Kereső toggle

Borban a fáradság

Vincze Béla, az év borásza

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az egyik legeredményesebb hazai borász a napokban négy érmet hozott el a
bordeaux-i nemzetközi borversenyről, a legfényesebb, a 2003-as évjáratú Egri
Bikavérrel nyert érem arany lett. Az évek óta tartó nemzetközi sikerek ellenére
Vincze Béla úgy látja, Európában nincsen kellő ismertsége a magyar boroknak.



Vincze Béla. Tenyerelni csak a győztesnek szabad

Fotó: MTI

Fiatalemberként 1994-ben alapította meg a pincészetét Egerben, és az első
nemzetközi versenyén, 1997-ben Bordeaux-ban az első évi termés egri cabernet
franc borral aranyérmet szerzett. Azóta számtalan hazai és nemzetközi versenyen
indult, összesen több mint harminc díjat, köztük kilenc aranyat, több mint tíz
ezüstöt nyert, 2005-ben pedig az év borásza lett. Mi a sikerének a titka? Mi
emeli ki Önt a borászok közül?

– Megfelelő mentalitás, lélek kell a jó bor előállításához. Számomra a
legfontosabb a minőség. Az a célom, hogy nagy egri vörösborokat készítsek.

Mitől lesz annyira jó minőségű egy bor, hogy a nemzetközi mezőnyben is
kiemelkedjen?

– Számomra első helyen szerepel a megfelelő termőterület és a minőségi
szőlőtő. Ez utóbbi legalább hetven-nyolcvan százalékban hozzájárul a leendő bor
minőségéhez. Ezért a legjobb fekvésű és talajadottságú területeken kell
telepíteni. Menet közben pedig, ha szükséges, mesterségesen is korlátozni kell a
szőlő termését, hogy koncentrált, jó zamatú, testes gyümölcsöt kapjunk. Ez
utóbbi legalább 70-80 százalékban hozzájárul a leendő bor minőségéhez. Ez az
alap, és csak ez után jön maga a borász a technológiával, a segédanyagokkal.
Szállítás előtt hat hónapig fektetve tárolom a borokat, és csak ezek után
kerülhetnek a nagyközönség elé. Persze minden igyekezetet felülírhat a
természet. Minden gondos munka ellenére Isten segítségére van szükség ahhoz,
hogy jó bort kapjunk. Soha sem tudjuk függetleníteni magunkat az időjárástól.
Érdekes látni, hogy a díjaim is igazodnak a jó évjáratokhoz.

Mennyire kifizetődő a minőségi bortermelés? Jobban megy az Ön cége, mint egy
átlagos borászé?

– Nincsen feltétlenül összefüggésben a két dolog. Nincsenek napi gondjaink,
de nem szívesen mutatnám meg a könyveinket egy értő közgazdásznak, mert látná,
mennyivel több pénzre lenne szükség a további fejlesztésekhez és a marketinghez.
De én nem csak a pénzért dolgozom, hanem a jó nevű egri vörösborokért.

Hogyan építette fel a céget? Ön fiatalon, diplomával a kezében a
rendszerváltás után nem sokkal pincészetet alapított egy hűvösebb klímájú
vidéken, Egerben. Családi tradíció hajtotta?

– Nem, egyáltalán nem, első generációs borász vagyok. A családom pedig nem
is Egerből származik. Észak-Heves megyében nőttem fel, ott, ahol már nincs is
szőlőtermesztés. Egerbe a középiskolai tanulmányaim miatt kerültem, majd a
Kertészeti Egyetemen szereztem borászdiplomát. Az első munkahelyem hozott vissza
Egerbe, majd néhány év múlva vágtam bele a saját cég alapításába.

Sajáterőt használt?

– Csak részben. Sikerült pályázati pénzt és kamatmentes állami támogatást
szerezni, a szükséges önrészhez pedig eladtam a családi házunkat, beadtuk az
összes megtakarított pénzünket, sőt rokonoktól is kölcsönkértünk. A mai napig is
a szükséges minimális sajáterő mellett állami, illetve uniós támogatásból,
pályázatokból kezdek újabb beruházásba.

Hogyan fejlődik a cég? Mekkora ma a birtoka?

– Mára ötven hektárra növekedett a birtok. Felépült a pince egy
vendégfogadóval. Folyamatosan nő az árbevételünk, százmillió forint felett van,
évi százhúszezer palack értékesítés mellett, de a most beinduló orosz export
révén várhatóan megugrik, akár kétszázezer palack is lehet.

Oroszországon kívül hova exportál még?

– Korábban Kanadába és Hollandiába is szállítottunk, mára megszűntek ezek a
piacok. Japánban jelen vagyunk kisebb tételekkel, Oroszország mellett
Németország tűnik ígéretesnek. Nagy részben, nyolcvan százalékban azonban a
hazai piacra szállítunk.

Mi a tapasztalata, az uniós tagság óta előnyösebb vagy hátrányosabb lett a
hazai borászok, borok helyzete?

– Szerintem több a hátrány, mint az előny. Elvileg könnyebb kikerülni az
uniós piacokra, persze ha kellünk valakinek, és ha tudjuk tartani a minőséget.
Azonban egyre erősebb a verseny, egyre nagyobb munkát és pénzt kell fektetni a
marketingbe, ha azt akarjuk, hogy megismerje a világ a magyar borokat.

A sok díj, amelyet Ön és más magyar borászok nyertek nemzetközi versenyeken,
segíthet abban, hogy a magyar borok ismertebbek, kelendőbbek lehessenek, hogy
felvehessék a versenyt a hagyományosan jól futó spanyol, olasz, francia
borokkal?

– Valahol így kell elkezdeni. Ha nincsen komoly tőke arra, hogy direkt
marketinggel nyomuljunk, akkor versenyezni kell, díjakat kell nyerni, ezzel
tudjuk felhívni magunkra a figyelmet.

A díjak hoztak már kellő ismertséget, elismertséget a hazai boroknak?

– Nem, sajnos még ez nem érezhető. Sőt, ki kell mondani, hogy meglehetősen
gyenge a magyar borok európai megítélése. Csak egy vékony réteg ismeri és ismeri
el. Nem is gondolom, hogy a tipikusan spanyol, francia dominanciájú piacokon
kell próbálkoznunk, inkább a hagyományos területeken, Németország, Hollandia,
Skandinávia, Anglia, Kelet-Európa felé érdemes mozogni.

Magával a magyar bor minőségével van valami gond, vagy csupán nehéz betörni
az európai piacra?

– Az alapvető gond az, hogy a tömegboraink nem elég olcsók és nem elég jók
abból a kategóriából, amelyből nagyobb mennyiséget kellene szállítani. Nagyon
széttagolt a hazai birtokrendszer, ezért csak kis tételeket tudunk előállítani.
Néhány tízezer palack egy fajtából kevés ott, ahol százezer palackkal állnak elő
a versenytársak.

Eddigi személyes sikerei mellett milyen jövőbeni célokat dédelget?

– Sok minden hátra van még. Öt-tíz hektáron be kell még fejezni a
szőlőtelepítéseket, és szükség lenne egy új készáruraktárra is. Szeretnék egy
borkóstoló-helyiséget kis hotellel, étteremmel.

És hitel nélkül nyugodtan élni.

Szolid álmai vannak. Említette korábban, hogy mindent a gyerekeire hagyna.
Borászdinasztiában gondolkodik?

– Igen, nem tagadom. Van három gyerekünk, két fiú és egy lány.

Borbírók

Egy nemzetközi borversenyen több arany, ezüst, bronz díjat osztanak ki, mint
egy sportversenyen. Az igen neves bordeaux-i borversenyen ötezernél is több bort
bírálnak el. A versenybíróknak megfelelő vizsgával kell rendelkezniük.
Úgynevezett vaktesztet csinálnak, azaz nem tudják, mely borász nedűjét
kóstolják. Nézik a borok színtisztaságát, ízanyagát és az összbenyomást is.
Egy-egy bornak száz pontot kell elérnie ahhoz, hogy érmes lehessen. A
kóstolgatás közben a bírák sajtot, kenyeret, almát esznek, hogy felfrissítsék az
érzékszerveiket, hiszen egy versenynapon akár negyven mintát is végigkóstolnak.

Olvasson tovább: