hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nem lesz elitklub a Balatonból
Interjú Bóka Istvánnal, az Év Polgármesterével

2007. 07. 17.
Aki régen járt Balatonfüreden, valószínűleg meglepődik a belvárost, a Balaton-parti sétányt látva, hiszen nyoma sincs a bódésornak, omladozó külsejű, egykori patinás épületeknek. Bóka István, a város első embere – aki a közönségszavazatok révén az Év Polgármestere lett – uniós és hazai pályázati pénzekből felújíttatta a reformkori városrészt, megújultak a középületek, terek, szállodák, az egykori bádogsor helyén pedig igényes üzletsor és szálloda kapott helyet.



Fotók: Vörös Szilárd

Az ön nevéhez kötődik a város rendbetétele, a Balatonfüred arculatát
leginkább meghatározó épületek, városrészek felújítása. Elődeit nem zavarta az
elhanyagolt környezet?

– Ahogy szokás mondani, jókor jó helyen kell lenni. Az elődeim nagyon sokat
dolgoztak, de olyan nem látványos munkákat végeztek, mint például a fejlesztések
jogi hátterének előkészítése vagy a csatornahálózat kiépítése. Én kerültem abba
a szerencsés helyzetbe, hogy az előkészítő munkák után elindulhattak a látványos
műveletek. Ennek talán a legjobb példája a város határán található Görögfalu,
amely a rendkívül gubancos jogi ügyek miatt hosszú éveken keresztül
elhanyagoltan árválkodott, mindezek kibogozása éppen az én polgármesterségem
kezdetére fejeződött be. Időközben egy aquapark is odatelepült.

Balatonfüred belvárosában sétálva visszaköszön a patinás „reformkori fíling”,
az új építésű üzletek és szállodák sem a divatos modern stílust, hanem inkább a
visszafogott ízlésességet tükrözik. Szándékosan igyekeztek megőrizni a
kisvárosias jelleget?

– Nem is gondolja, hogy milyen komoly csatát kellett vívnunk a fürediekkel
azokért az új épületekért, amelyeket visszafogottnak tart. A helyiek ezt is túl
modernnek tartják. Sokan úgy vélik, hogy a 21. században is olyan stílusban kell
építkeznünk, mint ahogyan Blaha Lujza vagy Jókai Mór építtette a villáját.

Milyen várossal lenne elégedett tíz év múlva?

– Balatonfüreden egyaránt helye van a nyüzsgő nyári életnek és a kisvárosias,
konzervatívabb életformának. Vannak wellness-szállodáink, aquaparkunk,
diszkóink, ugyanakkor élhető várost szeretnénk. Balatonfüred kiemelkedő
nyaralóhely volt a reformkorban, hiszen Kossuth Lajostól Széchenyiig, Jókai
Móron keresztül számtalan híresség itt nyaralt, pezsgő kulturális élet zajlott,
és ma is kiemelkedő turisztikai célpontnak számítunk. A közép-dunántúli régióban
az elsők, országos szinten pedig az ötödikek vagyunk a vendégéjszakák
tekintetében. Mégis nem az úgynevezett bulizós, hanem a minőségi turizmus
irányában szeretnénk elmozdulni. A nyugodtabb, családias pihenést és a
kulturált, minőségi szórakozást szeretnénk Balatonfüred arculatául adni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!