország „pénzügyi egészsége kifogástalan”. A helyi jegybank mindössze annyit ismert el, hogy a kamatlábak valóban alacsonyak, és ennek célja az ingatlanpiac felpörgetése. Akkoriban kapóra jött egy IMF-tanulmány is, amely azt állította, hogy Szingapúr egy komoly pénzügyi stresszteszten is jól szerepelne, mint például a kamatlábak hirtelen meglódulása vagy az ingatlanárak meredek esése.

Most, egy évvel később Szingapúr pont ennek előszelét éli át… Sentosa Cove az ország egyik legfelkapottabb része. Lamborghinik, Porschék és Bentley-k szegélyezik az utakat, a 400 férőhelyes kikötőben pedig mozdulni sem lehet a jachtoktól. Mindez viszont csak a látszat: tavaly két luxusvilla kelt el az eredeti ár feléért. A legújabb lakóparkban a W Residencies-ben pedig még csak a lakások fele talált gazdára. Néhány éve még tehetős ázsiaiak vásároltak itt nyaralókat, és amíg jól ment a szekér (és a marketing), Sentosa Cové-n gyűlt össze Kína, Malajzia és Indonézia színe-java. Ma már inkább csak a külföldről jött dolgozók bérelnek ideiglenesen otthonokat.

A hanyatlás azonban nem független a helyi kormányzati akcióktól.

A lakhatási költségek ugyanis rövid időn belül olyan magasra szöktek, hogy központi beavatkozásra volt szükség. A luxusingatlanok ára 2004 és 2013 között 80 százalékot ugrott – írta az esetről a The New York Times. A kormány viszont legutóbb 18 százalékra emelte az ingatlanadót, ami némileg elvette a külföldi vásárlók kedvét az üzletkötésektől. Pláne azokét, akik csak befektetési céllal, 1-2 éven belüli továbbértékesítés mellett vásároltak volna. 2004-ben, amikor Ázsiában pénzügyi válság volt, és tombolt a SARS-vírus is, a helyi kormányzat – egyfajta önvédelemből – próbálta úgy „eladni az országot”, mint egy globális pénzügyi központot, vagy mint az exkluzív, privátbanki szolgáltatások fellegvárát. Ennek megfelelően csábító adókedvezményekkel és jogszabályokkal rukkoltak elő a külföldiek számára. Megkönnyítették a külföldiek számára a földvásárlást, így rövid időn belül különböző formájú és színű luxuspaloták lepték el a környéket. Volt köztük egyiptomi piramist formáló ház két fáraókutyával az oldalán, de pálmatetős tiki kunyhók is akadtak szép számmal. A piac évekig folyamatosan csak nőtt. Pletykák szerint itt vásárolt ingatlanokat az ausztrál bányaörökös, Gina Reinhardt és az indiai telekom-mogul, Kumar Modi is. A Sentosa Cove hamarosan „Ázsia Monte-Carlója” lett, habár a szerencsejáték a helyiek és az állandó lakosok számára csak bírság mellett űzhető. (100 szingapúri dollárt – 20 ezer Ft – kell fizetni minden egyes kaszinólátogatáskor.)

Mindeközben – természetesen – a banki hitelkamatok a földet verték, a bizalom viszont az egekbe szökött, így mindenki örömmel adósodott el.

A nemzetközi hitelintézetek – ezen felbuzdulva – regionális központokat nyitottak itt, és rengeteg munkahelyet teremtettek. A The New York Times szerint az új pénzügyi központ (három irodatorony egy hajót formáló kaszinóval a tetején) például 4,5 milliárd dollárból épült. A kormányzat persze képtelen volt pórázon tartani a túlfűtött piacot, csakúgy, mint a szaporodó külföldi jelenlétet és az irreális lakhatási költségeket. Sentosa Cove pedig már nemcsak Monte-Carlót, de a súlyos társadalmi egyenlőtlenségeket is élethűen szimbolizálta. A 2011-ben megválasztott új kormány radikális lépéseket tett a külföldi jelenléttel szemben. Új adónemek és extra terhek jelentek meg – különös tekintettel a befektetési céllal vásárolt ingatlanokat és tulajdonosaikat célozva. Ma, ha valaki egy éven belül túl akar adni a lakásán vagy házán, 16 százalékot kell fizetnie, ha 2 éven belül, akkor 12-t. Ennél is hatásosabb volt azonban az a beavatkozás, amely központilag korlátozta az egyének eladósodásának mértékét – a jövedelmük százalékos arányában meghatározva.

Másrészről viszont a kormány továbbra is mindent megtesz azért, hogy egyre több turista jöjjön az országba. Éjszakai Forma–1-es futamok, és nagyszabású teniszgálák révén igyekeznek kiköszörülni azt a csorbát, hogy 2014-ben Szingapúr nemzetközi látogatóinak száma 3,1 százalékkal esett (2009 óta első ízben). És miközben az éves költségvetési deficit 6,67 milliárd szingapúri dollárra nőhet, a kormány 3 milliárdot költene a Changi repülőtér fejlesztésére. A megújuló Changitól pedig évi 4-6 százalékos utasszám-növekedést várnak – az elkövetkező 10 évben. Ez azonban jelenleg inkább vágyálomnak tűnik. Mint ahogy az is, hogy egy-egy kiemelt sportesemény során automatikusan 20-30 százalékkal emelkedjenek a szobaárak.

Olvasson tovább: