Akik a válságon is nyernek

A Forbes milliárdoslistája

A Forbes magazin évről évre közzéteszi a világ leggazdagabb embereinek listáját. Idén különös érdeklődésre tartott számot, hogy a pénzügyi válságból vajon hogyan sikerült kilábalniuk a milliárdosoknak. Mint kiderült, sokaknak ismét jól működött a pénzügyi „szimata”, vagyis olyan helyekre fektettek be, ahol az elmúlt egy évben is növekedést tudtak produkálni.

Forbes_milliardoslistaA Forbes milliárdoslistáján ezúttal 1011 név szerepelt. Ehhez képest 2008-ban még 1125 milliárdost tartottak nyilván, ami rekordnak számított, tavaly viszont a lista a válság miatt 793 névre szűkült. Az idei létszámnövekedés viszont azt mutatja, hogy sokan jól ki tudták használni a recessziót és az azt követő felfutási hullámot. A korábbi kiesők közül 164-en kerültek vissza a listára.

Az 1011 milliárdos nettó összvagyona eléri a 3,6 trillió dollárt, ami összesen 50 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A listán még mindig az amerikaiak képviseltetik magukat legnagyobb számban, ám dominanciájuk érezhetően visszaesett: a világ milliárdosainak 40 százaléka amerikai, noha tavaly ez az arány még 45 százalék volt.

A recesszióból azonban, úgy tűnik, Ázsia sokkal gyorsabban éledezik, mint Amerika vagy Európa. Ennek megfelelően az idei listán az új milliárdosok kétharmada is Ázsiá­­ból származik: Amerika a 97 „újoncnak" csupán a 16 százalékát adta, és Európában is már csak 14-gyel több a milliárdosok száma, mint Ázsiában. Első ízben fordul elő, hogy Amerika után Kínában található a legtöbb milliárdos.

Az ázsiai mogulok túlnyomó többsége maga szerezte a vagyonát, és nem örökség útján jutott hozzá. Működési területük a fedezeti alapoktól kezdve a műtrágyán át a tibeti gyógymódokig igen széles skálán mozog. Kína 27 milliárdossal büszkélkedhet a listán, az egyik legismertebb talán az 1,8 milliárd dollárt birtokló Li Shufu, a Geely autógyár tulajdonosa. India két leggazdagabb embere - a negyedik és ötödik helyen álló Mukesh Ambani olajipari, és Lakshmi Mittal acél­­­­ipari mágnás - viszont összesen közel 40 százalékkal növelte vagyonát. Luisa Kroll szerint ez annak is köszönhető, hogy India gazdasága hatalmas tempóban növekedett a válság előtt, így a recesszió csak mérsékelten tudta azt visszafogni. Bár Kína több milliárdost „delegálhatott" a listára, az indiaiaknak viszont összességében nagyobb a vagyona, mint a kínai moguloknak.

És most nézzük a neveket: első helyen a 70 éves mexikói Carlos Slim Helu végzett, akinek vagyona becslések szerint az elmúlt egy év során 18,5 milliárd dollárral, 53,5 dollárra növekedett. Az egy évvel korábbi 25 milliárdos veszteségének nagyobb részét tehát sikerült behoznia. Slim elsősorban a telekommunikációs iparágban „utazik", de jelen van az olaj- és építőiparban is, továbbá az áruházláncokban, éttermekben, szállodákban is van tulajdona, és a média világában sem ismeretlen: a The New York Timesban például 6,9 százalékos részesedéssel rendelkezik. Helu egyik alapelve: „a kövér esztendők idején is legyünk önmegtartóztatók".

Slim kiütötte a korábbi listavezető Bill Gateset és Warren Buffettet, akiknek persze ettől még nincs szükségük különösebb együttérzésre, hiszen az 54 éves Gates az előző évhez képest 13 milliárd dollárral 53 milliárdra növelte vagyonát. A Microsoft részvények az elmúlt egy évben 50 százalékot emelkedtek, de Gates egyéb befektetései is szárnyalásnak indultak.

A 79 éves Buffett 10 milliárddal növelte vagyonát, amelyet most már 47 milliárd dollárra taksálnak. Csupán azért szorult le a harmadik helyre, mert vagyona jelentős részét eladakozza különböző alapítványoknak. A filantróp tevékenységet leszámítva ugyanis vagyona 55 milliárdra rúgna, amivel máris az első helyen landolna. Buffettet azonban nem igazán izgatja ez a besorolás, a befektetésekben egyszerűen követi a „szimatot". A 2008-as piaci turbulencia közepette a Goldman Sachsbe és a General Electricbe fektetett be, valamint felvásárolta a Burlington Northern Santa Fe nevű vasútóriást. A részvényeseknek kiküldött éves levélben így summázta egyik alapelvét: „Az elmúlt két év káoszában sok pénzt munkára fogtunk. Ha aranyeső esik, vödörért kell nyúlni, nem gyűszűért."

Bill Gates sem lett különösebben szomorú attól, hogy a második helyre „szorult", noha az elmúlt tizenöt évből tizennégyben őt tartották a világ leggazdagabb embe­ré­nek. A Forbes négyszáz leggazdagabb amerikait tartalmazó listáján még így is vezet, és vagyona gyarapodását tekintve is az egyik legnagyobb nyereséget könyvelhette el. Feleségével létrehozott alapítványuk célja az éhezés felszámolása, az amerikai középiskolák színvonalának javítása, valamint  malária, tbc és AIDS elleni vakcinák kidolgozásának a támogatása.

A Forbes magazin szerint a tavalyi év legnagyobb vesztesei közül kerültek ki idén a legnagyobb nyertesek. A tíz legtöbb nyereséget elkönyvelő milliárdos összesen 122 milliárd dollárral növelte vagyonát. Gates, Buffett és Helu mellett a brazil Eike Batista volt még az egyik legnagyobb nyertes, hiszen vagyona 19,5 milliárddal gyarapodott. Az olaj- és földgáziparban tevékenykedő OGX nevű cégének részvényei 215 százalékot emelkedtek az elmúlt év során.

A listán egyébként szerepelnek hölgyek is: többségük örökölte vagyonát, ám akad néhány „magacsinálta" milliárdos is. A leggazdagabb hölgy Christy Walton, akinek 22,5 milliárd dolláros vagyona a Walmart üzletlánchoz köthető. Őt követi a családból Alice Walton 20,6 milliárd dollárral, majd szorosan utánuk következik a L'Oreal örököse, Liliane Bettencourt 20 milliárddal.

A „magacsinálta" milliárdosok között mindössze 14 hölgy található. Öten közülük tipikusan a férjükkel vagy fivérükkel kezdték a vállalkozást, mint például a 72 éves Giuliana Benetton, aki kezdetben maga kötögette a pulóvereket, amelyeket aztán fivére adott el házalás útján. Az „önállóbbak" között viszont olyan hírességek vannak, mint az 56 éves Oprah Winfrey, aki jövőre már saját kábeltévé-csatornát tervez, vagy a 44 éves J. K. Rowling, a Harry Potter-könyvek szerzőnője.

Érdekes egy pillantást vetni a leg-ifjabb milliárdosokra is. Ők részben maguk szerezték, részben pedig örökölték vagyonukat. 4 milliárdos vagyonával a leggazdagabb közülük a 25 éves amerikai Mark Zuckerberg, aki 2004-ben kollégiumi szobájából indította útnak az azóta is szárnyaló Facebook közösségi oldalt.

PARTNEREINK: