Kereső toggle

Egyházi adó a marcipánépületre

Szabó Károly cukrászmester Magyarországon

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Védettségi díjként horribilis összeget próbált jogtalanul behajtani Mayer
püspök Szabó Károly cukrászmesteren. A hazatelepült világhírű cukrász ugyanis
tortácskáin marcipánból megmintázta Pécs nevezetességeit, így a székesegyházat
is. „Ilyen arrogáns és pénzéhes magatartással, mint amit a pécsi katolikus
egyházmegye vagyonkezelősége tanúsított, egész pályafutásom alatt nem
találkoztam” - mondja a nyolcvanéves Szabó Károly bácsi, akit többek között apró
marcipánépületei tettek világhírűvé.



Fotók: Somorjai László

A történethez tudni illik, hogy a cukrászszakmában ma élő fogalomnak számít
Szabó Karcsi bácsi. Nem utolsó sorban azért, mert munkája és óriási szakmai
tudása révén ért el mindent, amit csak lehetett: gazdagságot is, világhírt is.
Sajnos egyiket sem Magyarországon. Ám fél évszázad múltán, a rendszerváltozást
követően hazatért, hogy itthon is felvirágoztassa a kuriózumszámba menő
„marcipánkultúrát”.

Magyarországon az elmúlt ötven év alatt – finoman szólva – megkopott a
marcipánkészítés kultúrája, amelynek nem kis szerepe volt abban, hogy a
fogyasztók is elszoktak a marcipános cukrásztermékektől. Többek között ez a
felismerése vezette haza Karcsi bácsit, amikor Csepelen kibérelt egy
megüresedett üzemi konyhát, majd a nagybani gyártást áthelyezte Puchbergből
Budapestre. Ezáltal nemcsak munkahelyeket teremtett, hanem az újszerű
marcipánkészítményekkel, amelyeket mindennapos fogyasztásra kínálnak, többféle
értelemben is sikerült felébresztenie a hazai szakemberek és fogyasztók
érdeklődését. Nevéhez fűződik a Szentendrei Marcipán Múzeumnak nemcsak a
megalapítása, hanem a világhírűvé tétele is. „Ötvenöt évig éltem Ausztriában –
mondja Karcsi bácsi –, mégsem éreztem magam otthon, pedig szerettek és
megbecsültek. Viszont elmondhatom, hogy itthon is nagyon sok jóindulatú,
segítőkész emberrel és intézménnyel találkoztam. Magyarországon is lehet ám
pénzt csinálni becsületes munkával!”

Sajátos felfogása mellett annak ellenére is kitart, hogy itthoni munkája során
volt egy különösen lesújtó epizód, amit máig nem tud elfogadni és megérteni. A
baj azzal kezdődött, hogy az előző két múzeum tapasztalatait hasznosítva,
sikerült az eddigi legszebb és legnagyobb marcipánkiállítását létrehoznia
Pécsett, 2004-ben. Az ottani cukrászműhelyben gyártani kezdték tortácskáikon a
dzsámit, a székesegyházat, a zsinagógát, a Nemzeti Színházat, a város címerét.
Nem sokkal ezután jött egy durva hangvételű levél a pécsi egyházmegye
jogászától, hogy Szabó Károlyt feljelentették a dzsámi és a Székesegyház
gyártásáért.

Karcsi bácsi hosszú pályafutása alatt a világ számos pontján gyártotta a helyi
nevezetességek, szigorúan védett épületek mását marcipánból. Legtöbbször az
érintett intézmények kérése volt, hogy az épületeket idegenforgalmi célból
termékein is reklámozza. Tortácskáin szitanyomással megformázta már a bécsi
Stephans dómot, az esztergomi bazilikát, a Szentendrei Skanzent, de senkinek sem
jutott volna eszébe, hogy ezeknek a tortácskáknak a gyártásáért védettségi díjat
kérjen, és főleg nem ekkorát!

A vita békés rendezése érdekében a cukrászmester felkereste a püspökséget. Máyer
püspök úr másnap azt üzente neki, hogy ezt az ügyet baráti alapon fogják
kezelni. „Megnyugodtam – meséli a mester –, mert úgy gondoltam, mivel ezek a
termékek elsőrangú reklámhordozók az egyháznak, meg fogunk tudni egyezni.”



Karcsi bácsi kedvenceivel

Szépen fogalmazva Karcsi bácsi elképzelése utólag alaptalannak bizonyult.
Máyer úr ugyanis megszegte az ígéretét, mivelhogy két hónap elteltével
felszólította Szabó urat, hogy fizessen a dzsámi és a székesegyház gyártásáért
majdnem egymillió forint védettségi díjat az egyház vagyonkezelőségének. Mivel a
termékek után 70 000 forint volt az éves bevétele, nem nehéz kiszámolni, hogy
ennek több mint 400 % -a lett volna a védettségi díj. Plusz az áfa. „Ez botrány!
– hüledezik a szakember. – A pofátlanság csúcsa! Az egyházi ingatlanok csak
addig számítanak közkincsnek, amíg felveszik érte az állami támogatásokat?
Külföldön is kértek néha tőlem jogdíjat, de kulturált hangnemben, maximum 10
százalékos díjban mindig meg tudtunk állapodni.” Szabó bácsi ügyvédje fogta
magát, és felkereste az egyházmegye jogászát, Schmidt urat, akitől azt az
arrogáns és lekezelő választ kapta, hogy ne is álmodjon arról, hogy „ötszázezer
alatt megússzák”. Az egyház ugyanis kénytelen gazdálkodni azért, hogy saját
kiadásait fedezze. Schmidt úr – és feltehetően Mayer püspök úr – szerint egy
ilyen jól menő cukrászdának el kell viselnie ekkora terhet! A sértettek ezt
követően kisebb nyomozásba kezdtek, és kiderült, hogy az egyház által levédett
harmincnégy alkotás között nem is szerepel a székesegyház. A püspökség tehát nem
is jogosult a védettségi díjat követelni. Fordult a kocka. Másnap Szabó Károly
ment, és levédette maga a székesegyházat. Ha ezután az egyház valaha is szeretné
árusítani marcipánból az épületet, tőle kell engedélyt kérnie. Utána Szabó bácsi
közölte az egyházi vagyonkezelővel, hogy követelésüket nem tudja, és nem is
akarja teljesíteni. És lehet, hogy nem szép dolog a várossal szemben, de a két
tortácska gyártását is beszüntette.

Zárszóul megkérdezem: végül is, elégedett ember-e Szabó bácsi? „Igen –
hangzik a mosolygós felelet. – Hiszen hozzájárulhattam ahhoz, hogy a magyar
cukrászmesterség világhírű legyen, tanítványaim mindenhol megállják a helyüket.
Az életem bizonyíték arra, hogy becsülettel, kitartással, szorgalommal az ember
bárhol a világon sikeres lehet. És bizony úgy gondolom, az életem mások számára
is morális tanulsággal szolgálhat!”

Névjegy: Szabó Károly

1940-ben Aradon kezdte a szakmát cukrászinasként, majd a háború után
Ausztriában folytatta a mesterséget. Huszonhét évesen Bejrútban, a Közel-Kelet
legnevezetesebb cukrászműhelyében készíthetett édességcsodákat az uralkodók
asztalára is. Mikor visszatért Ausztriába, kinevezték az osztrák iparkamara
egyedüli szakmai oktatójának. Szabó bácsi alapította az egyedülálló Puchbergi,
majd a Szentendrei Marcipán Múzeumot. Az Ausztriában látható, 400 kilós
marcipánfigurájával bekerült a Guiness rekordok közé is.

Olvasson tovább: